Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Kardos András: Fasiszta kommunizmus
1/08/2023 16:49
| Szerző: Kardos András
Minden diktatúra régi trükkje, hogy a saját belső szükségletéből fakadó nyelv- és értékkészletet – amit egy kiválasztott csoport, klientúra saját valós vagy vélt érdekei szerint mozgat –, nos, ezt a nyelvet és a nyelvben artikulált kirekesztő és antihumán érzelmeket egész egyszerűen az "ellenségnek" tulajdonítja.
Minden diktatúra régi trükkje, hogy a saját belső szükségletéből fakadó nyelv- és értékkészletet – amit egy kiválasztott csoport, klientúra saját valós vagy vélt érdekei szerint mozgat –, nos, ezt a nyelvet és a nyelvben artikulált kirekesztő és antihumán érzelmeket egész egyszerűen az „ellenségnek” tulajdonítja. Nincs ebben semmi újdonság, régóta így működnek az önkényuralmak. Az „ellenség”, miután a hatalom nyelvileg kiszorítja őket a közösségből, a nemzetből, sőt tán még emberi mivoltukat is kétségbe vonja, nem tehet mást, mint védekezik, bizonygatja, hogy ő is ember, ő is a nemzet része, ő sem eszik gyerekeket reggelire, de ezzel már egy olyan védekező pozícióba kerül, ahonnan igazából nincs kiút. Ez egy verem, a vereség gödre, innen lehet kétségbeesve ordítani, de kimászni nem, mert az önkényuralom azonnal hol nyelvileg, hol nyersebben: lecsap.
A Fidesz régóta él ezzel az eszközzel, és régóta sikeres is ebben: a 2,5 milliós szekta alig várja, hogy az ellenség, tehát a migráns, a Soros, a liberálbolsevik akárki újabb és újabb pofáncsapást kapjon, hiszen tudják ők: az ellenség maga a Sátán, maga a Gonosz, tehát januártól decemberig minden nap el kell ismételni: vigyázz magyar, reszkess magyar, mert jő a Sátán, és megerőszakolja gyermekeidet, ellopja a nemzetedet, nem ismeri el Istenedet, kultúrádat, egyáltalán a liberálbolsevik gyűlöl téged, még a létedet is kétségbe vonja.
Gyönyörű példája ennek az általam amúgy is igen preferált – mondom preferált, nem gyűlölt –, Bayer hordószónok úr, akit pártja és önkényura a vezérszurkoló, akarom mondani a vezérmegmondó szerepébe helyezett, a maga szempontjából okkal. A nem tehetségtelen, ám mindenféle morált nélkülöző gyűlöletbajnok képes arra, hogy mindazt a megvetést, kirekesztést, szubhumán gyűlölködést, amit néki szét kell terítenie széles e hazában, ráadásul oly módon, hogy mindezt a mocskot az „ellenség” számlájára kell írni, nos ebben Bayer doktor helyt tud állani, valóban. Oly tehetséggel önti az önkényuralom gyűlöletnyelvét az „ellenségre”, hogy még tán a vele együtt-nem-gyűlölködők közül is sokan beveszik, hogy a liberálbolsevik progresszivista istentelen brüsszelita ármány el akarja tüntetni országunkat a népek nagy családjából.
Lássunk egy friss példát Bayer munkásságából:
„Az őrültek mai utódai szerint a világmegváltás úgy jön el, hogy felszámoljuk – felszámolják – a normális emberek minden magától értetődő, természet- és istenadta identitását, vagyis a vallási, a nemzeti és a nemi identitást. A megváltás előszobája tehát az identitás nélküli ember. Vagyis a tulajdonságok nélküli ember. A nem ember ember. Akinek nincs hazája, istene, de már neme sincs, ebben az ürességben, ebben a semmiben manifesztálódik a „mindenki egyenlő” régről ismerős elmebaja. Elővették, leporolták és dünnyögik az „új mesét, fasiszta kommunizmusét”. Istenem, de régi mese ez. Csak átírják kicsit. Az új meseírók írják át a hajdanvolt, régi, „elavult” meséket. Nincsen többé jó és rossz, van ellenben sok „új identitású”, vagyis beteg zombi. Már megint komolyan gondolják és gyakorolják, hogy a gyermekek nevelése – már ha kell egyáltalán gyermek – nem a szülők, hanem a „felvilágosultak” dolga. A falanszter „tudósai” döntenek.” (Magyar Nemzet)
Bayer cikkének a címe: A gyűlölet mint lelki igény. Telitalálat. Ki kell találni, Musil után szabadon, meghamisítva persze az írót, hogy a progressszivista – most figyelj József Attila! – „fasiszta kommunisták” feltalálták a „tulajdonságok nélküli embert”, a természet- és istentagadó nihilistát, az identitás és nem nélküli lényt. Mert a liberálbosevik szubhumán véglények, gyűlölik az embert, a nemzetet, a családot, a gyereket, ugyanis ők megszűntették a jót és a rosszat, magyarán, a falanszter „tudósai”, magukat „felvilágosultnak” álcázva elő akarják állítani az „új embert”, az identitás nélküli „beteg zombit” – így Bayer szeretetbajnok.

Ez a szeretetláva, amely mint a működő Vezúv tör elő szinte naponta a diktatúra kommunikációs magmájából, Bayerrel az élen, egy kétforintos trükk alapján működik: kend be szarral azt, aki ne legyen, ne úgy legyen, ne zavarhasson téged, miközben elveszed a vagyont, az állást, az Intézetet, a színházat, a Balatont, a Hegyvidéket, akkumulátorozod az országot, egyszóval minden, de minden disznóságodat el kell adnod. Egyszerű mint a pofon: még József Attila is elég hozzá: ezek túlnan, az USA-ban, Brüsszelben, és a globalizált mindenhol: ők a fasiszta kommunisták. Érted népem, hogyne értenéd: már a nagy költő is megírta: a mai világ rémurai, a fasiszta kommunista globalista mingránssimogató gyereknemváltó műtétben utazó, LMBTQ-védő, szegény magyarokat gyűlölő, megvető, eltüntető, szubhumán véglények. Ja, mellesleg, degeneráltak, elmebetegek, nem normálisak.
Ők ma a fősodor, ellenük kell drága magyar véreiért Bayernek harcolni, küzdeni, megvédeni hazát, nőket, gyerekeket, sőt magát a Jóistent is. És az a helyzet, hogy ez a nyelvi szörnytelevény működik. Ugyanis nem kell más, mint B-közepet nevelni a fél országból, akik kontroll nélkül imádják először Orbánt, másodszor a diktatúráját, harmadszor pedig a közvetítő nyelvi paneleket: nincs is annál szebb, mint amikor az inflációt Brüsszel, az oroszok aljas háborúját az USA nyakába varrjuk, az áremelés a multik bűne. Egyszóval: fasiszta kommunisták szívják a mi drága vérünket, fuvolázza Bayer néptárs, beemelve a manipuláció műanyagflakonjába Musilt, József Attilát, és bárkit a világtörténelemből, hiszen minden ingyen van. Hopp, mondja a diktatúra, az enyém minden, ami nekem köll.
Fóliázzatok csak barátaim, fóliázzatok. Elég, ha izzik már a könyvesbolt is a gyűlölettől, amit természetesen, a nemváltást akaró, műtétbarát fasiszta kommunisták kényszerítettek ránk.


