Vásárhelyi Mária: Hazaáruló-e vagy?

Én úgy szocializálódtam, hogy hazaárulónak lenni az egyik legnagyobb bűn, amit elkövethet egy ember. Még a kádári diktatúrában sem igen osztogatták ezt a címet, az esetek többségében csak az „nyerhette el”, aki valóban idegen érdekeket kiszolgálva ártott a hazájának. Pénzért vagy más ellenszolgáltatásért. Még az ősellenség Nagy Imre és társai ellen sem hazaárulás, hanem a szocialista rendszer megdöntésére irányuló összeesküvés volt a vád, ezért ítélték halálra vagy súlyos börtönbüntetésre a forradalom vezetőit. A szónak, hogy „hazaáruló” a „gyilkoshoz” mérhető súlya volt.

 

Nagy Imre-szobor

 

Forrás: Flickr

 

A kilencvenes évek közepe óta azonban teljesen megváltozott a helyzet. A jobboldal, és eminensen a mai kormánypárt 1994-es politikai fordulata óta előszeretettel koptatja ezt a fogalmat, amely ma már állandó jelzője mindazoknak, akik bármiben nem értenek egyet a kormánnyal.

Az első látványos lépés ebben az irányban az volt, amikor 1996-ban Torgyán József a Parlamentben – Kossuth Díjjal történő kitüntetése alkalmából – lehazaárulózta Esterházy Pétert és Petri Györgyöt, a Fidesz frakció pedig lényegében egyetértett a Kisgazda vezérrel.

1998-ban, a Fidesz kormányra kerülését követően aztán elkezdett záporozni az ellenzéki politikusokra és közszereplőkre a hazaárulózás. Mi több a korabeli Miniszterelnök Hivatal, amelyet akkor Stumpf István – ma a felsőoktatás lenyúlásáért felelős miniszteri biztos – vezetett, összeállította és közszemlére tette az általuk szerkesztett „hazaárulók listáját”, amelyre azok kerültek fel, akik a külföldi sajtóban kritikus véleményt fogalmaztak meg az Orbán-kormányról. Az édesapámat pl. azért listázták, mert egy olasz újságírónak azt mondta, hogy „Orbán Viktor elvek nélküli, tehetséges politikus”. A listán egyébként 18 közéleti szereplőt soroltak fel, a családomból hárman szerepeltünk rajta. Sokat találgattuk, hogy mi lehet az oka a megkülönböztetett figyelemnek, amíg rájöttünk, hogy tulajdonképpen ez volt a Soros György elleni gyűlöletkampány első felvonása. Az édesapám ugyanis a Soros Alapítvány elnöke volt és Orbánék számára már akkor is elviselhetetlen volt, hogy van olyan erőforrás, amelyre nem tudják rátenni a kezüket, és amely támogatni tudja a független értelmiséget és a civil szervezeteket. A hazaárulózásnak akkoriban még volt némi súlya, hosszú nyilvános vita alakult ki arról, hogy lehet-e hazaárulónak nevezni azokat, akik elégedetlenek a kormány munkájával.

Aztán a 2010-es, kétharmados győzelem után, az akkor már nyilvánvalóan a szélsőjobb irányába forduló kormánypártok szabad folyást engedtek a hazaárulózásnak. A kifejezés értékét sikerült addig devalválni, hogy ma már nagyjából egyenértékű azzal, ha lehülyéznek valakit. Mindezt pedig olyan durva szövegkörnyezetben, amelyben sem a hülyézésnek, sem a hazaárulózásnak nincs semmiféle súlya.

Hazaáruló az, aki kritizálja a kormány menekültellenes, rasszista politikáját.

Hazaáruló, aki kétségbe vonja Orbán Viktor és kormánya diktátorokhoz és diktatúrákhoz fűződő bensőséges viszonyát.

Hazaáruló, aki nem ért egyet azzal, hogy „Brüsszel” és Soros György maguk a patás ördögök, minden bajunk okozói.

Hazaáruló, aki nem akarja, hogy lakókörnyezetében környezetkárosító beruházásokat indítsanak.

Hazaáruló, aki szerint Magyarországnak Ukrajnát kellene támogatnia az orosz agresszorral szemben.

Hazaáruló, aki a korrupciót nem a nemzeti tőkésosztály megteremtésének, a jövőbe vetett befektetésnek, hanem egyszerű tolvajlásnak, korrupciónak tekinti.

Hazaáruló, aki szerint Magyarországnak a szomszéd országokkal békében kellene élnie és nem kéne állandóan a történelmi sérelmeinket felhánytorgatni.

Hazaáruló, aki úgy gondolja, hogy nálunk is szükség van az államtól független civil szféra működésére.

Hazaáruló az orvos, ha jobb munkakörülményeket, biztonságosabb betegellátást követel.

Hazaáruló a pedagógus, ha tisztességes megélhetésre, nagyobb autonómiára, színvonalasabb oktatási feltételekre vágyik.

Hazaáruló a bíró, aki nemzetközi fórumokon próbálja megvédeni az igazságszolgáltatás függetlenségét.

És a sor vég nélkül folytatható.

Hazaáruló mindenki, aki mást gondol, mást mond, mint amit a hatalom elvár tőle. Aki nem áll be szolgai módon a fejbólogatók csapatába. Aki még nem vesztette el teljesen a kritikus gondolkodásra való képességét.

És ma már ott tartunk, hogy egy demokrata számára a kormány által megfogalmazott koordinátarendszerben, inkább dicsőség, semmint szégyen hazaárulónak lenni.