Holoda Attila: A focista sakkmester

Mondják, Kádár anno legendásan szeretett (és az ismerői szerint tudott is) sakkozni, nekünk meg egy focihoz konyító, amatőr "fodballista" jutott, aki – nem mellesleg – még sakkozik is. Legalább is az embereivel mindenképpen. Meg velünk is, de mi még a sakktáblájára sem férünk fel. Nekünk csak a törvényi megtámogatással kiosztott, győzelemnek beállított propagandával fedett, kétlépéses matt jut, naponta, Európa-bajnok inflációval, darabokra hullott oktatási rendszerrel és ütött-kopott egészségüggyel demonstrálva. Hiszen ezen sakktáblán mi még csak gyalogok sem vagyunk, mert azt a szerepet a saját "mindenhezisértő" embereivel játszatja el, akik készek el is hinni, hogy ez milyen megtisztelő pozíció számukra. Hiszen nem értik, hogy mindent a király (és essen egy keresetlen szó az ápolatlan és igénytelen försztlédiség álcájával takaródzó, mindig gondosan a háttérben maradóról is, szóval a királynő!) dönt el. A sorsukat is.

Most írhatnám a köznapibb elnevezését is a gyalogoknak, de még véletlenül sem akarnám megsérteni a mezőgazdaságban dolgozókat egy ilyen összevetéssel, még ha a vagyonukkal hivalkodó és uborkafára felkapaszkodott viselkedésükkel rá is szolgálnának erre az elnevezésre. Szóval, maradjunk annyiban gyalogok. Mert "gyalogok" vannak mindenhol, a miniszteri és államtitkári székekben, a megafonos potyalesők közt, a közmédiában, az állami hivatalokban, az állami cégeknél, gyalogok, lecserélhető, leüthető és bármikor helyettesíthető gyalogok.
Mindenütt. Mindenkor. Minden pozícióban.

Szűkebb szakterületemen, az energetikában naponta láthatjuk, ahogy egyik gyalog (köznyelven paraszt) figura hol vezérigazgató az egyik helyen, aztán hirtelen államtitkár lesz a másik helyen, a másikból meg pont vica versa, államtitkárból lesz vezérigazgató, majd egyszer csak hivatali elnök, a korábbi hivatali elnök meg vezérigazgatóként bukkan fel máshol. Tudjuk jól: senkit nem hagynak az útszélén... Legalább is a hűbéresek közül senkit. Minket meg szépen belerugdosnak a jó mély út menti árokban, hogy a fejünk se, az arcunk meg aztán pláne ne is látszódjon ki, a hangunkat se hallják meg véletlenül sem..., de tényleg: nem hagytak az útszélén, az árokban csücsülünk. ÉS még örüljünk is. Szomorúan konstatáltam, elnézve a március 15-i királyi szónoklat, zártkörű és válogatott nézői között készített, kiskőrösi helyszíni riportokban megszólaló elvakult híveket, hogy "mimagyarok" még tényleg örülünk is neki. Lelkesen. Ellentmondást nem tűrően.

Az egyik helyről másikra átsakkozott "gyalogok" meg nyilvánvalóan azzal kezdik, hogy a tapasztalat és legfőképpen a bizalom hiánya miatt, azonnal eltávolítják a környezetükből a kicsit hozzáértőket, a szakmához értő tapasztaltakat, nehogy már maradjon olyan, aki tudja, mit is kell(ene) csinálni. Ez fontos lépés, mert a dilettantizmust és kóklerséget a szakemberek azonnal átlátják, és ha elég bátrak, szóvá is teszik, "márpedig kritikát nem tűrünk, hallani sem akarunk semmiféle bírálatot". Aki bírál, az komcsi, libsi (sőt "lipsi"), Gyurcsány és Soros embere, leginkább hazaáruló, de legfőképpen nem is egyvérből való magyar. A magyarság nálunk ott kezdődik (és sajnos ott is végződik is), hogy a királyt már pedig bírálat nem érheti. Nincs olyan, hogy jobbító szándék. Nincs olyan, hogy szakmai hozzáértés. Megmondta Csurka is, az csak bolsevik trükk.

Csak, hogy van egy kis bibi! A szakmaiság kipusztításával, egyre inkább azok kerülnek minden NER-cégnél és a minisztériumokban szintúgy, vezetői és irányítói pozícióba, akiknek gőzük sincs az adott szakterület mibenlétéről. A miniszterekről amúgy szó se essék, hiszen még mindig nem fogták fel, hogy ők épp oly feláldozható sakkfigurák, mint bárki más azon a sakktáblán: csereszabatosak, hiteltelenek és meggondolatlanok. Azt hitték, hogy ők nem Bástya elvtárs, azaz Tóni kottáját fogják naponta kántálni? Ó, dehogy nem.

