„Köszönjük,
Publicisztika
Szakadék előtt kávészünet – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Szakadék előtt kávészünet – Szénási Sándor jegyzete

Egy hölgy közölte, hogy mától egyetlen betevője a capuccino lesz, mégpedig éjjel és nappal, '56-osok unokája ő, aki nem tűrheti a justizmordot, és a tejeskávé szakadatlan fogyasztásával ország-világ, de még Gianni Annoni előtt is hajlandó demonstrálni, hogy eddig és ne tovább a magyar nemzet megbecstelenítésében.

Kimegy, beül – Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

Kimegy, beül – Kárpáti Iván jegyzete

Magyar Péter mondanivalója, álláspontja, ilyen tempó mellett finoman szólva nem mindig koherens. Azt mondta, nem megy Brüsszelbe, majd egy irányított szavazással legitimálta döntését, amit idővel azok a hívei is megbocsátanak neki, akik most úgy gondolják, hogy vezetőjük megy a tutiba, havi tízezer euróért, plusz extrák.

Mi itt a látnivaló? – Dési János jegyzete
Publicisztika

Mi itt a látnivaló? – Dési János jegyzete

Az a csúnya pesti pletyka már korábban szárnyra kapott, hogy a kamerák előtt szexelőkből meggazdagodott pornómágnás azért vágott bele a politikába, mert magasabb helyről ezt kérték tőle, cserébe futni hagyják. Kétségtelen, az események egymás után rakása akár efféle olvasatot is megenged. De az biztos, jogilag Gattyán mindenképpen ártatlan – és talán számára a legfájdalmasabb, ha igaz, ez a történet. Ugyanis a gyanú ott lebeg a feje fölött.

Felcserek – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Felcserek – Józsa Márta jegyzete

Nem tudni, át kell-e menniük a csicska-korszakon, kapnak-e majd kimenőt, mi lesz a katonai fokozatuk, milyen a lepedő a priccseken és van-e wifi a kóterban. Kötelező lesz-e a kardiológusoknak a surranó? Minden obsitos felcsernek jut-e kellő gyíkhús-ellátmány?

 Késlekedő következtetések – Dési János jegyzete
Publicisztika

Késlekedő következtetések

Van, hogy a békepárti törvénybuheráció nem úgy sül el, az élet még Orbán Viktornál is rafináltabb néha. Bezzeg Balog Zoltánt nem billentik ki a kínos beszélgetések. 

Jelentés szögesdrót országból – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Jelentés szögesdrót országból – Hardy Mihály jegyzete

A kiindulási pont mindenképpen az, hogy az Orbán-kormány gyakorlatilag felszámolta a menekültügyi ellátási rendszert, lehetetlenné tette, hogy normális (értsd: európai) eljárásban megállapítsák, hogy ki jogosult védelemre és ki a gazdasági bevándorló vagy egyéb kalandor, védelemre nem jogosult személy.

Lista – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Lista – Szénási Sándor jegyzete

Maradt még Deutsch "náci tempó” szövege. Tényleg joga van egy embernek másokat egy listázás miatt lefasisztázni, akinek a haverjai folyamatosan listáznak és bélyegeznek meg egész társadalmi csoportokat? Vagy azért, mert liberális, vagy annak kinevezett filozófusok, vagy pedofilként kezelt melegek, vagy az ún. Soros-hálózat "ördögien gonosz” figurái, köztük a TASZ nevesített munkatársai, vagy külföldi ügynöknek titulált civilek, vagy be nem hódolt kisegyházak, lázadni merészelő tanárok, a kormánylapban szégyenlistára került bírók, orvosok, ellenzéki művészek, vagy Kövér László szép szavaival "nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristák”: értsd újságírók.

Kardos András A diktatúra "tündöklése" és bukása – első rész

11/04/2023 13:41

| Szerző: Kardos András

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

A mostani század sajátsága az, hogy Európában létrejöhetett egy a valóságot felfüggesztő diktatúra. Tudomásul kell venni, hogy a (pszeudo-) kommunikatív diktatúrában a liberális demokráciából megörökölt többpártrendszer nem működik. Sőt: egypártrendszer sincs, ugyanis a Fidesz nem párt valójában, hanem az önkényuralom transzmissziós szervezete, egyetlen dolga a párt látszatának legitimálása és az Első Ember mindenkori akaratának végrehajtása.

Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy az Orbán rendszerének megértéséből fakadó fogalmi és egzisztenciális következmények egy részét felvázoljam, és a „zsákutcás magyar történelem” (Bibó) jelen tragikusnak tetsző helyzetében legalább felvillantsam a lehetőségét annak, hogy igenis van esélyünk még kifarolni a zsákutcából.

Tudományos korrektséggel a Magyar-Madlovics szerzőpáros nyomán patronális autokráciának hívjuk Orbán rendszerét, közérthetőbben pediglen (pszeudo-) kommunikatív diktatúrának. Azért így, mert a 21. századi Nyugaton vagy annak vonzáskörében alapított diktatúrák nem lehetnek a szó hagyományos, 20. századi értelmében vett önkényuralmak. Az önkény eredeti működésmódjához ma már egy másik látszatvilág tartozik, mint a múlt századi diktatúrákhoz.

Ott is volt egy álnyelv, melyet kvázi hivatalosan használni kellett, mondjuk „elvtárs” volt a tanár is, meg a tanácselnök is, ám az intézményrendszer egyáltalán nem volt látszat: minden az államé, illetve a Párté volt, (igaz, azt is „társadalmi tulajdonnak” becézték), minden és mindenki őket szolgálta, senki nem rejtette véka alá, hogy a „szocialista demokrácia” voltaképpen diktatúra, rosszabb éveiben proletárdiktatúra. (Soha nem volt az: mindig csak a nómenklatúra diktatúrája volt, hol véresebb, hol enyhébb.)

A rendszerváltás utáni, 21. századi autokráciák azonban kétfenekű látszatrealitásba kénytelenek csomagolni a diktatúrát. Egyfelől a nyelv orwelliánus használata szükségeltetik, másfelől az intézményrendszer látszatdemokratikus átbábozása. Vagyis: formálisan, látszat szerint, nem tudják megszűntetni a demokratikus intézményrendszert (választás, többpárti parlament, Számvevőszék, Alkotmánybíróság, Független Ügyészség stb.), ezért egyfelől kiüresítik őket, valójában az önkényúr szolgálatába állítják, és a klientúra érdekkörének védelmére használják.

 
George Orwell: 1984,
filmrészlet
 

Igen ám, de az elbábozás az nem más, mint egy nemlétező nyelvi világ agresszív megteremtése, azaz egy (pszeudo-)kommunikatív ellenforradalom, melyben a hívek megvezetése részben félelmek, részben hősi múltak, részben álideológiai panelek permanens erőltetése, részben ellenségképzés révén történik, etc.: magyarán, mára az orbáni „magyarán” egy olyan nyelvet jelent, mely megfosztja a híveket a valóságtól, viszont cserébe adományoz nekik egy soha nem volt nyelvi másvilágot, melyben, ha kellő erőszakossággal ismételgetik, akkor létrejön egy (pszeudo-) kommunikatív alapzatú hitrendszer. Vagy más nyelven: a 21. századi EU-n belüli diktatúra a spektákulum látszatvalóságának manipulatív manifesztációja.

A mostani század sajátsága az, hogy Európában létrejöhetett egy a valóságot felfüggesztő diktatúra, s ennek a szerkezeti alapja a hegeli látszat valósága. Fidesz magyarán, nem egyszerűen egy propaganda-populista módon ránk öntött hitrendszerről van szó, ilyen volt a bolsevik diktatúra, hanem a kommunikáció által vezérelten létre kellett hozni a félelem és a gyűlölet által összeabroncsolt pszeudovalóságot, és a maffiaállam patrónus-kliens rendszerében el kellett hitetni ezen az álnyelven, hogy a rendszer nyertese a hívők 2 és fél milliós tagozata.

Ehhez kell az alkalmazott, de sose vallott ideológia, és főleg a félelem, a gyűlölet és a rajongás nyelve. Gondoljunk a semmit nem jelentő NER-re, az Alaptörvény asztalára, a „Nemzeti Trafiktól a Nemzeti Akármicsodákig” kisajátított és egyben minden "ellenséget" a nemzetből kizáró nyelvhasználatig. Lásd még, "háborúpárti" az, aki nem Orbán "béketervének" a híve, aki kiáll az agresszor oroszok határok mögé történő visszavonulása, mint a béke feltétele mellett. No, meg persze a "dollárbaloldal". Gulyás Gergely legfrissebb gyűlölbeszéde: „Magyarországon a baloldal által kínált politikai termék ma a hazaárulás.” Ehhez még szükséges egy Első Ember, akinek a rajongók vakon is elhisznek mindent, hiszen álmaik pszeudovalóságának megtestesítőjét látják benne, akit ráadásul sámáni tehetséggel ruháznak fel milliós szektája milliói.

