Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Az alig egy éve váratlanul, tragikusan fiatalon elhunyt Térey János nemzedéke ikonikus költője és alkotója volt, amiben a legnagyobb szerepet a saját maga számára gondosan kidolgozott irodalompoétikai pozíciója játszotta, amelynek meghatározó közéleti vonatkozása is volt: nem politikai, inkább „geometriai” állásfoglalásként, amelyet szokatlan szóval „politikai poétikának” nevezhetnénk. Bár Papp Andrással közösen írt Kazamaták című 2006-os színdarabja is híressé vált közönségfogadtatása és jelentős szakmai visszhangja nyomán, valójában talán ebben az öt évvel ezelőtt megjelentetett verses regényében dolgozta ki ezt a „közéleti geometriáját” leginkább; művét a budai táj, a politikai viszonyok és az emberi motivációk szoros kölcsönhatására komponált irodalmi forma hatja át.

Térey pont nem érhette már meg, de a regény a mai karanténviszonyok felől nézve kísérteties egybecsengést mutat a világ előzmény nélküli és új kihívásokat hordozó valódi megváltozásával, ráadásul a katasztrófa a történet szerint is 2019 őszén indul útjára. A regényben ugyanakkor a társas elszigetelődéstől eltérő körülményekkel, a sorozatos izlandi vulkánkitörések hatására bekövetkezett és pár évig tartó átmeneti jégkorszakkal kell számolnunk. Ahogyan Térey mondta regényéről: „E kataklizmában megrázkódtak a láthatóan örökre berendezkedett, stabil társadalmak, rázkódott maga az emberi tudat is, de ennek ellenére vagy éppen ezért újra közeledni kezdtek egymáshoz, sőt összebújtak Európa lakói, meghittebbé vált és kifinomodott a mikroközösségek élete.” Ebben a klímában játszódik a mű, annyi eltéréssel, hogy 2015-ből nézve Térey 2020-ra egy új, fiatal szociáldemokrata miniszterelnököt és öngyilkos főpolgármestert vizionált.

Térey János első alkalommal 2014-ben volt a Belső közlés vendége, ekkor olvasott föl egy részletet egyelőre még csak készülő művéből, amelynek érzékletessége miatt a regény megjelenése után egy egész órányi részlet fölolvasására is megkértük őt.  Ez hallgatható meg mától itt a Klubrádió honlapján is, egy-két rövid zenei betéttel, hiszen a regényben az irodalmi művek többségétől eltérően a zene is hangsúlyos helyet kap, angol nyelvű könnyűzenei dalszöveg-idézetek is ékelődnek a sorokba.

A verses regény részleteit a fenti lejátszás gombra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: MTI/Kovács Tamás

A felolvasás egyik itt elhangzó részletét írott formában is elolvashatják:

Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

(Részlet)

A Legkisebb Jégkorszak első ősze volt

2019-ben, annak is az egyik optimista,
De hirtelen ködbe fúló délutánja.
Labancz Győző fölfelé haladt az Istenhegyi úton.
Tizennyolc éves, szeplős, szőke barátnőjéhez,
Laurához, a pultoshoz tartott, a lány
Panorámás albérletébe, erősen fölhangoltan.
Kapkodott, alig tudott bevenni egy kanyart,
Ami nem volt jellemző rá, az „úrvezetőre”,
Ahogy szerette hívni magát, némileg megkopva is.
A volán mellett úgy látta, menekül előle a köd:
Mindig máshol van, mindig előtte, körülötte,
Betölti a nedves völgyeket, kibéleli a mellékutcák medrét.
„Igazi ködcsomók ezek? Vagy az én vakfoltjaim, te jó Ég?”
A bal szeme hirtelen rakoncátlankodni kezdett.
Győző azt vette észre, cikcakkban színes fényeket lát,
Vibrál előtte a zsúfolt utca: „Mi van??? Az van. Már megint.”
Egyébként kitűnő sofőr volt, a közlekedés
Sohasem okozott neki gondot Budapesten.

