Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.
Maffiaállam mozgalmas hétköznapjai - Kárpáti Iván jegyzete
Most, hogy Matolcsy ment és a belpolitikai helyzet is kiélezett, nem kizárt, hogy példát statuálnak velük, megmutatják, hogy üldözi a korrupciót a jó cár, akit átvertek a bojárok. A rendőrség mindenesetre nyomoz. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez nem egy tárgyalási stratégia része-e. Nyomásgyakorlás az állami szerveket felhasználva, hogy esetleg ebből az űrből is látható vagyonból, mennyi kerüljön át az uralkodó családhoz.
A zebra, a legerősebb állat - Dési János jegyzete
Nem véletlen, hogy a zebra annyira népszerű mostanában. Például a zebratartásra igencsak alkalmas klímájú Hatvanpuszta zsebdiktátora, esetleg magyar hangja és brieftaschnija – Mészáros – zebrákat tart. Mert a zebra menő. Annyit érsz, amennyi zebrád van.
Nőválasztás – Józsa Márta jegyzete
Az utált adófizetésnek volna egy nem gyakran hangsúlyozott eszmei tartalma is. A kincstárba befizetett összeg arra is jogosít, hogy beleszóljon az adófizető a közügyekbe. Na de aki nem fizet, az ne is kérdezzen – mondhatja később egy férj, főnök vagy épp az a Holdról is látszó alak, aki lassan egyszemélyben lesz megmondója annak is, hogyan főzzük a paprikás krumplit.
Fantázia-torna Matolcsyval – Dési János jegyzete
Matolcsy, a fia és barátai, rokonai, üzletfelei talán csak pár száz vagy pár ezer milliárdot tüntettek el a közösből. De Matolcsy nem szerelte le a kapcsolókat, és valószínűleg a Pride-ra sem látogat ki, nincs is semmiféle botrány. Jó, az ÁSZ munkatársai próbálkoznak, de valószínűleg ők sem fogják idén a prémium-feltételeket teljesíteni, ha még egy hiányzó százmilliárdos tételt találnak.
Nagyon nagy a baj – Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Szó sincs arról, hogy mi újságírók valamiféle hősök lennénk, viszont egy jogállam, egy szabad társadalom elengedhetetlen részei. Normálisan megélni ebből a munkából már rég nem lehet – higgyék el, hogy az idősebb kollégáim a 2007-es fizetésükért dolgoznak – és újra meg újra felmerül bennünk, hogy ebben a rendszerben, meg a közösségi média korában egyáltalán meg tudunk-e felelni az újságírói minimumnak, tudunk-e kérdezni, tudjuk-e ellenőrizni még a hatalmat, tudunk-e igazat írni.
Állami vacak vs. túlélés - Rózsa Péter jegyzete
Magyar Villamos Művek 2023 elejétől 2024 októberéig nagyjából 8,5 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket. Ami a lényeg, ennek az összegnek körülbelül a háromnegyede kifejezetten kormánypárti médiumokhoz ment. Ehhez képest a napi 150-200 ezres hallgatottságú Klubrádió félévente kénytelen gyűjteni.
Beszélgetés Vologyával - Szénási Sándor jegyzete
publiSok-sok jutifali jön még, amíg Putyin kegyesen beleegyezik abba, hogy csak nagyot nyerjen, de nem mindent, és Trump végre megengedi, hogy a Nobel-békedíj tiszteletét tegye a markában.
Kardos András: Az anarchizmus anarchiája
5/08/2023 19:02
| Szerző: Kardos András
Azon politikák, amelyek egy lerohant ország honvédő háborúját összekapcsolják a fegyverkereskedelem vagy a tőke kritikájával éppoly érvénytelen választ adnak a problémára, mint a magyar kormány az álságos békeajánlatával. Az anarchistáknak önvizsgálatot kéne tartaniuk: nem lehet mindent összemosni a radikalizmus jegyében.
Bár nincs helyünk arra, hogy hosszabb bevezetést nyújtsak az anarchizmus elméletébe és gyakorlatába, ahhoz, hogy az alábbi kritikát egyáltalán érdemes legyen közzétenni, két dolgot előre bocsátok. Egyrészt jelen sorok írója, már csak személyiségéből fakadóan is, mindig is rokonszenvet táplált az anarchizmus irányába, sőt kamaszkorában alkatilag is hajlott erre. A második pont pedig az, hogy az a közhely, amely az anarchistákat pusztán holmi terrorizmussal azonosítja, nem csupán tévedés, de elhomályosítja a valóság láthatóságát. Sokféle anarchizmus van, most két klasszikusát idézem, csak azért, hogy látható legyen, miről is beszélek.
Paul Feyerabend, a nagyszerű filozófus ezt írta 1981-ben:
„Az anarchizmus szemben áll a fennálló renddel, szét szeretné rombolni ezt a rendet, vagy szeretne elmenekülni előle. Politikai anarchisták politikai intézményekkel állnak szemben, a hit anarchistái bizonyos körülmények között az egész anyagi világgal, a világot alighanem a létezők silány birodalmának tekintik, és ki akarják kapcsolni az életükből. Mindkét csoportnak dogmatikus véleménye van arról, mi az igaz, a jó, és az értékes az emberiség számára.”
