Balásy Gyula drága könnyei - Kárpáti Iván jegyzete
A legfontosabb kérdés, amit nem tettek fel neki: az a közel százmilliárd forint osztalék, amit az elmúlt években kivett ezekből a cégekből, az tényleg az övé lett? Komolyan elvárják, hogy ezt elhiggyük? Hogy egy ilyen rendszerben, ahol minden szál egy központba futott össze, valaki ennyi pénzt "csak úgy" megtarthatott?
Az Index visszafizeti - Dési János jegyzete
Miközben akik csinálják, tudják, hogy hazudnak. Ha nem tudják, akkor meg annyira, de annyira hülyék, hogy nem szabad őket felügyelet nélkül az utcára engedni, mert még villamos alá esnek.
Erős hátszél – Hardy Mihály jegyzete
A feltételek kedvezőek Magyar Péter és a leendő kormánya számára, itthon is és külföldön is, elsősorban az Európai Unió központjában valós támogatásra számíthat. Ígéretes, ahogy nagyon gyorsan reagált a NER-es vagyonkimentési kísérletek hírére. Ahhoz, hogy meg tudja őrizni hitelességét, fontos, hogy gyorsan fordítson azon az elmúlt 16 évben tapasztalható trenden is, hogy nem azokat ültették a vádlottak padjára, akik erre igazán rászolgáltak.
Az oroszok már nincsenek a spájzban - Rózsa Péter jegyzete
Talán egyszer azt is megtudjuk, Orbán és Szíjjártó végül is milyen ellenszolgáltatást kapott az orosz felebarátoktól.
A példa - Szénási Sándor jegyzete
Gondoljuk meg, nagyhatalmú, nemzetközi háttérrel rendelkező, óriási pénzekkel dolgozó emberekről van szó, mégis szinte szó nélkül tűrték el egy kis ország felfuvalkodott pénzügyi zsarnokát.
Orbán semmit nem tanult - Kárpáti Iván jegyzete
Április 12-én milliók mondtak nemet. Nem finoman, nem árnyaltan, hanem egyértelműen: nem kérnek abból a világból, ahol a hazaszeretet párttagsághoz van kötve. Ez nem csak egy sima választási vereség volt. Ez egy értelmezés veresége is volt. Annak a gondolatnak a veresége, hogy a nemzet egy politikai oldal tulajdona lehet.
Mészáros, Andika és a nyolcas kulcs – Dési János jegyzete
E módon aztán hamar összejön az a 60 ezer dolgozó, akiről most a mi gázszerelőnk levelezésbe kezd az új miniszterelnökkel. Hatvanezer, de azért piaci alapon csak te lennél, meg Andika, aki a nyolcas kulcsot adogatná.
Adatszabadság – Józsa Márta jegyzete
A szabadságunk bizony az átlátható adatkezelésen, és az érdemi adatnyilvánosságon is múlik majd – írja Józsa Márta jegyzetében a koronavírus- és a HIV-statisztikák hiányára is alapozva.
Holoda Attila: Nemzethy leértékelődés
5/04/2023 14:39
| Szerző: Holoda Attila
Ma már semmi nem azt és úgy jelenti, ahogy azt korábban megszoktuk. A kokárda, a nemzet, a tanár, az orvos, az önkormányzat, a család... Devalválódik minden, s devalválódunk vele mi magunk is, gondolatainkban, érzéseinkben, az embertársainkhoz való viszonyunkban is.
Ahogy a reklámban is mondják, kár, hogy a régi jó dolgokból már semmi nem maradt. A szavak jelentéséből is alig valami. Devalválódik minden, s devalválódunk vele mi magunk is, gondolatainkban, érzéseinkben, az embertársainkhoz való viszonyunkban is. Devalválódás per definitio annyit tesz, hogy „Pénzegység aranytartalmának, illetve külföldi értékének törvényi vagy kormányzati eszközökkel való csökkentése.” Stimmt.
Az (egykorvolt közös) értékeink kormányzati eszközökkel történő szándékolt csökkentése. Kormányzati eszközökkel egy kormány él. Vagy visszaél. A büntetőjogban valahogy úgy mondanák, „előre megfontolt szándékkal”, azt meg már csak én teszem hozzá, hogy „nyereségvágyból”, „bűnszervezetben” és „aljas módon”.
