Balásy Gyula drága könnyei - Kárpáti Iván jegyzete
A legfontosabb kérdés, amit nem tettek fel neki: az a közel százmilliárd forint osztalék, amit az elmúlt években kivett ezekből a cégekből, az tényleg az övé lett? Komolyan elvárják, hogy ezt elhiggyük? Hogy egy ilyen rendszerben, ahol minden szál egy központba futott össze, valaki ennyi pénzt "csak úgy" megtarthatott?
Az Index visszafizeti - Dési János jegyzete
Miközben akik csinálják, tudják, hogy hazudnak. Ha nem tudják, akkor meg annyira, de annyira hülyék, hogy nem szabad őket felügyelet nélkül az utcára engedni, mert még villamos alá esnek.
Erős hátszél – Hardy Mihály jegyzete
A feltételek kedvezőek Magyar Péter és a leendő kormánya számára, itthon is és külföldön is, elsősorban az Európai Unió központjában valós támogatásra számíthat. Ígéretes, ahogy nagyon gyorsan reagált a NER-es vagyonkimentési kísérletek hírére. Ahhoz, hogy meg tudja őrizni hitelességét, fontos, hogy gyorsan fordítson azon az elmúlt 16 évben tapasztalható trenden is, hogy nem azokat ültették a vádlottak padjára, akik erre igazán rászolgáltak.
Az oroszok már nincsenek a spájzban - Rózsa Péter jegyzete
Talán egyszer azt is megtudjuk, Orbán és Szíjjártó végül is milyen ellenszolgáltatást kapott az orosz felebarátoktól.
A példa - Szénási Sándor jegyzete
Gondoljuk meg, nagyhatalmú, nemzetközi háttérrel rendelkező, óriási pénzekkel dolgozó emberekről van szó, mégis szinte szó nélkül tűrték el egy kis ország felfuvalkodott pénzügyi zsarnokát.
Orbán semmit nem tanult - Kárpáti Iván jegyzete
Április 12-én milliók mondtak nemet. Nem finoman, nem árnyaltan, hanem egyértelműen: nem kérnek abból a világból, ahol a hazaszeretet párttagsághoz van kötve. Ez nem csak egy sima választási vereség volt. Ez egy értelmezés veresége is volt. Annak a gondolatnak a veresége, hogy a nemzet egy politikai oldal tulajdona lehet.
Mészáros, Andika és a nyolcas kulcs – Dési János jegyzete
E módon aztán hamar összejön az a 60 ezer dolgozó, akiről most a mi gázszerelőnk levelezésbe kezd az új miniszterelnökkel. Hatvanezer, de azért piaci alapon csak te lennél, meg Andika, aki a nyolcas kulcsot adogatná.
Adatszabadság – Józsa Márta jegyzete
A szabadságunk bizony az átlátható adatkezelésen, és az érdemi adatnyilvánosságon is múlik majd – írja Józsa Márta jegyzetében a koronavírus- és a HIV-statisztikák hiányára is alapozva.
Kardos András: Nem leszek a játékszered
24/02/2023 07:30
| Szerző: Kardos András
Az a tévképzet, hogy ma hirtelen annyi áldozata születik a kádárizmusnak, mint ahány partizán született a második világháború után, aligha tesz jót mentális egészségünknek.
Az ember azt gondolná, hogy mondjuk a Tóth Gabi nevű énekes illető vallási beborulását azért nemigen lehet még popikonilag überelni, vagy éppen alúlmúlni.
Hát, ha überelni tán nem is, de azért se vége se hossza az általam mérsékelten ismert popszakma diktatórikus beájulásainak, ölég csak szegény „8 óra munka” Feró megtérésére gondolnunk. Nem is volna ez különösebben izgalmas kérdés, egye manó, miért pont ne a pop-rock némely Ákosa ne döbbenne rá 2010 után, sőt akár előtte, hogy világéletében egy nemzetinek hazudott diktatúrára vágyott, sőt kiemelten arra, hogy a nagy Őt, a diktátort magát személyesen is imádhassa.
