
Arató András: Ki a diplomata?
Hazánkban az életszínvonal tovább emelkedik. Elkészült a tihanyi mintagazdaság, ahol jól látható, hova jutott a munkásosztállyal szövetséges parasztság. További fejlesztésre persze lenne mód, ugyanis egyelőre a Nemzet Jachtja nem tud közvetlenül a téesz-épület mellett kikötni. És az imperialisták sem alszanak, megtagadták a vízumot jeles hazánkfiától, aki fontos küldetésben vállalhatna részt, ha eljutna a tetthelyre. Elmondaná az Appalache- és a Sziklás-hegység között lakóknak, amit a műveltebbje magától a miniszterelnöktől már jó ideje tud: a világot Donald Trump hivatott megmenteni.

Csillag István: A korbácsfonó
A tengerkorbácsolás meg folytatódhat tovább, hiszen a jó nép – ha már nem fussa kenyérre – kajolja a demagógiát, a koncra váró oligarchák meg előre örülnek, ha néhány multi ennyi szakszerűtlenség után bedobná a törölközőt és ők – a főnök jóváhagyásával – megvásárolhatnák (szarért-húgyért) üzleteiket.

Arató A.: Novák Katalin felnőtt a feladathoz
Gondolatainak szárnyalása megközelíti, talán meghaladja a Nemzet Fürkészéét is, máshoz meg nem hasonlítjuk, mert el akarjuk kerülni a szentség- és felségsértés gyarló bűnét. Államfőnőnk nem elégedett meg azzal, hogy egy pontot kanyarítson a 12 már meglévő elé (amelyikben sajtószabadságról, Unióról és egyéb zavaros és liberális eltévelyedések delirálnak), hanem megalkotott egy komplett, vadonatúj tucatos művet, a magyar családok 12 pontját.

Gábor György: Újév előtt, elmúlt éveink után
E sorok írója nem mondana igazat, ha reménytelinek próbálná láttatná a helyzetet, de tisztességtelen volna, ha a fentiek ellenére nem kívánna mindenkinek, akit csak megillet, mézédes újévet! Sáná tová umetuká!

Arató A.: Életeteket, véreteket, adótokat
Reptér nélkül nincs teljes élet! A mostani kiszolgáltatott helyzetet meg kell változtatni, hiszen ha a nyugati tulajdonos egyszercsak úgy dönt, összecsomagolja és hazaviszi a Liszt Ferencet, itt maradunk rapszódia nélkül, a repülők meg éppúgy nem tudnak leszállni, mint kócsag a magyar tenger lebetonozott partján. És még olcsó is, pusztán két atomblokk negyven százalékába kerül. Ráadásul megvehetjük a saját pénzünkből, annak ellenére, hogy az állampolgár adójának mértéke folyamatosan csökken: míg pár éve egy átlagkereső havonta 25 kiló paradicsommal járult a nemzet kasszájához, ez most már alig 10 kiló.

Arató András: Sci-fi, kabaré, tragikomédia? – hírek özöne
"Nehéz átlátni, miként tud valami egyre gyakrabban, továbbá újra és újra kiderülni, annak ellenére, hogy egy-két "újra és újra" tapasztalata már a hátunk mögött van." – Arató András a hét híreit sózza-borsozza és tálalja.

Gábor: Lázár János, avagy a mindent elborító sötétség
L. Simon László is szólásra emelkedett, miután Lázár János „kivételes államfőnek”, „igaz magyar hazafinak” nevezte Horthy Miklóst. Szerinte figyelembe kell venni zsidó származású honfitársaink érzékenységét. Nos, zsidó származású honfitársaink érzékenysége mellett más érzékenységeket is említhetett volna, mondjuk, hogy világossá tegye, érdemes volna nem zsidó aspektusból is szemügyre venni a kormányzó tevékenységét.

