
Somfai Péter: Mennyi három meg egy?
Ha a gondolkodók kerülnek többségbe, megkongathatják a NER vészharangját.

Arató András: Lázmérő
Arató András új írásában arra kereste a választ, mi köze az érintésmentes testhőmérséklet megállapító készülék beszerzésének a reptér megvásárlásához, a kisvasúthoz és a lélegeztetőkhöz.

Rényi András: Mégis, kinek a szuverenitása?
"Nálunk a nép és a nemzet annyira összeforrott miniszterelnökével, hogy az ő személyében, közvetlenül gyakorolja önrendelkezését: a magyarság szuverenitása úgyszólván azonos Orbán Viktoréval."

Somfai Péter: Nincs kegyelem a legyőzöttnek
Ha komolyan vesszük a szuverenitási törvényt, akkor a kormánynak mielőbb el kellene gondolkodnia, szabad-e Brüsszeltől követelnie a nekünk járó uniós "korrupciós" euro milliárdokat.

G. I.: Választás után – kis lengyel körkép 1.
Az elkövetkezendő napokban, hetekben, vagy talán hónapokban rendszertelenül és nem is sorjában jelentkezem az október 15-i lengyel – valamennyi politikai oldal szerint – történelmi jelentőségűnek ítélt választásokkal összefüggő egy-egy érdekes eseménnyel. Arról írok majd, ami éppen a legaktuálisabb, s valamilyen formában elgondolkodtatja a magyar olvasót is.

Arató András: Beszéljünk a publicisztikáról
Úgy értem, mint olyanról. És főleg a publicisztika és az idő viszonyáról. Miért pont műfajelemzéssel ne foglalkoznánk?

Somfai Péter: Se velük, se nélkülük?
A korábban reményteljesnek látszó összefogás napok alatt darabjaira hullott. Mindenki valaki mást okolt a kudarcért. Elindult a vádaskodás, a bűnbakkeresés.

Arató András: Rés a fólián
Minden könyvet fóliába kell csomagolni, és csak azokat szabad meghámozni, amelyek arra külön engedélyt kapnak a még megalapítandó Gondolatvédelmi Hatóságtól. Egy másik lehetőség a kiskorúak teljes könyvolvasási tilalma lehet.
Vásárhelyi Mária: Hazaáruló-e vagy?
15/02/2023 20:04
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Az elmúlt évtizedekben a "hazaáruló" kifejezés jelentése olyan mértékben inflálódott, hogy ma már inkább dicsőség, semmint szégyen ha ezt a kormánypártok valakire ráaggatják.
Én úgy szocializálódtam, hogy hazaárulónak lenni az egyik legnagyobb bűn, amit elkövethet egy ember. Még a kádári diktatúrában sem igen osztogatták ezt a címet, az esetek többségében csak az „nyerhette el”, aki valóban idegen érdekeket kiszolgálva ártott a hazájának. Pénzért vagy más ellenszolgáltatásért. Még az ősellenség Nagy Imre és társai ellen sem hazaárulás, hanem a szocialista rendszer megdöntésére irányuló összeesküvés volt a vád, ezért ítélték halálra vagy súlyos börtönbüntetésre a forradalom vezetőit. A szónak, hogy „hazaáruló” a „gyilkoshoz” mérhető súlya volt.

