Kardos András: Miért írok?

A címet Orwelltől loptam. Hasonló című írásában Orwell négy okát adja annak, hogy miért adta írásra a fejét. A négy ok: puszta egoizmus, esztétikai élvezet, történelmi indíttatás, "politikai okok – a politikai szó legtágabb értelmében." A négy okból az első hármat nem fejtem ki, tessék kitalálni vagy elolvasni, de a negyedik okot, a politikait részletesebben idézem. "A vágy, hogy a világot egy meghatározott irányba elmozdítsuk, megváltoztassuk az embereknek a kívánatos társadalomról alkotott vélekedését." (Minden idézet Orwell Miért írok című könyvének azonos című esszéjéből való.) Orwell minden szavát magaménak érzem, még a mondat pátosza sem áll távol tőlem.

De most jön a bukfenc. Ugyanis a címben kicsit csaltam. Orwell esszéjének valóban ez a címe, de az enyémnek nem. Ugyanis a teljes cím így szól: Miért írok, újra meg újra, az ellenzékről (is)? Pedig itt nincs csalás. Valóban azért, amit Orwell az általában vett írás-oknak megnevez. Azért muszáj az "ellenzékről" írni, igen, sajnos idézőjelben, mert ha valóban le akarjuk bontani a maffiaállam építményét, és valóban változást akarunk, akkor a kritika nem taktikázhat kormány és "ellenzék" bírálata között. Ez a minimális feltétele egy szabad világ megteremtésének.

A két Orbán, persze az igazgató Orbán csak elnök Orbán után, lesunyirókázta Hadházy Ákost. Nem mondom fel a leckét, a videót már az is látta, aki nem akarta, az igazgató Orbán meg csak utánkövetéses módszerrel élt, nincs ezen mit taglalni.

Többen szóvá tették már, hogy ezután az elképesztő rémtörténet után, senki "ellenzéki" nem állt ki Hadházy mellett, sőt magam is írtam Kanász képviselő és Dull szerkesztő e tárgybéli ámokfutásáról. Megszólalásomat az motiválta, "azért írtam", hogy hátha eszébe jut a lényegében láthatatlan "ellenzéknek", hogy ennyi megalázást tán mégse tűrjön el. Miután az ATV-t azóta nem nézem, amióta a Spirit nevű vállalkozásuk befeküdt a Klubrádió frekvenciájába, ezért csak véletlenül a neten akadtam rá az Egyenes Beszéd videójára, melyben hétfő este Gyurcsány Ferenc volt Rónai Egon vendége. A beszélgetés jó húsz perc, vagy annál is hosszabb volt, ennek lesz még némi jelentősége.

Azért néztem meg ezt a több mint húsz percet, mert kíváncsi voltam arra, hogy Gyurcsány – akinek a kommunikatív tehetsége messze felette van az ellenzéki többiekénél, szóval, hogy Gyurcsány mit fog mondani Hadházy legyalázására. Telt múlt az idő, voltaképpen gördülékeny semmivel, szokásos Orbán bukta jóslás, DK vezető szerepe, effélék, kis Karácsony fika, de azért mégse, de mégis, (jelzem Karácsony 500 millió forintos története a kis láda bedobálásokkal euróban, azért ölég nyögvenyelős), de ez most mindegy volt. Várom Rónai kérdését Hadházy legyalázásáról.

Kérdés elmarad, se baj gondoltam, tud Gyurcsány beszélni, majd csak odakanyarodik. Hát nem. Vége lett úgy, hogy az "ellenzék" legnagyobb pártjának a vezetője, egy szót sem szólt erről a disznóságról, arról, hogy egy ellenzéki képviselőt legyaláztak, kigúnyoltak, méghozzá otrombán, durván, primitíven. Ez nem fért bele a huszonöt percbe.

Na most az a helyzet, hogy ilyen nincs. A két Orbán itt olyan határt lépett át, de főleg a miniszterelnök persze, hogy itt nem csupán szólni kellett volna, nem csupán kikérni ezt a gyalázatot, hanem, és ez nem pusztán szolidaritási kérdés: az ellenzéknek politikát kellett volna ebből csinálni, ugyanis egy társukat a miniszterelnök nem vette emberszámba. Az én hitem szerint, az összellenzéknek ki kellett volna jelentenie, hogy addig nem mennek be a parlamentbe, amíg Orbán Viktor nem kér nyilvánosan bocsánatot Hadházytól.

 

Hadházy Ákos

 

Budapest, 2018. június 4. Hadházy Ákos, az LMP parlamenti képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 4-én.

 Fotó: Balogh Zoltán / MTI

 

Nem, hogy ez nem történt meg, de senki szóba sem hozta. Gyurcsány sem, az Árnyékkormány sem, senki sem. Aki meg igen, az jobb lett volna, ha nem szólal meg. Pedig ehhez nem kell sem különösebb tehetség, sem Hadházy személyes szeretete. Ilyet egyszerűen nem lehetett volna szó és tett nélkül hagyni. Magam rég letettem arról, hogy ebben az "ellenzékben" bármi reményt lássak a diktatúra lebontására. De azért vannak helyzetek, amelyeket, ha egy teljes politikai térfél nem ért, vagy nem vesz észre, akkor nem egyszerűen politikai farkasvakságban szenved, hanem mi a túrónak van ott, ahol van, egyáltalán.

Ráadásul még valami történt hétfőn. A 21 Kutatóközpont felmérése szerint a relatív többség nem tartja demokráciának a Fidesz rendszerét, sőt, a legtöbben vagy maffiaállamnak, vagy diktatúrának tartják. Ez azt jelenti, hogy a választók jobban értik ezt a világot, mint az "ellenzéki" politikusok, sőt a politológusok és újságírók jó része. A felmérés szerint a választók tudják és értik a maffiaállam jelentését, sőt, azt is értik, hogy nem csupán azt a rendszert hívhatjuk diktatúrának, amelyben éjjel elvisz a fekete autó. Nem akarom eltúlozni, de mégiscsak nagy súlyú egybeesés, hogy a nép előbbre jár ugyanazon a napon a rendszer megítélésében, mint az "ellenzék". Sőt: hajlandó is megnevezni a rendszert, miközben az ellenzék és értelmisége messze jár attól, hogy akár maffiaállamról, akár diktatúráról beszéljen.

Orwell nem adta fel, ezért írt és írt és írt. "Azért írok, hogy felfedjek egy hazugságot, felhívjam a figyelmet egy tényre, és az a fő célom, hogy figyelmet kapjak." Ez utóbbit úgy érti Orwell, hogy az írás értelme az, hogy a figyelem felkeltése által kevesebb hazugság legyen a világon. Miért írok az ellenzékről (is)? Mert, akárcsak Orwell, akihez nem mérem magam természetesen, "Mindig valami partizánlétből, igazságtalanságból indulok ki."