Tolsztoj inge – Szénási Sándor jegyzete
8/06/2022 18:01
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Az orosz írók persze birodalmi írók voltak, egy birodalomban éltek és alkottak, nem máshol, de az orosz csúcskultúra meg nem kérdőjelezhető érték. Amikor Németországban Csajkovszkij-esteket mondanak le, máshol meg Repin-kiállítást, magukat lövik szügyön.
Az ukrán tankönyvekből egy sor orosz irodalmi alkotás tűnhet el, közölte az oktatási miniszter első helyettese, egy bizonyos Andrij Vitrenko. A döntés azt jelenti, hogy a gyerekek szeme elől hamarosan kitakarják például Tolsztojt, amiért a Háború és békében az orosz hadsereget dicsőítette. Hogy aztán létezése az ukrán tudatban egy tizes skálán hány fokot érhet el, egy munkacsoport dolgozza majd ki.
Eközben a milánói operaház Muszorgszkij Borisz Godunovjával nyitja a szezont, miután a Putyin köreihez tartozó, ergo az orosz inváziót el nem ítélő Valerij Gergijev sztárkarmestert úgy rúgta ki, hogy kényszerűen Moszkváig repült, ugyanis máshol sem alkalmazták.
Az, hogy ezt a két dolgot egymás után említjük, vagyis összetartozónak tekintjük, logikusnak tűnik, legalábbis annak okán, hogy mindkettőben szerepel az „orosz” szó. Egyébiránt azonban valljuk be, Putyin meg Tolsztoj egy platformra nehezen hozhatók, hogy tehát miért szív az utóbbi az előbbi miatt, nem világos. Vitrenko ezt másképpen látja, szerinte az orosz irodalom egy része, ha egyéb értékeitől most eltekintünk, az orosz birodalmi hadsereg permanens dicsérgetője, igazolója, kvázi egyik szellemi előkészítője a mai helyzetnek.
Ehhez viszont Spiró György véleményét illesztjük, aki szerint ez a gondolkodásmód baromság, az orosz írók persze birodalmi írók voltak, egy birodalomban éltek és alkottak, nem máshol, de az orosz csúcskultúra meg nem kérdőjelezhető érték, amikor Németországban Csajkovszkij-esteket mondanak le, máshol meg Repin-kiállítást, magukat lövik szügyön. (Spiró ezt persze nem így mondta.)
A magunk részéről azonban tanúsítanánk némi megértést, nem is a hivatalos ukrán álláspont, inkább az ukránok oroszokkal kapcsolatos mai érzelmei okán, amelyek, lássuk be, lehetnek buták, vagy kirekesztők, de sajnos nem indokolatlanok. Könnyű a Scalának józannak maradni, és nehéz egy mariupoli túlélőnek, a gyilkoló orosz katonák brutalitását, erőszaktételét, rablásait, a totális megsemmisülést átélő ukránnak azt hallani otthon, hogy a gyereke az orosz lélekről, szenvedésről, nagyra hivatottságról, az orosz bűnről és bűnhődésről olvas, miközben az utóbbiról komolyan sehol szó sem esik.
Az „orosz” név most toxikus, írja egy külföldre menekült orosz író.
Ez azt jelenti, Putyin háborúja megmérgez mindent, a harkivi polgár lelkét, a vegyes házasságban élő féloroszokat, a Plombir Russzkij nevű jégkrémet, meg Tolsztojt is, akinek ingéből amúgy az erőszakmentesség prófétái bújtak ki, Gandhi például. Mindezért azonban nem az áldozatot kell hibáztatni.
Az áldozat, akit meggyaláztak, gyilkos dühöt érez, mi mást, valamint sajgó gyűlöletet azok iránt, akik elegánsan szeretnének kimaradni az ő szenvedéstörténetéből. Az áldozat már nem ismeri a szégyenlősség fogalmát és az illemet: követelőző, türelmetlen, és nem hajlandó árnyalt és megértő viszonyulásokra. Az áldozat ugyanis áldozat, aki attól, amin átment, a lelkében egy kicsit már meghalt, ettől tűnik érzéketlennek vagy demagógnak, vagy ettől tényleg az.
Bocsássátok meg ezt neki. A méreg gyorsan szívódik fel, lassan illan el, ha egyáltalán.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2022. június 8-i, szerdai adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
