Kardos András: Mi a család?

„Az Országgyűlés elnöke megjegyezte: a nyugati világban szakadatlanul zajlik a férfi és a nő biológiai sajátosságának valóságát tagadó propaganda, amelynek legfontosabb célja az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló család fogalmának és intézményének szétzúzása. Egyre hangosabb a magántulajdon és értékteremtő munka gazdasági valóságának tagadása is, emellett egyre nyíltabban és agresszívabban zajlik a keresztény kulturális értékrend megsemmisítési kísérlete is – mondta.”

A Fidesz ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy a család fogalmát az ideológiai harc közepébe állítsa, pontosabban az általa „keresztény családnak” nevezett családtípust, apa, anya, gyerekek, monogám közösség, kizárólagossá próbálja tenni, azt a látszatot keltve, hogy mindenki, aki nem így él, az valamiféle deviáns életmódot folytat. Ezzel nem pusztán az a probléma, hogy gyerekvédelemnek álcázva voltaképpen meg akarják szabni a nemzet létformáját, sőt a létkereteit is, hanem az, hogy ezzel az állam súlyosan beleavatkozik az emberek magánéletébe, ahol pedig, egészen addig, amíg bűncselekmény nem történik valamely életközösségben, az államnak és a politikának semmiféle keresnivalója nincsen.

Kövér házelnök azt állítja, hogy a család egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapul. Vegyük észre, hogy ezzel az állítással Kövér, úgyis mint a Parlament elnöke, definiálni akarta a család fogalmát, legalábbis annak alapjait rakta le. Akkor lássuk: ha a szeretetközösségből indulunk ki, és azt állítjuk, hogy a család emberek szeretetközössége, nyilván beleértve a gyereket is, akkor egy nagyon tág, és elfogadható alapvetést tettünk. Igen, a család, főképpen a modern család nem pusztán gazdasági egység, hanem és alapvetően jó esetben a szereteten alapul. Csakhogy Kövér mindjárt hozzá teszi, hogy e szeretetközösség tagja egy férfi és egy nő. Ha Kövér nem ideológiai célokra használná a család fogalmát, akkor, de csak akkor, nem fogalmazna kizárólagosan. Ugyanis a helyzet az, hogy legkésőbb a huszadik század második fele óta tudjuk, hogy legalábbis elvileg, a szabadság világában a család fogalma és szerkezete is plurális. És aki ezt a pluralizmust kétségbe vonja, az bizony kétségbe vonja az emberi érzelmek, identitások és létformák sokféleségét. Pedig a szeretet és annak létmódja eredendően plurális és a szabad választáson alapul.

Ha pedig ez így van, márpedig így van, akkor, függetlenül attól, hogy a monogám családmodell maradt a központi szerepben, de a szabadság és a szeretet pluralizmusa, továbbá az identitások sokfélesége, messzemenően nem teszi lehetővé a „keresztény” családmodell kizárólagosságát. A leszbikus párok, a transzneműek, az LMBTQ identitással rendelkezők mind-mind élhetnek szeretetteli családban, nevelhetnek gyereket, és pont akkora eséllyel nyújtanak a gyerekeknek és egymásnak szeretet és alkotnak családot, mit  ahogyan a monogám családformában is, éppen ezért ez utóbbi csak egy kellene hogy legyen a lehetséges formák közül. Én például ma sem vetem el a kommunát, mint közösségi családmodellt, s bár tudom, hogy számos okból ’68 után ez nem terjedt el, de én egy olyan világban szeretnék élni, ahol elismerik a szeretet- és a családforma pluralizmusát.

 

Aminthogy alapvetőnek tartom az apa és az anya szerepét, csak éppen ezt a szeretet is sokféleképpen be lehet tölteni. És a politikának semmi dolga nincs abban, hogy életmódokat preferáljon. Az alap, minden formációban, a szeretet, a gondoskodás, a törődés és ez egynemű párok esetén éppen úgy működhet, mint heteroszexuális családokban, sőt, egyedülállók által nevelt családokban, sőt, gyermek nélküli családokban, sőt, bizony akár kommunákban is.

A szabadság életforma pluralizmusa visz minket közelebb a család- és gyerekvédelemhez, és nem az a fajta gyűlöletözön, amelyet a Fidesz kelt „gyerekvédelem” ürügyén mindenféle másság ellen.

A gyerekeinket a szeretet hatalma védi a hatalom szeretete ellenében. Teljes tévedés, és hatalmas lelki károkat okoz, ha mindenkit, aki nem a hatalom megszabta modell szerint él, azt ilyen olyan módon megalázzuk, én például messzemenően egyetértek az azonos neműek házassági jogaival, ugyan miért lenne ehhez nekik kevésbé joguk, mint egy férfinek és egy nőnek. És bizony azzal is egyetértek, hogy egy gyerek a legnagyobb szeretetben és biztonságban nőhet fel azonos nemű párok családjában.

Nagyon sokat vesztettünk azzal, hogy kizárólagossá próbáltuk tenni a „keresztény” családformát. Ez az egyik, de csak az egyik lehetséges formája a családszerkezetnek. Nálunk meg aztán végképpen eltorzult ez a kérdés, amikor gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények ürügyén az állam ideológiává emelte a monogám családot, sőt mindenkit, aki nem így él, azt potenciálisan veszélyforrásnak ítélte, amire a legkeserűbb példa az LMBTQ „propaganda” kitiltása az iskolákból, holott a gyerekeket informálni és érzékenyíteni kellene az élet sokféleségére. (Mondanom sem kell: minden korosztályt természetesen a maga fejlettségi szintjén. Tehát nem tiltunk be és darálunk le mesekönyveket.)

Ehelyett ebben is csak a gyűlöletkeltés folyik, mint ahogyan minden valóban elítélendő zaklatást azonnal felhasználnak most éppen a tanárok elleni hangulatkeltésre. A bűncselekményt nem szabad megtűrni, de ha már a szeretetről prédikál a kormány, akkor tisztelni kell a mások szabadlétét, és nem megbélyegezni.