Cserne Klára: Apukám halálát úgy várom, mint a Messiást

Cserne Klára  dramaturgként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2016-ban, majd pár év után eltávolodott a színháztól, pedagógiával, felnőttekek szóló játékokkal és versírással foglalkozik, első kötete, A siker útjára lépni nem félek után immár még erősebb, második, fanzinszerű füzete is megjelent az őszi nagyünnepekre utaló Félelmetes napok címmel. Csernét, aki „új őszinteségnek”, illetve zsidó női költészetnek nevezi irányzatát, másfél évvel ezelőtt láttuk vendégül Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban, ahol Szegő János beszélgetett vele, és a szerző számos versét is felolvasta. Ezek közül kettőt már közzétettünk itt, a Klubrádió honlapján is, és több verse elhangzott kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk, a Tükörfordítás egyik adásában is, egy másik műsorban pedig az emberi kibontakozás és a modern elvárások konfliktusáról beszélgettünk vele. Cserne idén Kun Zsuzsa Klubdélelőtt című műsorának is a vendége volt.

Mától két újabb versét hallgathatják meg itt az oldalunkon a hangsávok lejátszás gombjaira kattintva, lejjebb görgetve pedig szöveges formában is elolvashatják a költeményeket, amelyek radikális őszinteséggel és a formai egyszerűség újszerű igényével beszélnek a szülőktől örökölt terhekről és az azokhoz való viszonyról.

 

A versek eredeti, írott változata:

 

Anyukám nagyon szeret

Én nem szeretem anyukámat.

Anyuka rohadj meg – ez költői póz, ne félj mami. Csak oda van írva, szándékos kegyetlenségből.

Igazából szeretlek.

És nem elég, még tovább is fokozza a lírai én:

az anyukám egy szar, gonosz alak.

Mindenben segít.

 

Ezt is el fogja olvasni,

tetszeni fog neki, igaz?

 

Az anyukám minden reggel felhív

telefonon, hogy nehogy túl sokat aludjak.

Most már eleget aludtál –

mondja, pedig régebben azt mondta,

hogy a Zsuzsi, az ő anyja mindig ezt mondta

reggel amikor felébresztette őt, és hogy gyűlölte

akkoriban azt. Állítólag én hasonlítok Zsuzsira.

Ő igazán gonosz volt, anyukám nem az, csak gyűlölöm kicsit,

pedig nem szabad, mert sokat segít, megért és ápol engem.

 

Ide, anyukám, nem jutsz be.

Óvatosan sértegetlek csak, vigyázva.

 

De ez nem vicces, tudom.

Mit fognak szólni a barátaid,

ha meglátják, hogy miket írtam rólad?

 

Nem tehetek róla – mondod majd nekik.

Nem tehetsz róla. Ha kérdezik, ezt mondjad.

 

Zsuzsi sem volt gonosz, hanem holokauszt-túlélő volt.

Azért volt olyan rideg, kegyetlen és önző. Nem tehet róla.

 

 

Apukám halálát úgy várom, mint a Messiást…

Apukám halálát

úgy várom, mint a messiást,

bárcsak jönne el, de remélem, sosem fog.

 

Most is él, és olvasni is tud papa,

mit fog szólni, ha elolvassa ezt?

 

Az én apukám nincs bezárva a múltba,

most is, egész nap dolgozik, ír és olvas.

 

Másokat olvasni tanít, de írni csak én tudok,

semmi baj, rázárok ezzel egy jó kemény tokot.

 

Akármit írok elolvassa, de érteni nem fog semmit, és

ezért kell kipróbálnom, hogy valóban megtehetek-e

az ő leírt képmásával bármit.

 

Apukám leírt képmását kirakom az utcára lakni,

otthagyom a hidegben fázni, mert ettől fél a legjobban,

aztán beszélnek hozzá mindenféle idegenek,

és elveszik tőle a legjobb golyóstollát,

utána meg jönnek kedves nénik, és adnak enni.

 

Kirúgja a kedves nénik kezéből a műanyag tányért,

a merőkanállal ráver a sokat beszélő bunkó arcára,

kiveri a fogát, és elveszi tőle az összes pénzét, aztán

elfut.

 

Fut a lopott pénzzel, aztán hazajön, de nem ad a

zsákmányból senkinek, és elmondja, hogy milyen lelki

hatások érték az írót, amikor ezt és ezt találta ki.