Győzőnek tizenöt évvel ezelőtt semmi sem
Bizonyult bonyolultnak sem Pesten, sem máshol.
Drága, de annál divatosabb fúziós étterme volt
A közelben, a White Box; aztán egy szép napon kiderült,
Hogy az új kézilánynak nincs papírja, amúgy szerb állampolgár
(Persze, magyar lány volt minden értelemben,
És Győző jót tett vele: „Semmiféle mobilis
Munkavállalás!”, de azért...)
Szóval három napra bezárták a helyet,
Százezres bírságot szabtak ki,
A pletyka kikezdte a jóhírét, de megint kinyitott.
Fürge felejtés budapestiesen.
Győző kimosta magát, került, amibe került.
Egy év múlva jött a válság, amelynek szívóereje
Erősebb volt a mokány, edzett Győzőnél is,
El kellett adnia hanyatló éttermét.
Legendás svábhegyi grandezzájából görcs lett,
S a férfiből meg évről évre gyanúsabb vállalkozó;
Maradva a kulináriánál, fél éve konyhabútor-stúdiót vezetett.

Hero or zero, hangoztatta – de rég! – az a húszéves Győző
Andersen-koncerten, a Tilos az Á! csupasz téglájú pincéjében.
Úgy járt, mint aki első osztályú utas akart lenni,
És végül mégis kalauz lett,
Vagy labdaszedő a Roland Garroson;
De azért szereti magát jócskán ez az ötvenes ember is,
És vidáman megél régi dicsőségének maradékából.
Laura a legerősebb érv amellett, hogy érdemes élnie:
A lánya lehetne (és egyidős a sajátjaival).

...De éppen most, a Szent Orbán térhez érve
Meglepte a migrén, ahogy párhavonta szokta.
Féloldali, extraerős fejfájással
És látászavarral kezdődött a rohama;
Fél kezének zsibbadásával folytatódott.
Eddig nem tapasztalt, ritka erős támadás volt.
Tavalyig nem túl gyakran esett meg vele az ilyesmi,
Megúszta félórás, minimál rosszullétekkel.
„Hoppá, jól látok? Egy selyemfényű Aston Martin
Parkol a Művész cukrászda előtt...
Á, szóval maga James Bond sütizik bent?
Nem egy 2107-es kocka Lada, se nem plebejus Suzuki,
De még csak nem is egy leharcolt VW.
Ejnye, figyelj már, összpontosíts!”, biztatta magát.
Arra gondolt, ez nem lehet igaz,
S hogy látomásaiban az állandó kialvatlanság a ludas.
„Az okozza ezt az utálatos fejfájást is, nem?
Három-négy óra alvás aligha elég.”

A férfi hagyta magát sodortatni
Az élénk forgalommal föl a hegyre. De közben
Sunyi hányinger gyötörte, rázkódott egész
Testében, a torka kiszáradt. „Atyaúristen!”
Jobbról a fogaskerekű csattogott, a lámpánál Győző
Majdnem eléhajtott a Peugeot-jával. Visító fék, kiabálás...
Kénytelen volt megállni. Egy mellékutcában parkolt le.
A lába alatt rotható avar. Sáros avarpép.
Győző nem hányta el magát, csak majdnem.
„Aha... Lám-lám, itt ez a gyönyörű Jókai-kert!”
A vaskapu nyitva volt. Győző megismerte
A szecessziós, kör formájú kőpadot,
És mellette az Anakreón-szobrot: régi haver
Ez a bús, kiütött, Jókai-arcú, antik junkie (legalább nem
Pederasztaszerű, mint a Diana-parki Jókai,
Aki szabályos cukrosbácsiként fixíroz egy kislányt).
„De nocsak, mennyi ember!” Ennyit itt együtt nem látott soha.
Hamar rájött, hogy a kertben szüreti mulatság örvénylik éppen.
Öltönyös férfiak és kosztümös nők, csizmás, kék-fehér
Népviseletbe öltözött sváb leányok és legények,
Sőt, bevetésre készen asszonykórus is.