Igen, gondoljunk bele, ma már semmi nem azt és úgy jelenti, ahogy azt korábban megszoktuk.
A kokárda már nem a nemzeti egységünket és összetartozásunkat kifejező szimbólum, hanem a NER-hez tartozás kritikátlan el-, és befogadásának, demonstratív megjelentetése. 2002 óta.
A nemzet már nem egy történelmileg kialakult, tartós emberi közösség, amelyet a közös nyelv, közös terület, melyet – többek közt – a közös gazdaság és a kultúrában megnyilvánuló közös lelki alkat tart össze, hanem a kormányzó párt által, előre megfontolt szándékkal kisajátított és dohánytermékeket árusító üzleteket, valamint állami (és NER-) intézményeket a hatalom jármába besoroló minősítés.
A menekült az nem hazáját és házát elvesztő, szánni való és segítségre szoruló felebarátunk, hanem asszonyainkra fenekedő, munkánkat elvevő, idegen kultúráját ránk erőltető migráncs.
A család az nem olyan emberek közössége, ahol a tagok között leszármazotti, házassági, élettársi vagy örökbefogadási kapcsolat van, hanem férfi, nő és gyerek, ahogy a gránitszilárdságúban írva vagyon.
Az önkormányzatoknak már nem a helyi közösségi ügyek jelentős részének saját hatáskörben és a lakosság érdekében történő szabályozása és igazgatása a dolga, hanem a kormányzat kegyeit lesni, a kormányzati intézkedéseket kritikátlanul kiszolgálni, és/vagy a kormányzat szándékolt intézkedéseit pénz és valóságos helyi hatalom nélkül elszenvedni.
Az orvos már nem gyógyító, a beteg emberek gyógyításával hivatásszerűen foglalkozó szakember, hanem megregulázandó, pénzsóvár, a betegek ellátását veszélyeztető, jóságos fehér köpennyel magát álcázó brüsszelista lipsi.
A tanárok már nem nemzetünk megbecsült és elismert nevelői és oktatói, hanem rebellis sorosista csőcselék, akiket még a közalkalmazotti jogviszonyból is épp most ebrudal ki az ellenkezést és szólást nem tűrő rendőrhatalom. Coki neked, „kiművelt emberfők sokasága”! Lázadni itt csak a hatalomnak szabad. Mindent. Is.
A valódi művészek soraiba befurakodó, pénzsóvár opportunisták zsebelik be a kitüntetések garmadát, s én már félek elolvasni egy-egy nemzeti ünnepünk után a kitüntetettek listáját, nehogy megint csalódjak valakiben, aki tényleg megérdemelné, de nem ezektől... Mert devalválták az állami elismeréseinket is. Ezek már hűbéresi plecsnik, nem kitüntetések, nem a kiemelkedő teljesítmények nemzetünk általi elismerései többé, s aki elfogadja, lehajtott fejjel áll be… legelni a többiek közé.
És vagyunk mi. A kívülállók, fotelhuszárok és ülve jólmegmondók, senki által el nem olvasott petíciókban tiltakozók, csirke far-hát után szaladgálók és egzisztenciális rettegésükben csendben hallgatók. Vagy nyolcmillió hatszázezren. Egyedül vagyunk. Vagy nyolcmillió hatszázezren. Nem tudunk mit tenni, mert náluk a hatalom, a sajtó, a pénz, az erő. Mi meg vagyunk, csak úgy. Vagy nyolcmillió-hatszázezren. Ülünk. Hallgatunk. Lájkolunk. Tüntetünk. Hazamegyünk. Félünk. Nem az én dolgom, nem szólok. Szóljon más valaki. Akinek nincs mit féltenie.
Amíg van, amíg marad, mit féltenünk. Még a félelmeink is megszokássá és beletörődéssé devalválódnak. Megtörünk. Megszokjuk. Elfogadjuk.
Az elfogadás: választás. Az elfogadás: belenyugvás. Az elfogadás: opportunizmus. Az elfogadás: nem szabadság. Az elfogadás, csak túlélés, de nem élet. Az elfogadás: devalváció, nemzeti leértékelődés.
Azt hiszem, éppen elkelne most egy lánglelkű, ott a múzeum lépcsőjén, hogy szóljon: „Talpra!”
Címlapi kép: Flickr
