Borda Réka: Lángoló erdő
16/02/2025 15:10
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
A Klubrádió honlapján minden héten közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Borda Réka Tusé és Lángoló erdő című verseit hallgathatják meg a szerző előadásában.
Az immár több kötetet jegyző költő, Borda Réka hat évvel ezelőtt volt vendégünk a Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban, ahol Szegő János beszélgetett vele, és a stúdióban a szerző több versét is fölolvasta. A Klubrádió honlapján is közzétettük ezek közül korábban már A zaj és a Közöny gitározik c. költeményeit, mától pedig két újabb darabot hallgathatnak meg a fiatal alkotó saját felolvasásában, a Tusé és a Lángoló erdő című verseket, amelyekben lírai, de egyúttal tudatos hangon beszél a bántalmazás témájáról és az azzal összefüggő létkérdésekről. A felolvasásokat az egyes hangsávok lejátszás gombjaira kattintva hallgathatják meg, lejjebb görgetve pedig szövegesen is elolvashatják a verseket.
A versek eredeti, írott változata:
Tusé
voltam halálos beteg, molesztált gyermek és most szerelmes.
hát így várom a betegségéről szóló jelentését: egy szúrás a karba,
egy a csontba, pikkpakk megleszünk. mintha vívnánk,
de hogy egymásért vagy az idős korért, nem lehet eldönteni.
nem sajnálom a holtakat, nekik ötször jobb, mint nekünk:
nincs agybaj, nincs gyomorkorgás, nincs többkulcsos adó.
nem kell ahhoz matematikusnak lenni, hogy hatszor jobban
higgyen abban, az embert szükségszerűen elhagyja a fény.
ma este karácsonyi égőkkel alszunk el,
kivont karddal várjuk a fájdalmat.
tombol a szervezet, minden lélegzetvétellel feladja
a harcot egy vörösvértest. valaki a szobában
feleannyira szeretne elhunyni, mint a másik.
egyszóval voltam szerelmes, voltam megcsalt és voltam magányos
de özvegy, na özvegy nem voltam, bár ilyen ez, még pikkpakk lehetek.
Lángoló erdő
Képzeld el, hogy egy erdőben állsz.
A fenyőfák törzsei közül egy lángoló
alak bukkan fel. Nem ordít, szalad.
Elhalad melletted, nyomát úgy feledteti
a bezáruló köd, mint a bársonyfüggöny.
Arcod, akár a szélcsendes tobozok.
Csak a madarak képesek megremegtetni.
Most szabad emlékezni rá, hogy bántottak.
Hogy pontos merj lenni: bántalmaztak.
Látod, amit mindig is hittél,
hogy értelmetlen ez a büdös semmi,
valójában csak a kényszeresség homálya miatt volt,
ami arra késztetett, hogy szó nélkül meghajolj a hó súlya alatt.
Csak most ne szólj a favágónak.
Csak most ne próbáld megölni magad.
Várj a közeledő lángokra,
amik felhabzsolják az erdőt,
és szép lassan, mint a szorongás,
a bőröd alá férkőznek,
hogy aztán, akár a vándorló sziklák,
porszemekre szakítsanak.
