„Klubrádió
Belső közlés

Petri György: A minimum művészetétől a művészet minimumáig

2/05/2020 19:10

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ahogyan múlt szombaton, a mai alkalommal is egy költészetről szóló költeményt teszünk közzé. Ma Petri György A minimum művészetétől a művészet minimumáig című versét hallgathatják meg Grisnik Petra színművésznő előadásában.

2020. május 02. Belső közlés (2020.05.02., Petri György)
00:47
00:00

Petri György radikalizmusa nem esztétikai jellegű; esztétikája konzervatív, radikalizmusa pedig abban áll, hogy nem utalásokban mondja el, amit közölni akar, hanem egyenesen – ebben szakít előképeivel és mestereivel, többek közt Vas Istvánnal és Zelk Zoltánnal. Mondhatni, hogy Örökhétfő című kötetével, amely az egyik első irodalmi szamizdat kiadvány volt Magyarországon, megszüntette a mellébeszélést. Tehát a posztmodernt konzervatív esztétikai pozíciójából bírálja a versében. Komoly problémát látott a konkrétumoktól való elszakadásban, noha azt önmagára is érvényesnek tartotta, hogy történet helyett csak szövegeket írt. Eleve kiemelt fontossága van, hogy Petrinél sosincs kizárólag másokra irányuló kritika; itt is többes szám első személyben beszél. Noha nagyon komolyan vette az ellenzéki szerepet a Kádár-rendszerben, amivel rendőri brutalitásnak is kitette magát, ő volt az, aki – saját magát is közéjük értve – operettellenzéknek nevezte a demokratikus ellenzék formációját. Abban az esetben, ha ezt a költeményét mégis kifelé irányuló kritikának vesszük, leginkább az epigonok bírálatának tekinthetjük, akik puszta technikaként alkalmazzák a posztmodern metódusokat.

A verset Grisnik Petra színművésznő olvasta föl a Belső közlés Petri-díjas különkiadásában, amelynek során minden évben megidézzük Petri György személyét is. A fiatal színésznő a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán végzett, azután az ottani Csiky Gergely Színház tagja volt, majd szabadúszó lett.

A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. Köszönet illeti Forgách Andrást a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért.

A vers írott szövege:

Petri György: A minimum művészetétől a művészet minimumáig

A posztmodernről

Valaha történeteket írtunk,
aztán a nemrég múltban „szövegeket”,
de ezek sem bizonyultak elég tisztáknak,
túlságosan emlékeztettek a valóságra
(elnézést az obszcén kifejezésért),
redukálódtunk hát a mondatokra,
de ez sem megoldás: értelmük van.
Elszigetelt szavak? Ez sem jó.
Lehetséges kontextusokat implikálnak.
Főcsapásirány: betűk; végül az
üres papír.
Amivel kitörölhetjük a seggünk.

*

Karddal, bicskával már nem tudunk bánni.
Manikűrkészletünkkel játszadozunk
a hímnős budoárokban.
Lakkozgatjuk lilára
hosszú, piszkos
műkörmeinket.