Ám legyen. De azért van ennek a kultúrdallamnak egy negédes mellékfolyója. Az a vékony kis erecske, amikor a mára már kissé megkorosodott hajdani sztárok némelyike arra döbben rá, hogy nem csupán Orbán Viktor az egyetlen igazodási pontja a világban mondjuk hetvenöt évesen, hanem hogy az egykori csillagot az a mocskos, aljas, szemét Kádár-rendszer (mert tényleg az volt), őt magát személyesen mennyire üldözte. Lássuk a példát:
„Bizonyos vezetők az MHV, a hanglemezgyártó vállalat részéről, nem igazán szerettek engem, mert mint tudjuk, nagy riválisa voltam egy másik énekesnőnek… Ezért ahol értek, ahol tudtak, elgáncsoltak. Nem jelenhetett meg lemezem. Az LGT-s srácokkal két közös bakelitet csináltunk, de az akkori vezető kijelentette, hogy ez a lemez el lesz hallgatva, nem terjeszti. Ezzel nagyon nehéz volt szembenézni és lehetetlen szembeszállni. Ez nagyon fájdalmas volt akkoriban, persze nem csak nekem. És sajnos sokáig nyögtük ennek a társaságnak a kitüntető figyelmét. Nem voltak zeneértők, egyéni érzelmek, érdekek irányították a tetteiket. De szerencsére kicsit később mehettünk külföldre, ahol bizonyíthattunk, fesztiválról-fesztiválra jártunk. Mi akkor is úgy voltunk vele, hogy Magyarországot képviseljük és hatalmas sikerünk volt, rengeteg díjat nyertünk. De aztán jött a rendszerváltozás és elsöpörte a szomorúságot, keserűséget, amit a korábbi nagyhatalmúak okoztak.”
Hát kedves olvasó, hiszi vagy sem, ez az idézet Kovács Katitól származik. Attól a remek énekesnőtől, aki az elnyomástól fulladozva 1966-ban, merő manipuláció okából, elindulhatott a sztálinista Táncdalfesztiválon, sőt, verje meg az isten, tán még meg is nyerte, de lehet, hogy büntetésből csak díjazott lett. Én speciel kamaszként kedveltem, hogy végre egy női énekes, aki „nem lesz senkinek a játékszere”. Ám az az istenverte diktatúra még tovább fokozta Katink elnyomását. Nem csak hogy külföldi fesztiválokra járt, lemezei voltak, de még ezek az aljasok filmszerephez is juttatták, persze tisztán csak a kóbor apácák megtévesztésére. Egyszóval hajdani kedvencem, a posztsztálinista TV-ben kvázi naponta látott és hallott Kovács művésznő, mostani nyilatkozatában végre elmondja az igazságot. Ezzel az őt ért elnyomással „nagyon nehéz volt szembenézni, és lehetetlen szembeszállni.” És komolyan nem esik le a plafon, ahol a művésznő ezt az interjút adta. Még az a szerencse, hogy a kádárista rémuralom alatt volt az elnyomásnak egy speciális fajtája is: az elnyomottak ezen csoportja, fesztiválról fesztiválra járt, és úgy volt vele, hogy ők „Magyarországot képviselik”, és „hatalmas sikerük volt”, sőt „rengeteg díjat nyertek.” Bele se merek gondolni, hogy milyen sanyarú sorsa lett volna Kovács Katinak, ha ez a totalitárius rémdiktatúra netán nem üldözi őt.
Ebből elég ennyi is. Természetesen a kádári világ valóban diktatúra volt, a forradalom vérbefojtását jottányit sem enyhíti a későbbi „gulyáskommunizmus”, börtön, kivégzések, kitelepítések, munkahelyi kirúgások szegélyezték a „legvidámabb barakk” virágoskertjét. Mindez igaz. De az is igaz, hogy speciel Kovács Katit a kutya se nyomta el a szocializmusban, és ha voltak személyi kellemetlenségei, akár lehettek is, ettől még a rendszer nem is pusztán csak tűrt, de igenis támogatott kedvence volt. Persze voltak a rockzenészek között, akiknek messze nem volt ilyen sima az életük, de akkor arról kell beszélni. Az a tévképzet, hogy ma hirtelen annyi áldozata születik a kádárizmusnak, mint ahány partizán született a második világháború után, aligha tesz jót mentális egészségünknek.
Én speciel azt hittem, hogy a Tóth Gabi-féle megtérés után, már nincs tovább. De van. Kovács Kati, akit kamaszként kedveltem, szemben Zalatnay kolleganővel, aki Feróhoz hasonlóan beborult, szóval Kovács Katiról azt gondoltam, hogy tehetséges. Bár nem értettem hozzá, de örültem, hogy a nagymamám miatt kötelezően megnézett Táncdalfesztiválokon mindig ott láttam-hallottam, hogy ő bizony nem a játékszere senkinek. Igaz hozzátette, hogy csak azért nem „mert a Mindened nem lehetek.” Kamaszként talán nem dolgoztam fel a szöveg minden jelentésárnyalatát.
Könyörgöm: a mostani diktatúra is el fog múlni, ahogyan a sztálini is, meg a kádári is elmúlt. Nagyon felesleges és szomorú, hogy valaha jobb napokat látott művészek utólag áldozattá maszkírozzák magukat.