A kilencvenes évek közepe óta azonban teljesen megváltozott a helyzet. A jobboldal, és eminensen a mai kormánypárt 1994-es politikai fordulata óta előszeretettel koptatja ezt a fogalmat, amely ma már állandó jelzője mindazoknak, akik bármiben nem értenek egyet a kormánnyal.
Az első látványos lépés ebben az irányban az volt, amikor 1996-ban Torgyán József a Parlamentben – Kossuth Díjjal történő kitüntetése alkalmából – lehazaárulózta Esterházy Pétert és Petri Györgyöt, a Fidesz frakció pedig lényegében egyetértett a Kisgazda vezérrel.
1998-ban, a Fidesz kormányra kerülését követően aztán elkezdett záporozni az ellenzéki politikusokra és közszereplőkre a hazaárulózás. Mi több a korabeli Miniszterelnök Hivatal, amelyet akkor Stumpf István – ma a felsőoktatás lenyúlásáért felelős miniszteri biztos – vezetett, összeállította és közszemlére tette az általuk szerkesztett „hazaárulók listáját”, amelyre azok kerültek fel, akik a külföldi sajtóban kritikus véleményt fogalmaztak meg az Orbán-kormányról. Az édesapámat pl. azért listázták, mert egy olasz újságírónak azt mondta, hogy „Orbán Viktor elvek nélküli, tehetséges politikus”. A listán egyébként 18 közéleti szereplőt soroltak fel, a családomból hárman szerepeltünk rajta. Sokat találgattuk, hogy mi lehet az oka a megkülönböztetett figyelemnek, amíg rájöttünk, hogy tulajdonképpen ez volt a Soros György elleni gyűlöletkampány első felvonása. Az édesapám ugyanis a Soros Alapítvány elnöke volt és Orbánék számára már akkor is elviselhetetlen volt, hogy van olyan erőforrás, amelyre nem tudják rátenni a kezüket, és amely támogatni tudja a független értelmiséget és a civil szervezeteket. A hazaárulózásnak akkoriban még volt némi súlya, hosszú nyilvános vita alakult ki arról, hogy lehet-e hazaárulónak nevezni azokat, akik elégedetlenek a kormány munkájával.
Aztán a 2010-es, kétharmados győzelem után, az akkor már nyilvánvalóan a szélsőjobb irányába forduló kormánypártok szabad folyást engedtek a hazaárulózásnak. A kifejezés értékét sikerült addig devalválni, hogy ma már nagyjából egyenértékű azzal, ha lehülyéznek valakit. Mindezt pedig olyan durva szövegkörnyezetben, amelyben sem a hülyézésnek, sem a hazaárulózásnak nincs semmiféle súlya.
Hazaáruló az, aki kritizálja a kormány menekültellenes, rasszista politikáját.
Hazaáruló, aki kétségbe vonja Orbán Viktor és kormánya diktátorokhoz és diktatúrákhoz fűződő bensőséges viszonyát.
Hazaáruló, aki nem ért egyet azzal, hogy „Brüsszel” és Soros György maguk a patás ördögök, minden bajunk okozói.
Hazaáruló, aki nem akarja, hogy lakókörnyezetében környezetkárosító beruházásokat indítsanak.
Hazaáruló, aki szerint Magyarországnak Ukrajnát kellene támogatnia az orosz agresszorral szemben.
Hazaáruló, aki a korrupciót nem a nemzeti tőkésosztály megteremtésének, a jövőbe vetett befektetésnek, hanem egyszerű tolvajlásnak, korrupciónak tekinti.
Hazaáruló, aki szerint Magyarországnak a szomszéd országokkal békében kellene élnie és nem kéne állandóan a történelmi sérelmeinket felhánytorgatni.
Hazaáruló, aki úgy gondolja, hogy nálunk is szükség van az államtól független civil szféra működésére.
Hazaáruló az orvos, ha jobb munkakörülményeket, biztonságosabb betegellátást követel.
Hazaáruló a pedagógus, ha tisztességes megélhetésre, nagyobb autonómiára, színvonalasabb oktatási feltételekre vágyik.
Hazaáruló a bíró, aki nemzetközi fórumokon próbálja megvédeni az igazságszolgáltatás függetlenségét.
És a sor vég nélkül folytatható.
Hazaáruló mindenki, aki mást gondol, mást mond, mint amit a hatalom elvár tőle. Aki nem áll be szolgai módon a fejbólogatók csapatába. Aki még nem vesztette el teljesen a kritikus gondolkodásra való képességét.
És ma már ott tartunk, hogy egy demokrata számára a kormány által megfogalmazott koordinátarendszerben, inkább dicsőség, semmint szégyen hazaárulónak lenni.