„Klubrádió
A lényeg

Tölgyessy: Orbán-infláció van, és ilyen sok baj még soha nem gyülekezett a Fidesz körül

17/12/2022 09:32

| Szerző: Klubrádió

Hatalmas az infláció, munkahelyek kerülnek veszélybe, óriási a költségvetési hiány, az uniós szankciók miatt visszatartják a támogatásokat – sorolta a Partizánnak adott interjújában Tölgyessy Péter a Fideszt érintő problémákat. Szerinte a környező országokénál 6-7 százalékkal magasabb infláció nem háborús vagy szankciós, hanem "ez az Orbán-infláció". Ezzel együtt a politológus nem sok esélyt lát arra, hogy a hazai ellenzék képes lenne megdönteni az Orbán-rendszert.

Tölgyessy Péter a Partizán péntek esti műsorában azt mondta, az biztos, hogy ennyire sok baj még soha nem gyülekezett a Fidesz feje körül: hatalmas az infláció, munkahelyek kerülnek veszélybe, óriási a költségvetési hiány, az uniós szankciók miatt visszatartják a támogatásokat. A beszélgetés címe is az, hogy Veszélyben az Orbán-rendszer. Szerinte a Fidesz ugyan már bebizonyította, hogy képes a sikeres válságkezelésre, ezt tette 2010 és 2013 között. Kérdéses azonban, hogy az az eszköz, amihez ért, nevezetesen a növekedésre épülő gazdaságpolitika, a mostani súlyos infláció idején beválik-e – derül ki az interjúból, amelyet a Telex szemlézett.

Tölgyessy szerint a legveszélyesebb most az infláció, az embereknek az áremelkedés a legnagyobb bajuk. Ennek épp a 2008-as világgazdasági válság kezelése ágyazott meg, ami után a jegybankok elkezdték a gazdaságba önteni a pénzt. A mostani magyar helyzetet Tölgyessy szerint a visegrádi országokéval érdemes összehasonlítani. A cseheknél és a lengyeleknél (ahol szintén nincs euró) most 16-17 százalékos az infláció, nálunk 23,1 százalék az uniós módszertan szerint.

Ez a 6-7 százalékos többlet nem háborús vagy szankciós infláció, hanem az Orbán-rendszer többletinflációja, ez az Orbán-infláció, ha úgy tetszik – mondta Tölgyessy. A helyzet kísértetiesen emlékeztet a kommunista időkre, amikor az ország vezetői azt ismételgették, hogy a világgazdasági válság hozzánk nem gyűrűzik be.

Tölgyessy nem sok esélyt lát arra, hogy a hazai ellenzék képes lenne megdönteni az Orbán-rendszert, és véleménye szerint a tanárok mozgalma sem képes erre. Az egyik oldalon áll egy hatalmaskodó kormánytöbbség, ami erővel, elnyomással, irányított kapitalizmussal vezeti az országot, a másik oldalon pedig van egy felelőtlen ellenzék, amelyik hergel és nehezen teljesíthető dolgokat ígér – fogalmazott. Az ellenzéki oldalon ráadásul van egy belső törésvonal, amelynek a lényege az, hogy Gyurcsány-nem Gyurcsány – tette hozzá.

Tölgyessy a tanármozgalomról azt mondta, Orbán Viktor úgy viszonyul a pedagógusokhoz, ahogy a Kádár korszakban a falusi emberek: a tanárok szerinte csak „gyermekmegőrzést” végeznek, az igazi csúcs a szakmunkás, aki meg tudja szerelni a gázt.

Az olyan piramisszerűen felépülő rendszerekben, mint az Orbán-rendszer, egy alulról induló szervezkedés egyszerűen nem győzhet, nem kényszerítheti rá akaratát a vezetésre. Engedmény csak akkor lehetséges, ha a vezető ezt maga adja, mert helyesnek gondolja. 

Közölte nem sok esély látszik arra sem, hogy a Fideszen belülről változtatnák meg a rendszert. Az elemző úgy látja, váratlan fordulatot egyedül az hozhat, ha a nemzetközi környezetben történik változás. A magyar történelem is azt mutatja, hogy itt nem az ellenzék győzi le a rendszert, hanem valamilyen nemzetközi változás indítja ezt el.

Tölgyessy Péter jogász, politológus a rendszerváltás idején a liberális Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) tagja, majd parlamenti képviselője és egy ideig elnöke is volt. 1998 és 2006 között pedig a Fidesz-frakció tagja volt.