Gábor György: Járt utakon, kitaposott ösvényeken
Annak idején, Rákosi Mátyás születésének 60. évfordulóján az Operaházban rendezett ünnepségen Dobi István a beszédét azzal kezdte, hogy a nagy ünnep fényét azon nyomban igyekezett kozmikus magasságokba emelni, s rétori bravúrral mindjárt az első mondatában, internacionalista auftaktként és nemzeti antréként, mintegy dialektikusan, továbbá leheletszerű eleganciával kifejezve a politikai miheztartás halkan, ámde annál határozottabban javasolt és támogatásról biztosított ösvényét, felhívta a figyelmet arra, hogy Rákosi elvtárs születésnapja növeli hálánkat és hűségünket a nagy felszabadítónk és támaszunk, a testvéri Szovjetunió és a hatalmas Sztálin iránt.
Vásárhelyi Mária: Hős apák, cserbenhagyott gyermekek
Suhajda Szilárdnak egy számomra nehezen érthető extrém sport, Szilágyi Józsefnek az igazság és a magyar szabadság volt a szenvedélye. De vajon lehet-e bármilyen szenvedély fontosabb egy gyermeknél, aki kizárólag azért született a világra, mert mi így döntöttünk?
Kardos András: Hős vagy áldozat?
Az biztosan alapkérdés, hogy érdemes-e akkora kockázatot vállalni, amelyet Suhajda Szilárd vállalt azért, hogy oxigénpalack nélkül megmássza a Mount Everestet.
Csillag István: Tízévente
"A szépen, nemesen és választékosan élő Orbán-elitnek Orbán nyomdokaiba lépve el kell jutnia a közpénz magáncélra való felhasználásától (sikkasztás), az ellenfél ellenséggé nyilvánításáig, majd a közösen elfogadott szabályok saját személyes érdekeikre írásától az idegen érdekek gátlástalan kiszolgálásáig."
Gábor György: Ráhel és a pünkösdi tananyag
A tanulás zsidó hagyományából átvett újszerű elemmel jelentkezett a Corvinus Egyetem és a miniszterelnök saját lábán álló és a saját férjének cégét képviselő Orbán Ráhel. A család, Ráhel és István a zsidó sávuot elsőrendűen fontos üzenetét közvetítették, amelynek készséggel biztosított helyet a Corvinus Egyetem.
Fleck Zoltán: Hogyan legyünk nagyon kicsik
"Magyarország zsugorodik. A szó szoros értelmében, mennyiségi és minőségi szempontból, gazdaságilag és kulturálisan és képletesen is, szava semmit nem ér, álláspontja megkerülendő, szándékai tisztátlanok."
Holoda Attila: Kinek lesz erre energiája?
Ha diplomáciai toporzékolásból, felesleges hangulatkeltésből és vétófenyegetésből energiát lehetne termelni, akkor talán már régen a világ energiaexportőrei közé tartozhatnánk, ám a szomorú valóság az, hogy dumából, magánrepülős rongyrázásból és hepciáskodásból nem lesz több energiánk most sem.
A mi kis keresztény-nemzeti darálónk - Gábor György publicisztikája
Pártunk és Maffiánk helyesen teszi, ha ledarálja a lélegeztetőgép dokumentumait, s velük minket, a mi munkánkat, adónkat és összespórolt pénzünket, mert autópálya-matrica ügyben 63 év múltán is hősiesen, bátran, elszántan és öntudatosan reklamálunk, ám ha ledarálják többszáz milliárd forintunkat, az senkit sem zavar, azért nem emeljük föl a hangunkat, nem reklamálunk, nem küldjük el őket oda, ahová leginkább tartozónak gondoljuk mindüket, hanem szépen és fegyelmezetten négyévenként újraválasztjuk őket.
Vásárhelyi Mária: Boldogság, gyere haza!
21/03/2023 16:58
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Hogyan is lehetne boldog a többség egy olyan országban, amely folyamatosan a kormány által szított félelemben él, ahol lassan egy évtizede veszélyhelyzetet imitál a hatalom. Ahol a társadalomi csoportok tagjai között a legerősebb kohéziós erő a többi társadalmi csoport iránti gyűlölet.
