Szijjártó elvtárs – Hardy Mihály jegyzete
Abban – gondolom – megegyezhetünk, hogy ilyen állást, mint amit most Szijjártó Péter kapott, nem egyetlen hét alatt lehet tető alá hozni. Már csak azért sem, mert ennek az állásnak az elfoglalása előtt a jelöltnek át kell esnie a kommunista Kína kommunista titkosszolgálatának igencsak alapos átvilágításán. És átment.
Mi lesz tegnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az omerta töredezik. Persze kérdés, hogy csak a pereme válik le, vagy a vizsgálat eljut a közepéig, ahol egészen nyilvánvalóan Orbán ül. A TEK leváltott vezetője, akit hétrendbeli, sanyargatással elkövetett jogtalan fogvatartással vádolnak, most azt vallotta, hogy Farkas Örstől, Rogán államtitkárától hallott arról, hogy az aranykonvojra felfigyeltek az általa felügyelt polgári titkosszolgálatok, és pénzmosásra gyanakodnak.
Parlamenti vonulások - Kárpáti Iván jegyzete
Lassan a parlamenti tudósításokban külön rovatot kellene nyitni: „Közlekedési hírek.” A jobb oldali folyosón torlódás, a bal oldalon akadálymentes a kijárat, a büfé felé zavartalan a forgalom.
Pénzzel kitömött senkik – Dési János jegyzete
Orbán János Dénes, bár minden lehető és lehetetlen díjat megkapott, mi tagadás, vacak műveket írt. De tegyük fel, hogy jókat írt. A probléma nem az alkotások esztétikai minőségével van, hanem azzal, hogy Orbán János Dénes egy szemérmetlen tolvaj, aki ellopta kollégái elől a pénzt. Azt a pénzt amúgy, amit eredeti célja szerint egy fideszes irodalmi világ felépítésére kellett volna - szintén szemérmetlenül és pofátlanul - elkölteni. De fideszes művészet pénzért sem virágzott ki.
A száradó Ipoly partján – Józsa Márta jegyzete
A hétvégén átsétáltunk az Ipoly folyó hídján Szlovákiába, a torkolatvidéken. Amióta az eszem tudom, nyaranta egymást érték a kenu- és kajaktúrázók, most egyet sem láttunk. Nem tudom, lehet-e még evezni a folyón, egy ideig iszapban gyalogolva végül át is lehet úszni északi szomszédunkhoz, pár méter az egész. (...) 16 év alatt lebetonozott, egykor élő környezetünket szemlélve: az Ipolyra, és számos más környezeti értékünkre szerencsére nem vetette rá gyilkos tekintetét a bukott rendszer.
A burokban születettek – Szénási Sándor jegyzete
A Fidesz nevű szakadt burokban, légszomjban ott maradt egy kisebbség, amelynek a világát a csütörtöki, Sándor-palota előtti tüntetés hivatott összeragasztózni. A régi, avíttas szövegek maradtak, kiegészülve egy-két új dologgal, például a megvert Fidesz áldozati szerepével … A befoltozandó fideszes valóság másik új szereplője természetesen a menesztendő köztársasági elnök lesz, bár nem problémamentesen …
Gulyás Gergő Strasbourgban sír – Selmeci János jegyzete
Hol volt eddig az a jogász lángelme, az alapvető emberi jogok harcosa, akinek a Holdról is lehetett hallani az alkotmányos demokráciáért dobbanó szívét? Hol volt a kisebbségi jogokért küzdő politikus, aki saját gyermekeiként gondol a fékekre és ellensúlyokra, nyusziját Sólyom Lászlóról, kutyáit pedig azokról az alkotmánybírákról nevezi el, akik gátat szabnak az állami önkénynek? Hol volt a jogállamért aggódó Gulyás Gergely?
Szégyenteljes közgyűlés és méretes öngól Orbán kedvenc bértollnokával – Hardy Mihály jegyzete
Méretes öngól Orbán kedvenc bértollnokával – Hardy Mihály jegyzete
Holoda Attila: Nemzethy leértékelődés
5/04/2023 14:39
| Szerző: Holoda Attila
Ma már semmi nem azt és úgy jelenti, ahogy azt korábban megszoktuk. A kokárda, a nemzet, a tanár, az orvos, az önkormányzat, a család... Devalválódik minden, s devalválódunk vele mi magunk is, gondolatainkban, érzéseinkben, az embertársainkhoz való viszonyunkban is.
Ahogy a reklámban is mondják, kár, hogy a régi jó dolgokból már semmi nem maradt. A szavak jelentéséből is alig valami. Devalválódik minden, s devalválódunk vele mi magunk is, gondolatainkban, érzéseinkben, az embertársainkhoz való viszonyunkban is. Devalválódás per definitio annyit tesz, hogy „Pénzegység aranytartalmának, illetve külföldi értékének törvényi vagy kormányzati eszközökkel való csökkentése.” Stimmt.