A kérdés az, hogy a leválthatatlanság képzetébe manipulált, és választásokon majdnem valóban a váltás lehetetlenségét sugalló helyzettel mit kezdjenek azok a milliók, aki nem ájultak bele Orbán világába, viszont pártjaik, négyszer kétharmaddal a földbe lettek döngölve. Tudomásul kell venni, hogy a (pszeudo-) kommunikatív diktatúrában a liberális demokráciából megörökölt többpártrendszer nem működik. Sőt: egypártrendszer sincs, ugyanis a Fidesz nem párt valójában, hanem az önkényuralom transzmissziós szervezete, egyetlen dolga a párt látszatának legitimálása és az Első Ember mindenkori akaratának végrehajtása.

Ezek után nem meglepő, hogy az „ellenzéki párt” vagy pláne „pártok” valósága is régen ködbe veszett. Ránézésre persze valami ilyesmik, voltaképpen nem mások, mint a látszat valósága: a (pszeudo-) kommunikatív diktatúra fenntartó oszlopai. A maffiaállam nem pusztán a kormányzó pártot számolta fel, de az ellenzéket is. Bábellenzéket gyártott magának. És egészen elképesztő, hogy ezt az „ellenzék” legtehetségesebb tagja sem hajlandó észrevenni, sőt, ellenérdekelt ebben. Gyurcsány Ferenc, merthogy persze róla van szó, a minap ezt mondta:

Szerinte az ellenfelei szeretnék őt „kirugdalni a magyar politikából”. „A még gyengébb és még közepesebb, a saját oldalamon levő csávók, merthogy tehetségtelenek, ezt látják a legkönnyebb megoldásnak, hogy megszabaduljanak tőlem” – idézte a volt kormányfőt a Telex.

Abban bizony igaza van, hogy az ő oldalán nagyjából majdnem mindenki úgy tehetségtelen ahogy van, leszámítva néhány kivételt. Csak az a nagy baj, hogy Gyurcsány a maga 20 százalékával érvel a többiek 2 százalékával szemben, holott valójában semmiféle ellenzék nincsen, egyszerűen azért, mert Orbán diktatúrája nem tűr semmiféle hagyományos értelemben vett pártokráciát, sem a hatalom, sem az ellenzék oldalán. És bizony az „ellenzéki pártok” besétáltak a (pszeudo-) kommunikatív diktatúra csapdájába. Hittek a szemüknek: azt hitték, hogy ha van látszatparlament, van látszatválasztás, akkor van a hatalom és van az ellenzék.

 
Előválasztás 2021, szavazatszámlálás
 
Forrás: Facebook
 

Frászkarikát. És a helyzetet az sem menti, hogy bizony az EU-ban sem értették ezt sokáig, és bizony mi, magyar értelmiségiek is nehezen jöttünk rá a diktatúra valóságos szerkezetére, én magam is hittem az előválasztásban, stb. Igen, ebben hatalmas a demokrácia és a szabadság elkötelezettjeinek a felelőssége. A pártoké persze nagyobb, de ez csak annyiban érdekes ma már, hogy ha nem akarjuk a következő harminc évet is azzal tölteni, hogy a Rogán-gépezet újabb Bencsikek általi rémüzeneteit kelljen hallgatnunk, ha nem akarjuk, hogy az egyetemek, iskolák, kórházak feltett kézzel évtizedekre bevonuljanak a Mészárosok alá, akkor ezzel a struktúrával végre számot kell vetnünk.

A következő részben azonban szembe kell néznünk nem pusztán a pártokrácia totális bukásával, hanem újra kell gondolnunk a „civilokrácia” létmódját is, mert, hogy még egy rossz hírrel zárjam ezt a részt: az orbáni autokrácia lényegében – éppen úgy, mint a pártrendszert – a civilek, még jóformán ki sem alakult rendszerét nem is fölszámolta, hanem csírájában fojtotta el.