Szöllősi Mátyás: Gecsemáné
21/09/2025 23:06
| Szerző: Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ezúttal Szöllősi Mátyás Gecsemáné és Ketten a bécsi Rothko-tárlaton című verseit hallgathatják meg a szerző előadásában.
A fotóművészként is dolgozó Szöllősi Mátyás négy évvel ezelőtt volt zenés irodalmi műsorunk, a Belső közlés vendége, amelyben Szegő János beszélgetett vele, s a szerző az adásban verseit is felolvasta. Most ezek közül hallgathatnak meg kettőt itt, a Klubrádió honlapján is a megfelelő hangsávok lejátszás gombjaira kattintva, lejjebb görgetve pedig szövegesen is elolvashatják. Az első költemény Jézus bibliai helyszínét, a második a jeles XX. századi festő kiállítását idézi meg, a szakrális történet és az alkotó hatásával is számot vetve.
A versek eredeti, írott változata:
Gecsemáné
Itt a kertben vagyok először magányos.
Annyi szempár szegeződik hirtelen
dárdaként rám, hogy a hús már sebre
áhítozik szüntelen. Hiszen test is vagyok,
nagyon is emberi, sérült érzések otthona,
ahol egyre több türelem kell ahhoz,
hogy könnyű szívvel hallgathassam nem szűnő
hallgatásodat, mert közben valaki más beszél
hozzám, aki álnokul, suttogva, újra és újra
csapdát állít szabad akaratomnak, ami kábítóan
nehéz, hogy kezdettől fogva így van.
Páran elhiszik, senki sem találhat fogást
rajtam, és ha létezik is bármi bűnöm,
az a szelídnek mondott némaság, hogy szólni
sem szólok az ellen, amit a tébláboló, csapatnyi
őr parancsra követ majd el. Parancs vezérel
mindenkit, s a legszigorúbb az én parancsom.
Ha elhagyom szándékodat egyszer, vagyis örökre,
vajon tényleg tőled-valómat kell hát megtagadnom?
Mi lenne, ha nem várnám meg, hogy kifosszanak,
mint a szótlan alázat? Ha nem adnám oda magam,
és semmi teret nem engednék a hiányos
bíráskodásnak? Mi történik, ha a fák közül,
egy másik kapun át egyszer csak kisétálok?
Lenne egy szűk ablaknyi hely számomra,
ahonnan éveken át a fénylő sivatagra látok?
Ki lennék akkor én neked? Vajon egylényegű,
aki elárvul? Hagynál egy kis nyugtot nekem?
Szeretnél úgy is, bárhol?
Egy biztos, nem lehet figyelmünk továbbra
semmi bosszú, nem lehet, hogy félelemmel
féljen, aki ránk tekint. Az nem lehet,
hogy megnevezhetetlen szerelemmel az ajkán
nyomorogjon bárki, mert elég egyetlen áldozat
törvény szerint.
Ketten a bécsi Rothko-tárlaton
A félhomály hívogató csöndjében korai,
figuratív képek. Semmi nyoma feszengésnek
bennem, pedig készültem is a szembenézés
kényelmetlenségére, hogy akár egyetlen
szín hatása is majdhogynem összetörhet.
Figyellek, mintha érthetném, hogyan is
kerültünk együtt ide ilyen hamar,
miközben te már abban az almazöldben
fürdesz, szemben úszva a nap sárga hullámaival.
Arrébb, hosszant a falon egy múlt századi
életrajz betűi, vagyis semmi egyértelmű béke,
később az ismert képek arzenálja, gyermekek
guggolnak lángoló négyzetek előtt sorban,
és fokozatosan válik sikollyá minden fölhangzó
nevetés a gyakran három részből álló, himlőhelyes
tájra nyíló ablakokban.
A másik teremben már szinte csönd.
Csak a befúvás, akár egy véget nem érő
lélegzet, terít egyre hidegebb homályt a képekre –
meg az az erőtlen fény. Sehol egy árnyék,
amiben ne egyértelmű szándékot találnék,
s ha volna több időnk, őrjítő is lehetne,
hogy egy pasztellszín lázongva nem csak egyvászon mélyében él, de ott van képkeretnek.
Közben már egy pamlagon ülünk.
Szemközt a fal vörös, pulzál, mint egy
halhatatlan emlék, és nem csak gondolom,
de mondom is, hogy ennél már csak az volna
izgatóbb, ha az egyik kép előtt szeretkeznénk.
A versek felolvasásait a fenti lejátszókra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
