Minden törvényt át lehet írni, hogy a törvénytelenség is védhető legyen -Rózsa Péter jegyzete
Megismétlődik most ez is, amiből levonhatjuk azt a következtetést, hogy bármi áron, bármilyen jogi csavarral, jogsértést kiküszöbölve tisztességtelen törvény módosításokkal a hatalom bebetonozására készül a Fidesz.
Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
Kardos András: A gazember
8/02/2023 20:00
| Szerző: Kardos András
Bayer Zsolt Donáth Anna és Dobrev Klára nagypapáját emlegeti.
„Idehaza bizonyos unokák most ott állnak a pulpitusokon és beszélnek. Szemrebbenés nélkül. Ki sem fogják találni, de azt mondják, hogy ami van, az úgy rossz, szörnyű és elviselhetetlen, ahogy van, mert nincsen demokrácia, nincsen szólás- és sajtószabadság, még a Népszabadságot is bezárták, a nép szegényedik, a nyugdíjak semmit sem érnek, bezzeg a régi szép időkben hatalmas autópálya-építkezések folytak, dübörgött a nehézipar, minden, de minden azokban az időkben épült fel, vagy akkor alapozták meg, lakótelepek szolgálták a nép javát, s mindenkinek volt munkája, ideje tehát a változásnak, a fordulatnak, először is állítsanak le minden beruházást Magyarországon, ne épüljön itt semmilyen gyár, s egyáltalán ne épüljön semmi sem, ellenben legyen mindenkinek mindene, magas fizetése és magas nyugdíja, és nem kellenek energiahordozók sem, és fát se vágjunk ki, de legyen meleg mindenütt, majd befűtünk granulált hülyeséggel, préselt és környezetbarát zöld blablával, és majd ők hazahozzák az EU pénzét is, mert ők tudják, pontosan tudják, mert megörökölték a régi tudást, hogy miképpen kell cserébe eladni a nemzetet, a hazát, az országot és a lelkeket.” (Bayer Zsolt: Az unokák, Magyar Nemzet)
Bayer Zsolt versenyre kelt a hírhedett Apák és fiúk című, a ’90-es évek elején keletkezett förmedvénnyel. Bayer aljas módon Dobrev Klárát és Donáth Annát, az ellenzék két vezető politikusát, apai nagyapjuk kommunista múltjával óhajtja tönkre tenni, megalázni, beszennyezni. Előre mondom: ezzel a primitív, aljas, minden jóérzést nélkülöző begyalázási kísérlettel Bayer udvari bértollnok kizárólag saját magát, pártját, és a kormányát szennyezi be.
De rendben, kezdjük az elején, ha már idáig rohadtunk a kormánypárti médiavezér jóvoltából:
1. Senki nem felelős nemhogy a nagyszülei, de még a szülei tetteiért sem. Ez egy mára közhelyes alapigazság, hiába jön Bayer a nácik gyerekeivel, ettől még az aljassága nem kisebb. Hogy Bayer közegének is világos legyen: minden ember a saját tetteiért felel, és akit be akarnak mocskolni a nagyapja bármiféle múltbeli tetteivel, nos, akkor csakis a mocskolóra hullik vissza az erkölcsi megvetés.
2. Az ég egy adta világán semmit nem jelent, hogy egy országban, ahol negyven éven át kommunista diktatúra volt, ott bárkinek a nagyapja kommunista volt, akár, mint Apró Antal, részt vett a forradalom leverésében, sőt a megtorlásokban is. Sokaknak volt kommunista rokona a múltban, a leszármazottak felelősséget az ő tetteikért nem viselnek, és ha az unokák demokraták és nem egy diktatúra szolgái, akkor meg végképpen aljas dolog őket a felmenőkkel besározni. Sem Apró Antal tetteihez nincs köze Dobrev Klárának, sem ahhoz Donáth Annának, hogy az ő nagyapja pedig, sok lecsukása közül a Rákosi alatt bebörtönzése előtt a Rákosi titkárságot vezette egy rövid ideig.
3, Bayer mindezt pontosan tudja. Még azt is tudja ráadásul, hogy Donáth Ferenc, akit minden rendszer lecsukott, aki később központi alakja lett a demokratikus ellenzéknek, és aki egyike a legnagyszerűbb embereknek, akiket nekem volt szerencsém ismerni, aki nem mellesleg az egyik legokosabb ember is volt, akivel valaha is találkoztam, nos tehát Bayer pontosan tudja, hogy az orbáni diktatúra populista nyelve a bemocskolás, a gyűlöletkeltés, a félelem, egyszóval az aljas hazugság nyelve. Ugyanis még az is teljesen mindegy, hogy Apró Antal kiszolgálta a diktatúrát, Donáth pedig éppen csak megúszta a kivégzéseket, a nagyszülők sorsa nem befolyásolja az unokák megítélését. Csakis saját tetteik és nézeteik.
4. De Bayer persze ezeket mind tudja. De mindez nem érdekli. Mert nem kritizálni akarja ő Dobrev Klárát és Donáth Annát; ugyan. Bayer mocskolódni akar, gyűlöletet szítani, hergelni a saját tábort, és a jól bevált irracionalizált gyűlöletnyelvet fenntartani. És minél inkább meg tudja személyesíteni a valóságfedezet nélküli gyűlölet célpontjait, annál jobb neki és vélelmezett közönségének. Kritizálni, az munka. Gyűlölet kelteni könnyű és undorító.
5. Magam eddig is kritizáltam a DK-t is meg a Momentumot is. Csakhogy: én egy szabad és demokratikus országért és nemzetért írok, és nem a gyűlölet fokozásáért. Ugyanis ez a komcsizás meg libsizés, amit Bayer űz, lehet, hogy ma meg holnap termékeny talajra hull, mert szegény megvezetett rajongók elhiszik az ideológiai vezérúrnak, hogy az unokák is bűnösek. Persze hogy nem igaz: de a nép csak hörögjön, ne legyen fogalma a valóságról, például arról, hogy Donáth Ferenc erkölcsi nagyságához egyetlen fideszes politikus nem hogy nem ér fel, de ők egyenesen Donáth Ferenc ellentettjei: ő a diktatúrától eljutott a szabadság igenléséig, és az érte való harcig, a Fidesz pedig a szabadság igenlésétől eljutott a diktatúra kiépítésig.
Igen, 13 éve ismét önkényuralomban élünk. Van néhány millió ember, aki ma elfogadja Orbán és Bayer gyűlöletre és félelemre épített világát, de sajnálom: a történelem lapjaira ők mint egy 21. századi diktatúra fenntartói és haszonélvezői fognak bekerülni.
6. Bárkinek bárki volt az apja, nagyapja, ükapja, mindenki csakis saját tetteiért felel.
De azért viszont igen.
