Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
1500 milliárd már a zsebben – Kárpáti Iván jegyzete
23/07/2024 18:02
| Szerző: Kárpáti Iván
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont, vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni.
1500 milliárd forint. Több metróvonal ára, nagyjából ennyibe fájt nekünk Ferihegy is. Úgy három hónapig Magyarország összes nyugdíját is fizetni lehetne belőle. Mit mondjak még, talán így azért érzékelni lehet a nagyságrendet. Ja, körülbelül ennyi az államháztartás hiánya is.
Mindezt azért soroltam fel, mert a Válasz Online vette a fáradságot és kiszámolta a még nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján, hogy a NER zászlós urai, az uralkodó családja és a kisebb klánok mennyi vagyont kuporgattak össze úgynevezett magántőkealapokba. Ezekbe kívülről nem nagyon lehet belelátni, ráadásul teljesen törvényes konstrukciók, naná, ők hozták rá a törvényeket.
Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni. Gyorsan tegyük hozzá, nem azért gyűlt össze mindez náluk, mert valami őrületes innováció birtokosai, amiért versenyt futnak a világ legnagyobb technológiai cégei. Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. De népszerű szállodákat is építeni hitelből, vagy éppen irodaházakat, amik, ha nem kelnek el piaci alapon, akkor majd segít rajtuk a mindenható állam.
Tehát ezt mi adtuk össze nekik, meg persze a nagylelkű német, holland, stb. adófizetők. A sajtóban gyakran szereplő jachtok, magángépek, kastélyok, birtokok, igazából csak kellemes kiegészítők, majdhogynem kerekítési hibahatáron billegnek, ezen a szinten már egyre nehezebb nagyobb és drágább játékot venni, legfeljebb darabra lehet bővíteni a készletet.
Egy közgazdász egyszer viccből levezette, hogy még az is jobb lenne, ha ilyen esetben csak menne a telefon a főembertől, hogy a kincstár utaljon át x összeget a családi számlára. Mégpedig azért, mert így ahhoz, hogy legálisan ki lehessen lapátolni mondjuk 100 milliárd forintot, el kell költeni a közösség számára teljesen fölöslegesen 400-at.
Abszurd, de van benne ráció. De itt be is fejezem, nem akarok ötleteket adni, lehet holnapra jogszabály lesz belőle.

Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2024. július 23-i adásában hangzott el.