A fő gond viszont, hogy az adott munkát valakinek viszont el kell(ene) végeznie. Gond? Nem gond. Majd jön az egyik legstabilabb "bástya" a sakktábláról és propagandaminisztériuma élén elmondja, hogy mit kell majd kommunikálni. Azt persze nem mondja el, hogy miként kellene a munkát elvégezni, hiszen ahhoz nem ért, de beszélni, hazudni azt nagyon hihetően tud róla. A futók és huszárok (miniszterek és államtitkárok) meg majd sokszor elismétlik. És már kész is.

Hoppá, de a rendszer, az adott szakterület meg mégsem működik? Kit érdekel. A lényeg, hogy azt hidd, hogy működik. Mátrix, mi? Nem tetszik? Jártatod a szádat miatta? Na, majd jól besorollak a másik legstabilabb bástya, a mindenkit (is) renddel és fegyelemmel, nota bene "teljesítmény számokéréssel" egzecíroztató rendőrtábornok alá, osztjónapot! Probléma az nincs. Nem beszélünk róla, tehát nincs. Tisztára, mint a Kádár-korszakban a kábítószerezés. Nem beszéltek róla, tehát nem volt.

Amiről meg beszélünk, az van. Mert a sakktáblák stoplis királya, a Főnök megmondta. Van/lesz 500 ezer munkavállaló az új összeszerelő és akkumulátor és energetikai cégekhez (Nincs.). Van ráérő és szabad kapacitással rendelkező kivitelező és lesz földgáz és villamos energia, sőt víz is elegendő (nincs és nem lesz). És jön persze majd azeri zöld áram (nekik sincs!) olyan tengeralatti vezetéken, amit csak olyan országok mertek építeni eddig, akik azt kipróbálták legalább szárazföldön is. De mi merünk nagyot álmodni! És sebaj, ha mégsem lesz, mert majd addig felépítjük az ígért földgáz erőműveket 2-3 év alatt. Hát ja, pont mint Paks 2-őt, mi? Csak emlékeztetnék, hogy 2014-ben még arról regéltek, hogy 2026-27-re beindul mindkét új blokk. Aha, látjuk! És persze lesz az új erőművekhez elég földgáz is, hiszen Vlagyimir megígérte. Csak a földgázos erőművekhez kell még pluszban évi 3,3-3,5 milliárd köbméter földgáz. Á, bagatell! Szóval, kész lesz, na. Arról meg senki nem vesz tudomást, hogy a kutya nem épít zsinórüzemű módban üzemeltetni gázerőművet, csak mi büszke és kérlelhetetlen magyarok, holott tavaly saját kárunkon is megtapasztalhattuk, hogy a legdrágább villamosenergiát földgázból állítják elő. De mi ebben is Csekonics bárók leszünk. Ide nekünk az oroszlánt is! Nekünk semmi sem drága. Csak a gáz. Meg a villany. Meg a víz. Mert nincs. Ugyan már, sag schon, kicsire nem adunk. Csak, mert ő megmondta. Boldog karácsonyt!

Nekem viszont úgy tűnik, hogy éppen itt van a kormányzási "kudarctörténet" lényege, stílszerűen itt van az eb elhantolva, hogy bizony a nagy lelkesedés és elszántság mellett a legeslegnagyobb hibájuk volt a megvalósítások során, hogy gőzük nincs róla, hogy is kell azt csinálni! Mert soha nem csináltak még ilyet. Így aztán elvész a legjobb szándék is (ha volt is valaha!), ha a bevezetésével bekövetkező változást képtelenek levezényelni. Már pedig ez így van, ha elismerik, ha nem. Egyszerűen nem értenek hozzá. Már pedig aki valaha is volt részese komolyabb akciók, projektek és változások megvalósítási folyamatának, az pontosan tudhatná, hogy nem attól lesz valami bevezethető, hogy a Főnök kiadja az ukázt. Nem attól, hogy papíron megfogalmazzuk, jogszabályokkal (egyébként többnyire rosszul!) leírjuk a kívánatos "új rend" működési feltételeit. Nem attól lesz megvalósítható, hogy lehetetlen határidőket tűzünk ki hozzá (lehetőleg holnaptól!), és nem is attól, hogy felelőst nevezünk meg, és attól meg végképp nem, hogy hangzatos sületlenségeket kommunikálunk róla orrba-szájba, mintha minden úgy működne, ahogyan azt megálmodta és elrendelte a Főnök.

