Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Vásárhelyi Mária: Mindannyiunk szégyene
17/05/2023 12:36
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Mindez nem a "jóságos" "gyermekmentő" Böjte Atya és néhány nevelő története. Ez egy velejéig romlott rendszer kórképe, amelynek ereje a gyengék, az oltalomra szorulók, szegények, elesettek, rászorulók nyomorgatásában mutatkozik meg. Amely nemhogy nem segíti, hanem elfordítja a fejét, megveti és kiszolgáltatja a gyengéket.
Mintha Charles Dickens sorai elevenednének meg 2023-ban Magyarországon, miközben Máthé-Bogár Mónika megrázó élettörténetét hallgatom.
Mónika 22 éves, kétgyermekes fiatalasszony, aki a Böjte Csaba vezetése alatt álló szovátai gyermekotthonban nőtt fel. Amit mesél az életéről, az őt ért szexuális bűncselekményekről, megaláztatásokról, fizikai és lelki bántalmazásokról az számunkra, a viszonylag stabil, polgári körülmények között élők számára, szinte felfoghatatlan. Egyszerre rettenetesen fájdalmas és szégyenteljes szembesülnünk azzal, hogy létezik egy másik Magyarország, amelyben gyermekek tízezrei élnek úgy, ahogyan kétszáz évvel ezelőtt a dickensi Angliában a Twist Olivérek éltek. Mert bár Mónika nem Magyarországon nőtt fel, hanem Romániában, de a rendszer, amely olyan szörnyűvé tette az életét, a magyarországi árva gyermekek életének rendszere. És bár Mónika egyedül áll ki, hogy elmesélje mindazt a borzalmat, amelyet 14 és 19 éves kora között átélt, az ő sorsa több tízezer magyar árva gyermek sorsa is.
Szavaiból kiderül, hogy az „állami gyerekek” lelki és fizikai bántalmazása, megalázása, abúzálása, látástól-vakulásig való dolgoztatása mindennapos ezekben az intézményekben. Elmeséli, hogy hogyan menekült a munkába azért, hogy meneküljön az erőszaktevő ellen, hogyan hagyta cserben minden felnőtt a környezetében, amikor segítségért könyörgött, félelemből hogyan fordultak el tőle gyermektársai, hogy falaztak egymásnak az egyházi intézmény dolgozói és végül, tehetetlenségében hogyan fordult önmaga ellen. Dührohamai voltak, vagdosta magát, öngyilkos akart lenni és hosszú ideig nem akadt egyetlen felnőtt sem a környezetében, aki meghallgatta volna. Gyűlölte önmagát és világot, menekült önmaga és a világ elől.
Megpróbált segítséget kérni, de senki nem segített neki. Még az a szobatársa sem, aki rájuk nyitotta az ajtót egy alkalommal, amikor az erőszaktevő, aki az intézmény vezetője és egyben az ő gyámja is volt, éppen erőszakoskodott vele a sötét szobában. Mert a szobatársa is, mint az összes ott élő védtelen, kiszolgáltatott gyermek, rettegett a tanároktól, a felügyelőktől, a gyámoktól.
Végső elkeseredésében fordult „Csaba Atyához”, akinek felügyelete alá tartozott a szovátai gyermekotthon. A ”jóságos Böjte Csaba”, a jobboldal ikonja, az „árva gyermekek megmentője”, a legrangosabb állami kitüntetések birtokosa, akihez úgy zarándokoltak kormánypárti politikusok, mint a hívők a Szentföldre, nemhogy végighallgatni nem volt hajlandó Mónikát, hanem valóságos bosszúhadjáratot indított ellene, amiért „elüldözte a barátját”, az erőszaktevőt.
Ez a történet éppen azokban a napokban került nyilvánosságra, amikor a bíróság 28 évi fegyházra ítélte a „jóságos Böjte” egy másik barátját, aki egy évtizeden át abuzálta a gondjaira bízott kisfiúkat.
Nem idézem most az Atya bántalmazott nőkről és kislányokról tett aljas, szexista, primitív, középkori fejtegetéseit, jól lehet ez is szorosan hozzátartozik a történethez. Hiszen, ha valaki úgy gondolja, hogy a nők verése, alázása bocsánatos, Istennek tetsző cselekedet, akkor számára nyilván a kislányok és kisfiúk abuzálása is belefér egy gyermekotthon világába. Hiszen, amint kifejtette a bántalmazott, árva gyermekek, ha nem tudják megvédeni magukat, akkor pálinkafőzésre alkalmas „fonnyadt almák”.
És a legszörnyűbb mindebben, hogy mindez nem a „gyermekmentő” Böjte Atya és néhány nevelő története. Ez egy velejéig romlott rendszer kórképe, amelynek ereje a gyengék, az oltalomra szorulók, szegények, elesettek, rászorulók nyomorgatásában mutatkozik meg. Amely nemhogy nem segíti, hanem elfordítja a fejét, megveti és kiszolgáltatja a gyengéket.
Én mindez nem a XIX. századi Angliában, hanem itt mellettünk történik, és mi némán tűrjük. Mónika és a többi, hozzáhasonló sorsú gyermek története mindannyiunk, a magyar társadalom szégyene.
