Hadisarc – Józsa Márta jegyzete
Na most az történt, hogy a szomszédban zajló háborúra való hivatkozással a hatvanpusztai főherceg által mozgatott úgynevezett törvényhozás, pontosabban rendeleti kormányzás úgy döntött, hogy einstand. Mint Ács Feriék a Füvészkertben. Hogy hiába a törvényszék, a törvény betűje és szelleme, most úgy lesz, ahogy ő akarja.
A megfelelő ember – Rózsa Péter jegyzete
A pályázatra meglepően sokan jelentkeztek, de amint elkezdődtek az állásinterjúk, lehangoló eredménnyel, jobban mondva eredménytelenséggel szembesültek. Elsősorban a NER-ben eddig favorizált, úgy mondjuk, oligarchacégektől érkeznek a jelöltek. Feszengenek a meghallgatásokon, jól látható mennyire szokatlan számukra az ilyen megméretés...
Egy InterCity vécéjében unatkozva - Selmeci János jegyzete
Az állami rádióban aztán Orbán Viktor megpróbált kimászni a vécéből, és menteni a menthetőt; beszélt kicsit arról, hogy februári béremelés, meg nyugdíj, meg adókedvezmény, ha pedig sikerül továbbra is nemet mondani Brüsszelnek, akkor a nemzeti gazdaságpolitikát folytatni tudják, ami a repülőrajt nem láttán ugye annyira sikeres, hogy egy életem, egy szuverenitásom, én lehet megpróbálnék mégis inkább igent mondani Brüsszelnek, aztán lesz ami lesz...
Mini-Minneapolis – Hardy Mihály jegyzete
Mert egy parlamenti választás előtt álló országban mégsem normális, hogy a valamennyire is épeszű szavazóknak nem kínálnak fajsúlyos baloldali vagy liberális alternatívát.
A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Maradjunk eszünknél - Kárpáti Iván jegyzete
A történelem pontosan megmutatta már, hogy az erőszak soha nem az utcán kezdődik, hanem a szavakban, a kijelölésben, az uszításban, abban, amikor egyre többen érzik úgy, hogy már nincs mit veszíteniük.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Vásárhelyi Mária: Mindannyiunk szégyene
17/05/2023 12:36
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Mindez nem a "jóságos" "gyermekmentő" Böjte Atya és néhány nevelő története. Ez egy velejéig romlott rendszer kórképe, amelynek ereje a gyengék, az oltalomra szorulók, szegények, elesettek, rászorulók nyomorgatásában mutatkozik meg. Amely nemhogy nem segíti, hanem elfordítja a fejét, megveti és kiszolgáltatja a gyengéket.
Mintha Charles Dickens sorai elevenednének meg 2023-ban Magyarországon, miközben Máthé-Bogár Mónika megrázó élettörténetét hallgatom.
Mónika 22 éves, kétgyermekes fiatalasszony, aki a Böjte Csaba vezetése alatt álló szovátai gyermekotthonban nőtt fel. Amit mesél az életéről, az őt ért szexuális bűncselekményekről, megaláztatásokról, fizikai és lelki bántalmazásokról az számunkra, a viszonylag stabil, polgári körülmények között élők számára, szinte felfoghatatlan. Egyszerre rettenetesen fájdalmas és szégyenteljes szembesülnünk azzal, hogy létezik egy másik Magyarország, amelyben gyermekek tízezrei élnek úgy, ahogyan kétszáz évvel ezelőtt a dickensi Angliában a Twist Olivérek éltek. Mert bár Mónika nem Magyarországon nőtt fel, hanem Romániában, de a rendszer, amely olyan szörnyűvé tette az életét, a magyarországi árva gyermekek életének rendszere. És bár Mónika egyedül áll ki, hogy elmesélje mindazt a borzalmat, amelyet 14 és 19 éves kora között átélt, az ő sorsa több tízezer magyar árva gyermek sorsa is.
Szavaiból kiderül, hogy az „állami gyerekek” lelki és fizikai bántalmazása, megalázása, abúzálása, látástól-vakulásig való dolgoztatása mindennapos ezekben az intézményekben. Elmeséli, hogy hogyan menekült a munkába azért, hogy meneküljön az erőszaktevő ellen, hogyan hagyta cserben minden felnőtt a környezetében, amikor segítségért könyörgött, félelemből hogyan fordultak el tőle gyermektársai, hogy falaztak egymásnak az egyházi intézmény dolgozói és végül, tehetetlenségében hogyan fordult önmaga ellen. Dührohamai voltak, vagdosta magát, öngyilkos akart lenni és hosszú ideig nem akadt egyetlen felnőtt sem a környezetében, aki meghallgatta volna. Gyűlölte önmagát és világot, menekült önmaga és a világ elől.
Megpróbált segítséget kérni, de senki nem segített neki. Még az a szobatársa sem, aki rájuk nyitotta az ajtót egy alkalommal, amikor az erőszaktevő, aki az intézmény vezetője és egyben az ő gyámja is volt, éppen erőszakoskodott vele a sötét szobában. Mert a szobatársa is, mint az összes ott élő védtelen, kiszolgáltatott gyermek, rettegett a tanároktól, a felügyelőktől, a gyámoktól.
Végső elkeseredésében fordult „Csaba Atyához”, akinek felügyelete alá tartozott a szovátai gyermekotthon. A ”jóságos Böjte Csaba”, a jobboldal ikonja, az „árva gyermekek megmentője”, a legrangosabb állami kitüntetések birtokosa, akihez úgy zarándokoltak kormánypárti politikusok, mint a hívők a Szentföldre, nemhogy végighallgatni nem volt hajlandó Mónikát, hanem valóságos bosszúhadjáratot indított ellene, amiért „elüldözte a barátját”, az erőszaktevőt.
Ez a történet éppen azokban a napokban került nyilvánosságra, amikor a bíróság 28 évi fegyházra ítélte a „jóságos Böjte” egy másik barátját, aki egy évtizeden át abuzálta a gondjaira bízott kisfiúkat.
Nem idézem most az Atya bántalmazott nőkről és kislányokról tett aljas, szexista, primitív, középkori fejtegetéseit, jól lehet ez is szorosan hozzátartozik a történethez. Hiszen, ha valaki úgy gondolja, hogy a nők verése, alázása bocsánatos, Istennek tetsző cselekedet, akkor számára nyilván a kislányok és kisfiúk abuzálása is belefér egy gyermekotthon világába. Hiszen, amint kifejtette a bántalmazott, árva gyermekek, ha nem tudják megvédeni magukat, akkor pálinkafőzésre alkalmas „fonnyadt almák”.
És a legszörnyűbb mindebben, hogy mindez nem a „gyermekmentő” Böjte Atya és néhány nevelő története. Ez egy velejéig romlott rendszer kórképe, amelynek ereje a gyengék, az oltalomra szorulók, szegények, elesettek, rászorulók nyomorgatásában mutatkozik meg. Amely nemhogy nem segíti, hanem elfordítja a fejét, megveti és kiszolgáltatja a gyengéket.
Én mindez nem a XIX. századi Angliában, hanem itt mellettünk történik, és mi némán tűrjük. Mónika és a többi, hozzáhasonló sorsú gyermek története mindannyiunk, a magyar társadalom szégyene.