Értem én az ifjonti lelkesedéseket, melyek – félve a belső szabotázs egyébként erősen létező veszélye okán – ab ovo elutasítják azok bevonását a változási folyamatokba, akik ismerik a rendszerek belső működését, akik képesek felmérni a változások lehetséges hatásait és tapasztalatuk okán előre is be tudják azonosítani a buktatókat, amikre előre fel kell(ene) készülni. Ahogy arról már sokan, sokfelé írtak, a magyar (de megkockáztatom, hogy általában a) közigazgatás/minisztériumok nem alkalmas ilyen programok levezénylésére, hiszen ez nem volt sosem feladata, csupán megteremt kereteket, és ellenőrzi a végrehajtást, de nem csinálja saját maga. Ahogyan ki lett hagyva az energetikai rendszerek felemás reformjából az energetikai szakma, úgy lett "kifelejtve" a magyar oktatás átalakításából a hozzáértő pedagógusok hada.

Ez persze egyáltalán nem véletlen, a mindenkori kormányzásnak kényszerképzete, s a mostani ebben minden elődjén túltesz, hogy a régiek, a "begyepesedettek" bevonása az átalakításokba, maga a bekódolt kudarc, hiszen eddigi egzisztenciájukat mentendő belülről bomlasztják majd a kiváló szándékot, s hozzáértésüket kizárólag a "miért nem lehet megcsinálni" szándék mögé csoportosítják majd. Ezért aztán nem kérdezünk meg senkit, majd mi elrendeljük, kitaláljuk, ők meg kénytelenek lesznek lenyelni a békát! Igen ám, de éppen ezért nem veszik észre, hogy minimális hozzáértés, szakmai tapasztalat híján a jól működő (vagy éppen rosszul, de működő) rendszerekbe nem lehet büntetlenül belenyúlni. Kívülről (és felülről) minden olyan egyszerűnek látszik, a tapasztalatlan ifjonc törleszkedők és haszonlesők serege pedig még annyira kezdő, hogy a saját képességeinek felmérésére sem képes, így gond nélkül vállalnak be bármit, legyen az vezérigazgatói pozíció, államtitkárság, frakcióvezetés, bármi. A lényeg, hogy hirtelen legyünk a magasban, hatalmas és intellektuálisan kidolgozott dumákkal fedjük el a valóságot és a problémákat, csináljunk mindent, ahogyan a Főnök azt megálmodta, vagy legalább is mondjuk azt, hogy azt csináltuk.

Tegyük hozzá a Főnök "álmai" is egyaránt nélkülözik a valóságot, annak okán, hogy – tényleges vezetői és megvalósítói tapasztalat hiányában – maga is megmaradt ifjonti lelkesedésű tapasztalatlannak, komolyan bízva abban, hogy erőből és határtalan munkabírásból minden legyűrhető. A machiavellizmus azt nem nevezném munkatapasztalatnak, inkább csak gátlástalan hatalomtechnikának. Pedig a dolgoknak és embereknek érni kell. Olyan nincs, hogy mostantól a gyerekek 4 hónapra szülessenek, csak mert a Nemzeti Együttműködés Kormánya úgy döntött. Mindennek és mindenkinek meg kell érnie, a gyereknek az életre, dolgozónak a feladatra, vezetőknek és minisztereknek a pozícióra. Tapasztalni kell. Fel kell nőnie a feladathoz. Végig kell járni egy program megvalósításának minden lépcsőjét, hogy felkészülhessünk arra, milyen buktatókat, milyen előre kidolgozott lépésekkel előzhetünk meg, hogyan gyűrjük le a váratlanul felmerülő akadályokat. Aki nem csinált ilyet, az nem fél tőle (a kibicek és kontárok jól ismert bátorságával). És ha mégis felmerül egy akadályozó tényező, akkor másokat (libsik, Brüsszel, Soros, szankciók, EU, USA, Gyurcsány, ellenzék...) hibáztat majd, a körülményeket, a kudarcra spekulálókat, pedig csak fel kellett volna készülni. Lesz majd persze felelős is (valami 126. senki), meg leváltás/áthelyezés, meg a valóságot elfedő propaganda, dögivel! Olyan ez, mint a foci!

Sőt, az egész ország csupán olyan, mint a foci! Mindenki ért hozzá, mindenki jobban tudja mindenkinél, mit és hogyan is kellene csinálni. Másoknak.

Mi meg csak csendben ülünk és lapulunk az árok mélyén és várjuk, hogy mikor kerülünk fel a sakktáblára. Ha csak a fodballista fel nem rúgja az egész sakktáblát, a francba. Velünk együtt.