Katona Ágota: A harag napja
14/09/2025 22:48
| Szerző: Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ezúttal Katona Ágota A harag napja és Szedermálna című verseit hallgathatják meg a szerző előadásában.
Az 1989-es születésű, csendes kortárs költő, Katona Ágota első kötetét 2021-ben publikálta a Fiatal Írók Szövetsége, Deres Kornélia mentori ajánlásával; az ezt követő évben láttuk vendégül Belső közlés c. zenés irodalmi műsorunkban, ahol a stúdióban Marton Éva beszélgetett vele, s a szerző az adásban több friss versét is fölolvasta – ezek közül mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgathatnak kettőt, ha az adott hangsávok lejátszás gombjaira kattintanak; lejjebb görgetve pedig szövegesen is elolvashatják a két különböző témájú, de hasonlóan markáns érzékenységű, hallgatag költeményt.
A versek eredeti, írott változata:
A harag napja
Átvilágít a fenyőtűk között a napsugár.
Alig emlékszem az utolsó esőre.
Egy negatívon anyám
áll a virágzó szőlőtőkék mellett,
a leveleken átszűrődő fényben
lehunyja a szemét.
Bódulat után vágyakozik.
Az ott az én arcom,
ugyanaz a szemhéj, orr és száj,
a nyolcvanas években milyen fiatal.
Azóta magánvilágvégék érlelődnek.
Az arc felpuffad a szteroidoktól.
Quantus tremor est futurus,
nem illik a dallam ehhez a napszakhoz,
mégis úgy hallgatom,
mint a család végét.
Elhiszem, hogy mi a sors,
gyógyszerek halmaza a konyhaasztalon.
A ház előtti fenyők nem dőlhetnek ki a viharban,
ha ferdék is, élnek tovább.
Amikor ültették őket, nem éltem.
Amikor csúcsukkal elérték a ház tetejét,
a mélyaltba soroltak,
úgy énekeltem, dies irae.
Gyengülnek a lombkoronák,
gyérül egy hajkorona.
Szedermálna
Mezítláb haladok a futóhomokon a csúcsig,
ahonnan látni az egész Fehér-tavat. A közepét
keresem, vadszedret keresek, túlérett szemeket
a rothadás előtt. Fentről nézem a domboldalt,
megmozdul egy kőzetállat. Ezt a meredek földet
örököltem. Teremjen nekem málnabokrot,
megmutatom a napnak, felvágom a hasát.
Szederre találok benne. A gondozatlan
erdőszegélyről települt át, vele maradok
magam egy tál gyümölccsel, és keresem tovább
a rózsás bajt. Valaki lenyalja a körmömről
a levét, az is fekete. Amíg gyereklány voltam,
védtek a színektől. A kategóriáktól nem,
testhez álló szoknyákat erőltettek rám,
mint akiről kimondják, legyen málna.
A málnák megfeketülnek, a szeder marad
éretlen. Hagyom, hogy fussa végig az egész
dombot. Az élveteg indákat szeretem, a káosznak
tűnő életerőt. Éles szemű megfigyelők látják
igazán a növényiséget, túl a telekhatáron,
tovább két méternél, harmincöt évnél,
amikor szederjessé válik a férfiak szája.
Elnyelem a vérnél sötétebb gyümölcsbort,
alvilágok nyílnak ki ilyen odaadással.
Egymásra vetítem a kevert színeket,
szülessen meg belőlük a fehér, a fényerő,
ami a női hajlatok mögött nő.