Az (egykorvolt közös) értékeink kormányzati eszközökkel történő szándékolt csökkentése. Kormányzati eszközökkel egy kormány él. Vagy visszaél. A büntetőjogban valahogy úgy mondanák, „előre megfontolt szándékkal”, azt meg már csak én teszem hozzá, hogy „nyereségvágyból”, „bűnszervezetben” és „aljas módon”.
Igen, gondoljunk bele, ma már semmi nem azt és úgy jelenti, ahogy azt korábban megszoktuk.
A kokárda már nem a nemzeti egységünket és összetartozásunkat kifejező szimbólum, hanem a NER-hez tartozás kritikátlan el-, és befogadásának, demonstratív megjelentetése. 2002 óta.
A nemzet már nem egy történelmileg kialakult, tartós emberi közösség, amelyet a közös nyelv, közös terület, melyet – többek közt – a közös gazdaság és a kultúrában megnyilvánuló közös lelki alkat tart össze, hanem a kormányzó párt által, előre megfontolt szándékkal kisajátított és dohánytermékeket árusító üzleteket, valamint állami (és NER-) intézményeket a hatalom jármába besoroló minősítés.
A menekült az nem hazáját és házát elvesztő, szánni való és segítségre szoruló felebarátunk, hanem asszonyainkra fenekedő, munkánkat elvevő, idegen kultúráját ránk erőltető migráncs.
A család az nem olyan emberek közössége, ahol a tagok között leszármazotti, házassági, élettársi vagy örökbefogadási kapcsolat van, hanem férfi, nő és gyerek, ahogy a gránitszilárdságúban írva vagyon.
Az önkormányzatoknak már nem a helyi közösségi ügyek jelentős részének saját hatáskörben és a lakosság érdekében történő szabályozása és igazgatása a dolga, hanem a kormányzat kegyeit lesni, a kormányzati intézkedéseket kritikátlanul kiszolgálni, és/vagy a kormányzat szándékolt intézkedéseit pénz és valóságos helyi hatalom nélkül elszenvedni.
Az orvos már nem gyógyító, a beteg emberek gyógyításával hivatásszerűen foglalkozó szakember, hanem megregulázandó, pénzsóvár, a betegek ellátását veszélyeztető, jóságos fehér köpennyel magát álcázó brüsszelista lipsi.
A tanárok már nem nemzetünk megbecsült és elismert nevelői és oktatói, hanem rebellis sorosista csőcselék, akiket még a közalkalmazotti jogviszonyból is épp most ebrudal ki az ellenkezést és szólást nem tűrő rendőrhatalom. Coki neked, „kiművelt emberfők sokasága”! Lázadni itt csak a hatalomnak szabad. Mindent. Is.
A valódi művészek soraiba befurakodó, pénzsóvár opportunisták zsebelik be a kitüntetések garmadát, s én már félek elolvasni egy-egy nemzeti ünnepünk után a kitüntetettek listáját, nehogy megint csalódjak valakiben, aki tényleg megérdemelné, de nem ezektől... Mert devalválták az állami elismeréseinket is. Ezek már hűbéresi plecsnik, nem kitüntetések, nem a kiemelkedő teljesítmények nemzetünk általi elismerései többé, s aki elfogadja, lehajtott fejjel áll be… legelni a többiek közé.
És vagyunk mi. A kívülállók, fotelhuszárok és ülve jólmegmondók, senki által el nem olvasott petíciókban tiltakozók, csirke far-hát után szaladgálók és egzisztenciális rettegésükben csendben hallgatók. Vagy nyolcmillió hatszázezren. Egyedül vagyunk. Vagy nyolcmillió hatszázezren. Nem tudunk mit tenni, mert náluk a hatalom, a sajtó, a pénz, az erő. Mi meg vagyunk, csak úgy. Vagy nyolcmillió-hatszázezren. Ülünk. Hallgatunk. Lájkolunk. Tüntetünk. Hazamegyünk. Félünk. Nem az én dolgom, nem szólok. Szóljon más valaki. Akinek nincs mit féltenie.
Amíg van, amíg marad, mit féltenünk. Még a félelmeink is megszokássá és beletörődéssé devalválódnak. Megtörünk. Megszokjuk. Elfogadjuk.
Az elfogadás: választás. Az elfogadás: belenyugvás. Az elfogadás: opportunizmus. Az elfogadás: nem szabadság. Az elfogadás, csak túlélés, de nem élet. Az elfogadás: devalváció, nemzeti leértékelődés.
Azt hiszem, éppen elkelne most egy lánglelkű, ott a múzeum lépcsőjén, hogy szóljon: „Talpra!”
Címlapi kép: Flickr
