„Klubrádió
Reggeli gyors

Pedagógusbéremelés: így trükközik a kormány

19/12/2022 11:12

| Szerző: Klubrádió/Bohus Péter

A pedagógusok pénteken személyesen is megtapasztalhatták, hogyan viszonyul hozzájuk a kormány, amikor Pintér Sándor belügyminiszter eligazítást tartott nekik. Másnap megjelent egy rendelet, ami béremelésnek álcázva a 2014-es alapon számolt bérpótlékot emelte meg 12 százalékkal. A pedagógus érdekvédelmi szervezetek Pintért lemondásra szólították fel, mert szerintük megalázta őket, és egyben kiderült, egyáltalán nem biztos a brüsszeli támogatás.

2022. december 19. Reggeli gyors - részlet 2022.12,19. Komjáthy Anna
07:18
00:00

A kormány egyelőre a tanárok 12 százalékos bérpótlékemeléséről döntött, ez azonban nem béremelés, hanem a szakmai pótlék emelése. A kormány szerint ugyanis ez nem rajtuk múlik, hanem "Brüsszelen". A Reggeli gyorsban Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) az elnöke egyenesen arról beszélt, hogy a pénteken éjjel megjelent rendelet gyakorlatilag "nem más, mint amit Maruzsa Zoltán már a nyár elején említett nekik". Elmondta, a mostani pótlékemelés az 2014-es vetítési alapból számított alapbér 32 százaléka, ezt tavaly 10 százalékkal emelték, tehát már ezzel is trükköznek, hátha így többnek tűnik, hogy nem 10, hanem 32 százalékról beszélnek, mondta.

Arról is beszélt, hogy a közleményekből úgy tűnik, mintha valamilyen megállapodás történt volna, "de lehetséges, hogy mégsem így történt". Maruzsa Zoltáén köznevelési államtitkár ugyanis nyáron azt mondta, hogy amint megszületik a megállapodás, a sztrájkbizottságot azonnal összehívja egyeztetésre, de ilyen nem történt, "hanem mindenféle egyeztetés nélkül megjelent a közlönyben, hogy még tíz százaléknyi pótlék", ezért ők úgy érzik, hogy az EU Bizottságától származó pénz egyáltalán nem biztos.

Pintér Sándor belügyminiszter péntekre eligazítást hívott össze. Már eleve elképesztő, hogy az eseményen nem lehetett jelen a sajtó, nem készült hivatalos leirat, hanem "kalózfelvételekből kellett kiderülnie, hogy mi történt", jellemezte Komjáthy az állapotokat, majd hozzátette, "Pintér úrral kapcsolatban nagy meglepetés nem ért minket, mert ő már a bizottsági meghallgatásakor kijelentette, hogy a rendtermetést tekinti feladatának. Ez a folyamat el is indult, ami sokaknál kiverte a biztosítékot" - mondta Komjáthy Anna. Kiderült, hogy "a miniszter szóhasználata olyan távol áll mindenféle pedagógia gondolkodástól, hogy ezt a tanárok sértőnek és megalázónak érzik". Komjáthy példaként elmondta, hogy a Pintér által megfogalmazott elvárásrendszer olyan kifejezéseket tartalmaz, hogy "kontrolláljuk", "ellenőrizzük", "minősítjük", "feladatot szabunk".

Ezek után írták neki a lemondásra felszólító levélben, hogy mondjon le az oktatás irányításáról. Komjáthy megjegyezte, hogy tudomásuk szerint nem is a rendőr Pintér "vágyálma volt, hogy megszerezze az oktatást, mégis hozzácsatolták. Ez egy felsőbb szintű döntés eredménye azért, hogy rendet csináljon" - mondta a szakszervezeti vezető. Emiatt nemcsak Pintérnek, hanem a miniszterelnöknek is elküldték a levelüket.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Reggeli gyors/Interjú Komjáthy Annával
2022. december 19., hétfő 06.50
riporter: Szénási Sándor