Vásárhelyi Mária: A cápalátogatástól a pápanyalogatásig

Harminchárom év nagy idő. Három évtized alatt sokat változik a világ és a benne élő emberek is. Ennyi idő alatt könnyen megesik, hogy valaki hívőből ateista lesz, vagy ateistából hívő. Az én családomban is volt példa mindkettőre. Megérthetjük és elfogadhatjuk azt is, ha valaki csalódik a hitében és elfordul tőle és azt is, ha valaki Istenhez fordul, a vallásos hitben keres vigasztalást, támaszt, magyarázatot.

Probléma akkor van, ha az Istenhez fordulás, vagy az Istentől való elfordulás nem meggyőződésből, hanem valamiféle számításból, érdekből történik, vagy ha a hit, illetve a nem hit szélsőségessé, agresszívvé, kirekesztővé válik. Ahogyan ez az elmúlt harminchárom év alatt a Fidesz esetében történt.

Bő három évtizeddel ezelőtt a mai kormánypárt nem egyszerűen ateistának vallotta magát, hanem gyakran, számomra kifejezetten ízléstelen módszerekkel gúnyolta nyilvánosan a hívőket és az egyházak képviselőit. Emlékszünk még a Parlamentben, egy-egy KDNP-s képviselő megszólalását kísérő „csuhások, térdre, imára” beszólásokra.

Bár én magam soha nem voltam hívő, de mindig is meg voltam győződve arról, hogy alapvető erkölcsi parancs mindenki hitének tiszteletben tartása és az is, hogy senkit nem gúnyolhatunk, alázhatunk hite vagy hitetlensége miatt. A vallásosság és a vallástalanság egyaránt a legszentebb magánügy.

A Fidesz a kilencvenes évek elején még úgy vélekedett, hogy „előbb a nacionalista konzervativizmus (értsd Horthy-rendszer), akarta a keresztény értékeket és az egyházakat felhasználni saját politikai céljai érdekében, majd a sztálinista és a felpuhult kádári diktatúra kívánta az egyházak feletti uralmát megvalósítani”. Akkoriban a párt hevesen elutasította az állam és az egyház összefonódását, az állami és egyházi szimbólumok összemosását, az egyházak politikai manipulálását, a kereszténység ideológiai fegyverként történő használását”. 1991-ben, az első pápalátogatás idején a Magyar Narancs, amely akkor még a Fidesz hivatalos lapja volt, egy önálló számot szentelt a látogatásnak, amelyben némelyek viccesen, mások komolyan kritizálták a látogatást túllihegő magyar kormányt, az egyház intézményét, a Vatikánt és magát II. János Pál pápát. Ez bizonyára sokak érzékenységét sértette.

 

Jézus és a cápa - Dante Gabriel Rossetti festménye nyomán

 

Aztán fordult a kocka, és mára a Fidesz politikájának sarkkövévé vált az állam és az egyház összefonódásának mind szorosabbá tétele, a vallás politikai célú felhasználása, az egyházak jóindulatának közpénzekből történő megvásárlása, az oktatás és más közösségi szolgáltatások egyházi fennhatóságba juttatása, a kereszténység államvallássá tételének szándéka. Mindez egy olyan országban, ahol mindössze a lakosság 12-13 százaléka állítja magáról, hogy hívő, de ahol mégis nagyon sikeresen lehet kufárkodni a hittel.

Már önmagában ahhoz komoly képzelőerőre van szükségünk, hogy magunk előtt lássuk, amikor vezényszóra egy teljes politikai közösség emeli az ég felé a tekintetét és válik harcos ateistából, mélyen vallásossá. És attól fogva áhítatos tekintettel, mindegyikük ott ül a „Szent Jobb” körmeneten, vasárnap reggelente templomban, karácsony előtt rorátéra jár, ott vonul a feltámadási körmenetben, és nem győzi magára locsolni a szentelt vizet.

De saját istenének parancsa ellen cselekszik az az egyházi személy is, aki a szószéken politikáról prédikál, a hitet és hívőket kiszolgáltatja a világi hatalomnak, a vallási szimbólumokat a politika szolgálatába állítja és beengedi a kufárokat a templomba.

Persze a Fidesznek csak addig van szüksége az egyházra, amíg saját politikai céljainak szolgálatába tudja állítani. Ha feltűnik a láthatáron egy pápa – jelen esetben Ferenc –, aki történetesen komolyan veszi Jézus tanításait, a szegények, az elesettek, az üldözöttek és menekültek melletti kötelező kiállást, akkor fordul a kocka. Abban a pillanatban a Fidesz korifeusai számára a pPápa „demens vénember”, „dél-amerikai migráns”, „vén marha”, „álkeresztény idióta” lesz. Mert megmossa egy menekült lábát, a szegényekért imádkozik, menedéket nyújt az üldözötteknek, elítéli a korrupció minden formáját a hogyan ezt Jézus tette és tanította.

Hiszen mi sem áll távolabb a Fidesztől, mint ezeknek a kereszténység gyökeréig visszanyúló tanításoknak a betartása. Számukra a kereszténység is csak egy üzlet, a pillanat uralásának egyik eszköze. Ami hasznos lehet a propagandában, a hívek hülyítésében, a pénzmosásban vagy éppen egy újságíró megalázásában.

Éppen ezért, amikor a pápa bejelenti, hogy Magyarországra látogat, akkor ismét fordul a kocka, hiszen világos, hogy ebből óriási politikai hasznot préselhet ki a kormánypárt. Az eddig szidalmazott egyházfő egyszer csak barát lesz, szövetséges, akinek ünneplésére ugyanaz az ember kezd ún. Békemenet szervezésébe, aki korábban a legalpáribb jelzőkkel becsmérelte és szidalmazta.

Mert semmi nem számít. Nincs hit, meggyőződés, világnézet, minden nap újra kezdődik az időszámítás. Ami elmúlt, az nem is volt. Ami lesz, az nem fontos. Nincs más érték, érdek, csak a pillanatnyi politikai haszonszerzés.