Úgy látszik a március a boldogságkeresés hónapja is. Nemcsak a magánéletben, hanem a tudományos kutatások területén is. Egyre másra kerülnek napvilágra olyan nemzetközi vizsgálatok eredményei, amelyek a világ országaiban élő emberek boldogságát, elégedettségét próbálják mérni.
A boldogság persze nagyon összetett, nehezen definiálható és mérhető fogalom, a kutatók mégis rendre megpróbálják országokra bontva számszerűsíteni az érzés jelenlétét, intenzitását. A törekvés érthető, hiszen mi végre is születik az ember a világra, ha nem azért, hogy boldog legyen.
A boldogság-indexek számos dimenzió – baráti és családi viszonyok, szerelmi és szexuális élet, lelki és fizikai egészségi állapot, anyagi körülmények, biztonság, bizalom, karrier stb. – mentén skálázzák a megkérdezettek elégedettségének szintjét, és ezek szintetizálása után állapítják meg az index értékét.
Az elmúlt hetekben két ilyen globális kutatás eredményei is nyilvánosságra kerültek; a közismert World Happiness Index (Gallup), amely a világ 109 országára terjedt ki, és egy szerényebb igényű felmérés (Ipsos), amely 30 országot állított rangsorba a lakosság mért boldogság szintje alapján.
Magyarország mindkét rangsorban lehangoló helyet foglal el. A világ 109 országára kiterjedő World Happiness Index rangsorában az 51. helyen állunk, az EU országai közül csak Bulgáriában és Portugáliában érzik boldogtalanabbnak magukat az emberek, mint nálunk. Ugyanakkor ebben a rangsorban a minket körülvevő országok közül Ausztria a 11., Csehország a 18., Szlovénia a 22., Románia a 24., Szlovákia a 29., Lengyelország a 39. helyet foglalja el és még Szerbiában (45.) is boldogabbak az emberek, mint Magyarországon.
Ennél is szomorúbb kép bontakozik ki az Ipsos 30 országra kiterjedő vizsgálatának adataiból. Eszerint miközben átlagosan a megkérdezettek 73 százaléka került azok közé, akik elégedettek az életükkel, nálunk ugyanez az arány csak 51 százalék, vagyis minden elégedett emberre jut egy elégedetlen, minden boldogra egy boldogtalan.
Mindez persze annak, aki itt él, nem okozhat különösebb meglepetést. Nemcsak azért, mert az utcán járva gyakrabban ütközünk szomorú tekintetű, lehajtott fejű, türelmetlen, panaszkodó polgártársainkba, mint jó kedélyű, elégedett emberekbe, hanem azért is, mert Magyarország kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy az itt élők rosszul érezzék magukat.
Hiszen hogyan is lehetne boldog a többség egy olyan országban, amely folyamatosan a kormány által szított félelemben él, ahol lassan egy évtizede veszélyhelyzetet imitál a hatalom. Ahol a társadalomi csoportok tagjai között a legerősebb kohéziós erő a többi társadalmi csoport iránti gyűlölet. Ahol a hatalom a megszerzett média monopóliuma segítségével reggeltől estig azt sulykolja az állampolgárok fejébe, hogy senkiben ne bízzanak, mindenki ellenség, mindenki bántani akarja a „magyart”. Ahol a kormány nem a társadalmi konfliktusok kezelésében, hanem elmélyítésében érdekelt. Ahol az embereket nem a rászorulók és elesettek támogatására, hanem üldözésére és megvetésére buzdítják felülről. Ahol a társadalmi igazságtalanságok egyre mélyülnek, a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek.
Emlékszem, a nyolcvanas-kilencvenes években emigráns barátaink számára az volt az év fénypontja, amikor Magyarországra jöttek nyaralni. Egész évben erre készültek. Ma már nem szeretnek jönni. Zavarja őket a rossz hangulat, az agresszív légkör, az ország rossz híre. És külföldön már mi is csak lesütött szemmel valljuk meg, hogy honnan jöttünk.
