Önbecsapás manipulált fotókkal - Selmeci János jegyzete
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat.
Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Holoda Attila: Nemzethy leértékelődés
5/04/2023 14:39
| Szerző: Holoda Attila
Ma már semmi nem azt és úgy jelenti, ahogy azt korábban megszoktuk. A kokárda, a nemzet, a tanár, az orvos, az önkormányzat, a család... Devalválódik minden, s devalválódunk vele mi magunk is, gondolatainkban, érzéseinkben, az embertársainkhoz való viszonyunkban is.
Ahogy a reklámban is mondják, kár, hogy a régi jó dolgokból már semmi nem maradt. A szavak jelentéséből is alig valami. Devalválódik minden, s devalválódunk vele mi magunk is, gondolatainkban, érzéseinkben, az embertársainkhoz való viszonyunkban is. Devalválódás per definitio annyit tesz, hogy „Pénzegység aranytartalmának, illetve külföldi értékének törvényi vagy kormányzati eszközökkel való csökkentése.” Stimmt.
Az (egykorvolt közös) értékeink kormányzati eszközökkel történő szándékolt csökkentése. Kormányzati eszközökkel egy kormány él. Vagy visszaél. A büntetőjogban valahogy úgy mondanák, „előre megfontolt szándékkal”, azt meg már csak én teszem hozzá, hogy „nyereségvágyból”, „bűnszervezetben” és „aljas módon”.
Igen, gondoljunk bele, ma már semmi nem azt és úgy jelenti, ahogy azt korábban megszoktuk.
A kokárda már nem a nemzeti egységünket és összetartozásunkat kifejező szimbólum, hanem a NER-hez tartozás kritikátlan el-, és befogadásának, demonstratív megjelentetése. 2002 óta.
A nemzet már nem egy történelmileg kialakult, tartós emberi közösség, amelyet a közös nyelv, közös terület, melyet – többek közt – a közös gazdaság és a kultúrában megnyilvánuló közös lelki alkat tart össze, hanem a kormányzó párt által, előre megfontolt szándékkal kisajátított és dohánytermékeket árusító üzleteket, valamint állami (és NER-) intézményeket a hatalom jármába besoroló minősítés.
A menekült az nem hazáját és házát elvesztő, szánni való és segítségre szoruló felebarátunk, hanem asszonyainkra fenekedő, munkánkat elvevő, idegen kultúráját ránk erőltető migráncs.
A család az nem olyan emberek közössége, ahol a tagok között leszármazotti, házassági, élettársi vagy örökbefogadási kapcsolat van, hanem férfi, nő és gyerek, ahogy a gránitszilárdságúban írva vagyon.
Az önkormányzatoknak már nem a helyi közösségi ügyek jelentős részének saját hatáskörben és a lakosság érdekében történő szabályozása és igazgatása a dolga, hanem a kormányzat kegyeit lesni, a kormányzati intézkedéseket kritikátlanul kiszolgálni, és/vagy a kormányzat szándékolt intézkedéseit pénz és valóságos helyi hatalom nélkül elszenvedni.
Az orvos már nem gyógyító, a beteg emberek gyógyításával hivatásszerűen foglalkozó szakember, hanem megregulázandó, pénzsóvár, a betegek ellátását veszélyeztető, jóságos fehér köpennyel magát álcázó brüsszelista lipsi.
A tanárok már nem nemzetünk megbecsült és elismert nevelői és oktatói, hanem rebellis sorosista csőcselék, akiket még a közalkalmazotti jogviszonyból is épp most ebrudal ki az ellenkezést és szólást nem tűrő rendőrhatalom. Coki neked, „kiművelt emberfők sokasága”! Lázadni itt csak a hatalomnak szabad. Mindent. Is.
A valódi művészek soraiba befurakodó, pénzsóvár opportunisták zsebelik be a kitüntetések garmadát, s én már félek elolvasni egy-egy nemzeti ünnepünk után a kitüntetettek listáját, nehogy megint csalódjak valakiben, aki tényleg megérdemelné, de nem ezektől... Mert devalválták az állami elismeréseinket is. Ezek már hűbéresi plecsnik, nem kitüntetések, nem a kiemelkedő teljesítmények nemzetünk általi elismerései többé, s aki elfogadja, lehajtott fejjel áll be… legelni a többiek közé.
És vagyunk mi. A kívülállók, fotelhuszárok és ülve jólmegmondók, senki által el nem olvasott petíciókban tiltakozók, csirke far-hát után szaladgálók és egzisztenciális rettegésükben csendben hallgatók. Vagy nyolcmillió hatszázezren. Egyedül vagyunk. Vagy nyolcmillió hatszázezren. Nem tudunk mit tenni, mert náluk a hatalom, a sajtó, a pénz, az erő. Mi meg vagyunk, csak úgy. Vagy nyolcmillió-hatszázezren. Ülünk. Hallgatunk. Lájkolunk. Tüntetünk. Hazamegyünk. Félünk. Nem az én dolgom, nem szólok. Szóljon más valaki. Akinek nincs mit féltenie.
Amíg van, amíg marad, mit féltenünk. Még a félelmeink is megszokássá és beletörődéssé devalválódnak. Megtörünk. Megszokjuk. Elfogadjuk.
Az elfogadás: választás. Az elfogadás: belenyugvás. Az elfogadás: opportunizmus. Az elfogadás: nem szabadság. Az elfogadás, csak túlélés, de nem élet. Az elfogadás: devalváció, nemzeti leértékelődés.
Azt hiszem, éppen elkelne most egy lánglelkű, ott a múzeum lépcsőjén, hogy szóljon: „Talpra!”
Címlapi kép: Flickr
