Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete
16/05/2026 15:07
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt a MMA-val való egyeztetésre. Egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. De itt van az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása is, amiről a miniszter zagyvaságokat beszélt. Ezekről is szó esik Szénási Sándor jegyzetében.
Tarr Zoltán miniszternek sikerült nagyon rossz szájízt okoznia. Ha csak hibát követett volna el, az rendben lenne, tudjuk, a lónak is. Ám azzal, hogy közölte: a kormány a Magyar Művészeti Akadémiával egyeztetve akarja kidolgozni a kultúrpolitikáját, a tárcát egy pillanatra visszakormányozta a Fidesz-korszakba.
Nehéz ezt tévedésnek látni, és még nehezebb azután, hogy kitört a botrány, és erre reagálva a miniszter azzal próbált visszakozni, hogy az alaptörvény miatt volt kénytelen az MMA-t partnernek feltüntetni. Volt egy értelmezhetetlen mondata még arról, hogy a kormány visszaadja a döntést az érintettek kezébe, és velük együtt fog dönteni a Magyar Művészeti Akadémia sorsáról is. Kik azok az érintettek? És miért kellene az MMA sorsáról dönteni azt követően, hogy az amúgy is bekövetkező alaptörvény-módosításokkal megszüntetik annak „aránytalan kulturális befolyását”, amivel „leuralta a kulturális finanszírozást, szervilis módon kiszolgálta a rendszer politikai céljait”? Az idézetek öt kulturális szakember állásfoglalásából származnak.
A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt egyeztetésre, azt rögzíti, hogy Magyarország (sic) védi az MTA és az MMA szabadságát, pénzt ad nekik, és tiszteli az önállóságukat. Kétségtelen, hogy ezzel a Fidesz-kormány egy politikailag elkötelezett magánalapítást köztestületnek ismert el, és egy szintre hozta a Tudományos Akadémiával, de még az MMA-ról szóló törvény is csupán azt írja, hogy véleményezési joga van. Alkudozni vele nem kell. Még Orbánék szerint sem.
Attól a kormánytól, amely közelebb akar jönni az emberekhez, amely autonómiákat kíván visszaadni, és a korábbi zsarnokoskodás helyett párbeszédre törekszik, egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. Nem a nemzeti-konzervatív gondolkodásmód a baj, hanem a kivételezettsége.
Nekem az alapító Makovecz Imrének és körének a világképe nem kenyerem, de amennyiben megszüntetik az MMA kötelező ideológiai totemoszlop jellegét, és az visszatér a maga privát közegébe, a demokrácia sérelmeként élném meg, ha ezen túlmenően foglalkozna vele a politika, vagy ha kizárnák pályázatokból. Mint ahogy sokakkal együtt a születő demokrácia sérelmeként élem meg, hogy Tarr miniszter nem említette meg a Széchenyi Akadémiát, a színházi szövetségeket, az írók szervezeteit, a filmeseket, a múzeumokat stb., mint egy normális dialógus kötelező szereplőit. Ez több, mint hiba.
És ott van még a pénz is.
Ha az MMA-nak sikerül átjátszania magát a jövőbe, átment egy igazságtalan rendszert is. A rendes tagok ugyanis havi 455 ezer forint életjáradékot, a levelező tagok 350 ezer forintot kapnak életük végéig, bizonyos díjakkal rendelkezők meg 121 ezer forint művészjáradékot. Az ugyanabban az évben a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Széchenyi Akadémia tagjai semmit sem kapnak, igaz, az egy gyanúsan vegyes társaság, ilyen balos, olyan libsi, tán még nemzeti-konzervatív is akad köztük, mindenesetre a tudást és nem Orbánt szolgálták.
Ezek a járadékok az értelmiség, a művészvilág Fidesszel szimpatizáló részének a le-és megfizetését szolgálták, politikai hűségjutalomként osztották, nem a kulturális teljesítmény alapján. Ma körülbelül 250-en állnak a pénzeső alatt. Kérdés, nem kéne-e ezt a csapot elzárni, és visszatérni pályázati rendszerekhez, és egyszeri juttatással feltőkésített, és onnantól mecenatúra alapként működő, autonóm, tehát állammentesített alapítványokhoz. Csakhogy félreértés ne legyen: a látszólag önálló, Fidesz által létrehozott alapítványokat igazából kézivezérelte a hatalom. Ki is a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke?
De itt van még az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása, amiről Iványi azt mondta, a miniszter megígérte neki, Tarr szerint viszont nem találkoztak. Ez azonban mindegy. A miniszternek csupán azért kellene beszélnie a lelkésszel, hogy a főnöke példája nyomán bocsánatot kérjen Orbán nevében, aki magánbosszúból tizenhat évig üldözte, lejáratta, bíróság elő idézte, pénzeit elvonta, a gyámolított szegényeit megalázta, a hajszával őt beteggé tette.
Viszont a státusz ügyében nem azt kellett volna Tarrnak mondania, hogy az azt érintő problémákat majd megbeszélik. Ilyen problémák ugyanis nincsenek. A miniszternek, amúgy széles mosollyal, annyi közlendője lett volna, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a státusz elvonását törvénytelennek ítélte meg, és 2013-ban még az Alkotmánybíróság is ezt tette, vagyis a státusz visszajár. Pont. De Tarr nem ezt mondta, hanem problémákról zagyvált.
Egy szó, mint száz: Tarr Zoltánnak vissza kell olvasnia a saját szavait a bizottsági meghallgatásáról. Azokat, amelyek a Fidesz pusztító kultúrharcáról szóltak, az ország bántalmazásáról, azokat, amelyek szerint a Tisza vissza akarja adni a kultúrát az alkotóknak, a közösségeknek és a közönségnek.
Nem lenne jó, ha megint nem szabadna annak hinnünk, amit egy politikus mond, hanem csak arra kéne figyelnünk, amit tesz.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2026. május 16-i, szombati adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
A jegyzetet a fenti lejátszóra hallgathatja meg (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