Az anarchizmus klasszikusa, Bakunyin pedig ezt írta:
„Nem igaz, hogy az egyik ember szabadsága korlátozza a másikét. Az ember igazából annyiban szabad, amennyiben szabadsága embertársai szabadságában lel megerősítésre és kiteljesedésre, akik egyetértésükkel teljes mértékben elismerik s mintegy visszatükrözik szabadságát.”
Mind a két meghatározás alapvető ahhoz, hogy értsük az anarchizmus világtörténelmi szerepét, akkor is, ha – mint e sorok írója –, nem vallja magát anarchistának. Fontos mindez azért is, mert a mai rettenetes világhelyzetben nem közömbös, hogy például anarchista szervezetek miként foglalnak állást a világ összekuszálódott rémtörténeteiben.
Idézek a FAI, az Olasz Anarchista Szövetség 2022-ben kiadott dokumentumából. Ekkor már február óta zajlik az orosz-ukrán háború. Részlet a dokumentumból:
„A társadalmi anarchizmus azonban szakít a jelenlegi birodalmi, kapitalista, nacionalista és tekintélyelvű logikával, elutasítva a határok által felállított megosztottságot.
Nem ismerjük el a területi integritás fogalmát vagy egy állam vagy bármely olyan entitás területi „védelmét”, amely államszerűségre törekszik, mert a területi szuverenitás elvéhez kapcsolódva ezek az elvek elkerülhetetlenül nacionalista vagy mikronacionalista perspektívák kialakulásához vezetnek. Bármit is jelentsen a „nemzet” szó, az a kizsákmányolók és kizsákmányoltak, elnyomók és elnyomottak közötti megosztottságot fedi el.
Megismételjük, hogy egyszer s mindenkorra egyértelműen elítéljük a putyini rezsimet és Ukrajna elleni bűnös invázióját, valamint a belső ellenvélemény kegyetlen elnyomását. Elítéljük azonban minden olyan kormány bűnrészes szerepét is, amely fegyverek biztosításával szítja az ilyen és hasonló konfliktusok lángját, gyakran pénzt keresve ezekkel a szállítmányokkal. Határozottan ellenezzük a NATO-t, amely már régóta próbálja a társadalmi élet militarizálását és a katonai kiadások növelését erőltetni a tagországokban, és amely Putyinnak köszönhetően új erőre kapott az afganisztáni agresszió dicstelen befejezése után.”
Az nagyon is üdvözlendő, hogy a szöveg elítéli Putyint, elítéli az agresszor háborúját. A bajok ott kezdődnek, hogy ez a kritika összemosódik a szuverenitás, a független területi autonómia, az adott esetben a védekező országért tevőlegesen aggódó nacionalizmus (helyesen: patriotizmus) és a Nyugat Ukrajnát megsegítő politikájának elutasításával. Sőt, az idézet elején a szöveg mindjárt a kapitalizmust is elítéli.
Nos a probléma ott van, hogy a háború effajta, mindent mindennel egybemosó elítélése hatástalanítja, sőt érvényteleníti magát a kritikát. Amikor lerohannak egy szuverén országot, amikor területeit el akarják csatolni, akkor nem lehet, bizony még az anarchistáknak sem lehet mindet mindennel egybemosni. A nacionalizmus bírálata jogos, jogos lehet az is, hogy a nemzetállamokat előbb utóbb meg fogja haladni az idő, de e két kritikát egybemosni a háború elítélésével antipolitikai, és sajnos morális probléma.
Azzal a kritikával, mely egyszerre képviseli a kizsákmányolás bírálatát és követeli a kapitalizmus megszüntetését, nem az a probléma, hogy az anarchisták – sok baloldali szövetségesükkel egyetemben – semmiféle alternatívát nem kínálnak, hanem, hogy pont annak a dogmatikus elvnek a képviselete, amiről az anarchista filozófus Feyerabend joggal beszélt fentebb. Jelen történelmi pillanatban az alap Putyin és az orosz agresszió elítélése, valamint Ukrajna minden reális módon való segítése. Azon politikák, amelyek nem érzékelik, vagy nem akarják érzékelni, hogy igenis hierarchizálni kell a kritika tárgyait, nem tehetik meg, hogy egy lerohant ország honvédő háborúját összekapcsolják a fegyverkereskedelem vagy a tőke kritikájával. Illetve megtehetik, de akkor a anarchisták kritikája éppoly érvénytelen lesz, mint a magyar kormány álságos békeajánlata.
Az anarchisták sokat tettek azért, tán a liberalizmus mellett a legtöbbet, hogy ébren tartsák az emberi szabadsájogokat, sőt az egyáltalában vett szabadság eszméjét. Éppen ezért kellene önvizsgálatot tartaniuk: lehet-e, egy pusztító háború elítélése közepette érvényeset mondani a kapitalizmus kritikájáról, vagyis összemosni mindent a radikalizmus jegyében.
Nem lehet.