Arató András: Neveitek napjára
A történelem szekere nem olyan, mint a vonat, akkor sem áll le, ha nincs hozzá masiniszta. Korunk is megszülte a maga Lőrincét, a lepkék barátját, akinek a kedvéért a legfontosabb csillagok, konkrétan az Isten, a tehetség, a szorgalom és Orbán Viktor ismét összejöttek együttállni, megteremtendő korunk hősét, a legújabb Lőrincet, aki kitűnő példázata annak, hogy az ország kincseit nemcsak szétosztani, hanem összegyűjteni is lehet, ha a feladatra alkalmas bátorak ugyanannak a kornak a szülöttjei.
Kardos András: Nem leszek a játékszered
24/02/2023 07:30
| Szerző: Kardos András
Az a tévképzet, hogy ma hirtelen annyi áldozata születik a kádárizmusnak, mint ahány partizán született a második világháború után, aligha tesz jót mentális egészségünknek.
Az ember azt gondolná, hogy mondjuk a Tóth Gabi nevű énekes illető vallási beborulását azért nemigen lehet még popikonilag überelni, vagy éppen alúlmúlni.
Hát, ha überelni tán nem is, de azért se vége se hossza az általam mérsékelten ismert popszakma diktatórikus beájulásainak, ölég csak szegény „8 óra munka” Feró megtérésére gondolnunk. Nem is volna ez különösebben izgalmas kérdés, egye manó, miért pont ne a pop-rock némely Ákosa ne döbbenne rá 2010 után, sőt akár előtte, hogy világéletében egy nemzetinek hazudott diktatúrára vágyott, sőt kiemelten arra, hogy a nagy Őt, a diktátort magát személyesen is imádhassa.
Ám legyen. De azért van ennek a kultúrdallamnak egy negédes mellékfolyója. Az a vékony kis erecske, amikor a mára már kissé megkorosodott hajdani sztárok némelyike arra döbben rá, hogy nem csupán Orbán Viktor az egyetlen igazodási pontja a világban mondjuk hetvenöt évesen, hanem hogy az egykori csillagot az a mocskos, aljas, szemét Kádár-rendszer (mert tényleg az volt), őt magát személyesen mennyire üldözte. Lássuk a példát:
„Bizonyos vezetők az MHV, a hanglemezgyártó vállalat részéről, nem igazán szerettek engem, mert mint tudjuk, nagy riválisa voltam egy másik énekesnőnek… Ezért ahol értek, ahol tudtak, elgáncsoltak. Nem jelenhetett meg lemezem. Az LGT-s srácokkal két közös bakelitet csináltunk, de az akkori vezető kijelentette, hogy ez a lemez el lesz hallgatva, nem terjeszti. Ezzel nagyon nehéz volt szembenézni és lehetetlen szembeszállni. Ez nagyon fájdalmas volt akkoriban, persze nem csak nekem. És sajnos sokáig nyögtük ennek a társaságnak a kitüntető figyelmét. Nem voltak zeneértők, egyéni érzelmek, érdekek irányították a tetteiket. De szerencsére kicsit később mehettünk külföldre, ahol bizonyíthattunk, fesztiválról-fesztiválra jártunk. Mi akkor is úgy voltunk vele, hogy Magyarországot képviseljük és hatalmas sikerünk volt, rengeteg díjat nyertünk. De aztán jött a rendszerváltozás és elsöpörte a szomorúságot, keserűséget, amit a korábbi nagyhatalmúak okoztak.”
Hát kedves olvasó, hiszi vagy sem, ez az idézet Kovács Katitól származik. Attól a remek énekesnőtől, aki az elnyomástól fulladozva 1966-ban, merő manipuláció okából, elindulhatott a sztálinista Táncdalfesztiválon, sőt, verje meg az isten, tán még meg is nyerte, de lehet, hogy büntetésből csak díjazott lett. Én speciel kamaszként kedveltem, hogy végre egy női énekes, aki „nem lesz senkinek a játékszere”. Ám az az istenverte diktatúra még tovább fokozta Katink elnyomását. Nem csak hogy külföldi fesztiválokra járt, lemezei voltak, de még ezek az aljasok filmszerephez is juttatták, persze tisztán csak a kóbor apácák megtévesztésére. Egyszóval hajdani kedvencem, a posztsztálinista TV-ben kvázi naponta látott és hallott Kovács művésznő, mostani nyilatkozatában végre elmondja az igazságot. Ezzel az őt ért elnyomással „nagyon nehéz volt szembenézni, és lehetetlen szembeszállni.” És komolyan nem esik le a plafon, ahol a művésznő ezt az interjút adta. Még az a szerencse, hogy a kádárista rémuralom alatt volt az elnyomásnak egy speciális fajtája is: az elnyomottak ezen csoportja, fesztiválról fesztiválra járt, és úgy volt vele, hogy ők „Magyarországot képviselik”, és „hatalmas sikerük volt”, sőt „rengeteg díjat nyertek.” Bele se merek gondolni, hogy milyen sanyarú sorsa lett volna Kovács Katinak, ha ez a totalitárius rémdiktatúra netán nem üldözi őt.
Ebből elég ennyi is. Természetesen a kádári világ valóban diktatúra volt, a forradalom vérbefojtását jottányit sem enyhíti a későbbi „gulyáskommunizmus”, börtön, kivégzések, kitelepítések, munkahelyi kirúgások szegélyezték a „legvidámabb barakk” virágoskertjét. Mindez igaz. De az is igaz, hogy speciel Kovács Katit a kutya se nyomta el a szocializmusban, és ha voltak személyi kellemetlenségei, akár lehettek is, ettől még a rendszer nem is pusztán csak tűrt, de igenis támogatott kedvence volt. Persze voltak a rockzenészek között, akiknek messze nem volt ilyen sima az életük, de akkor arról kell beszélni. Az a tévképzet, hogy ma hirtelen annyi áldozata születik a kádárizmusnak, mint ahány partizán született a második világháború után, aligha tesz jót mentális egészségünknek.
Én speciel azt hittem, hogy a Tóth Gabi-féle megtérés után, már nincs tovább. De van. Kovács Kati, akit kamaszként kedveltem, szemben Zalatnay kolleganővel, aki Feróhoz hasonlóan beborult, szóval Kovács Katiról azt gondoltam, hogy tehetséges. Bár nem értettem hozzá, de örültem, hogy a nagymamám miatt kötelezően megnézett Táncdalfesztiválokon mindig ott láttam-hallottam, hogy ő bizony nem a játékszere senkinek. Igaz hozzátette, hogy csak azért nem „mert a Mindened nem lehetek.” Kamaszként talán nem dolgoztam fel a szöveg minden jelentésárnyalatát.
Könyörgöm: a mostani diktatúra is el fog múlni, ahogyan a sztálini is, meg a kádári is elmúlt. Nagyon felesleges és szomorú, hogy valaha jobb napokat látott művészek utólag áldozattá maszkírozzák magukat.