„Hírek
Szabadság Klub
Gábor György: Színház az egész Orbán-rezsim
Szabadság Klub

Gábor György: Színház az egész Orbán-rezsim

Nem Orbán tiltotta ki a Vígszínházból Székely Csabának, a kortárs magyar irodalom nemzetközileg is magasan kvalifikált, rendkívül fontos műveket alkotó, kiemelkedő tehetségű drámaírójának a művét, hanem a Vígszínház miskolci kocsonyaként remegő ajtónállói, a szolgáltatásaikért és végtelen lojalitásukért pozícióba segített kegyencek, akik rendeltetésszerűen félik és rettegik a Nagy Őt, s akik pontosan tudni vélik (mert persze pontosan tudják is), mit mondana a Nagy Ő Székely Csaba "bátor, szabad, szókimondó" darabjára, amely – ennyi bizonyosnak tűnik – valószínűsíthetően nem a NER-nek állítana színpadi emlékművet.

Kardos András: A normalitás kisajátítása
Szabadság Klub

Kardos András: A normalitás kisajátítása

Meggyőződésem, hogy minden diktatúra arra törekszik, hogy a normalitás fogalmát kisajátítsa és átírja saját képére, megfossza azt valódi jelentésétől. Kellett az alap. Olyasmi, mint „megvédlek”, én a béke, ők a háború, én a monogám család, te a szexuális eltévelyedés, vagyis: ki kellett sajátítani a normalitás fogalmát, és innentől kezdve a nyelv az ő szolgálatukba állt. A Gigafon egész tevékenysége a normalitás visszavétele.

Miklósi László: Itt a juss!
Szabadság Klub

Miklósi László: Itt a juss!

"A polgári engedetlenséget öt Kölcseys tanár kirúgásával kívánták megbosszulni és megtörni. Az egyre hevesebb, nem szűnő diáktüntetésekre könnygáz és ütlegelés volt a válasz."

Kardos András: Kiszera méra bávatag
Szabadság Klub

Kardos András: Kiszera méra bávatag

Mindezt azért mondtam el, mert az a politikai bódulat, amelyet Orbán gátlásnélküli hatalomvágytól, vagyongyarapodástól, az ellenzék, a "progresszívok" elleni gyűlölettől vezetve, immár több mint egy évtizede gyakorol, úgy nyerhette el hitelét hárommillió embernél, hogy még a vele nem egyetértő értelmiség számára is – mint most láttuk – eladta önmagát és ezt a kiszera méra bávatag nyelvet egy új világ teremtő varázslójaként.

Gábor György: Kövér László istenes iránytűje
Szabadság Klub

Gábor György: Kövér László istenes iránytűje

És csak szíves emlékeztetőül hoznám fel Ferenc pápa elhíresült szavait, őszintén remélve, hátha még Kövér agytekervényeit is képes lesz bejárni ennek a "demens vénembernek" a sűrűn idézett álláspontja: Sokkal inkább egy irgalmas ateista, mint egy templomba járó, de szívtelen keresztény!"

Gábor György: Járt utakon, kitaposott ösvényeken
Szabadság Klub

Gábor György: Járt utakon, kitaposott ösvényeken

Annak idején, Rákosi Mátyás születésének 60. évfordulóján az Operaházban rendezett ünnepségen Dobi István a beszédét azzal kezdte, hogy a nagy ünnep fényét azon nyomban igyekezett kozmikus magasságokba emelni, s rétori bravúrral mindjárt az első mondatában, internacionalista auftaktként és nemzeti antréként, mintegy dialektikusan, továbbá leheletszerű eleganciával kifejezve a politikai miheztartás halkan, ámde annál határozottabban javasolt és támogatásról biztosított ösvényét, felhívta a figyelmet arra, hogy Rákosi elvtárs születésnapja növeli hálánkat és hűségünket a nagy felszabadítónk és támaszunk, a testvéri Szovjetunió és a hatalmas Sztálin iránt.

Vásárhelyi Mária: Hazaáruló-e vagy?

15/02/2023 20:04

| Szerző: Vásárhelyi Mária

Az elmúlt évtizedekben a "hazaáruló" kifejezés jelentése olyan mértékben inflálódott, hogy ma már inkább dicsőség, semmint szégyen ha ezt a kormánypártok valakire ráaggatják.

Én úgy szocializálódtam, hogy hazaárulónak lenni az egyik legnagyobb bűn, amit elkövethet egy ember. Még a kádári diktatúrában sem igen osztogatták ezt a címet, az esetek többségében csak az „nyerhette el”, aki valóban idegen érdekeket kiszolgálva ártott a hazájának. Pénzért vagy más ellenszolgáltatásért. Még az ősellenség Nagy Imre és társai ellen sem hazaárulás, hanem a szocialista rendszer megdöntésére irányuló összeesküvés volt a vád, ezért ítélték halálra vagy súlyos börtönbüntetésre a forradalom vezetőit. A szónak, hogy „hazaáruló” a „gyilkoshoz” mérhető súlya volt.

 
Nagy Imre-szobor
 
Forrás: Flickr
 

A kilencvenes évek közepe óta azonban teljesen megváltozott a helyzet. A jobboldal, és eminensen a mai kormánypárt 1994-es politikai fordulata óta előszeretettel koptatja ezt a fogalmat, amely ma már állandó jelzője mindazoknak, akik bármiben nem értenek egyet a kormánnyal.

Az első látványos lépés ebben az irányban az volt, amikor 1996-ban Torgyán József a Parlamentben – Kossuth Díjjal történő kitüntetése alkalmából – lehazaárulózta Esterházy Pétert és Petri Györgyöt, a Fidesz frakció pedig lényegében egyetértett a Kisgazda vezérrel.

1998-ban, a Fidesz kormányra kerülését követően aztán elkezdett záporozni az ellenzéki politikusokra és közszereplőkre a hazaárulózás. Mi több a korabeli Miniszterelnök Hivatal, amelyet akkor Stumpf István – ma a felsőoktatás lenyúlásáért felelős miniszteri biztos – vezetett, összeállította és közszemlére tette az általuk szerkesztett „hazaárulók listáját”, amelyre azok kerültek fel, akik a külföldi sajtóban kritikus véleményt fogalmaztak meg az Orbán-kormányról. Az édesapámat pl. azért listázták, mert egy olasz újságírónak azt mondta, hogy „Orbán Viktor elvek nélküli, tehetséges politikus”. A listán egyébként 18 közéleti szereplőt soroltak fel, a családomból hárman szerepeltünk rajta. Sokat találgattuk, hogy mi lehet az oka a megkülönböztetett figyelemnek, amíg rájöttünk, hogy tulajdonképpen ez volt a Soros György elleni gyűlöletkampány első felvonása. Az édesapám ugyanis a Soros Alapítvány elnöke volt és Orbánék számára már akkor is elviselhetetlen volt, hogy van olyan erőforrás, amelyre nem tudják rátenni a kezüket, és amely támogatni tudja a független értelmiséget és a civil szervezeteket. A hazaárulózásnak akkoriban még volt némi súlya, hosszú nyilvános vita alakult ki arról, hogy lehet-e hazaárulónak nevezni azokat, akik elégedetlenek a kormány munkájával.

Aztán a 2010-es, kétharmados győzelem után, az akkor már nyilvánvalóan a szélsőjobb irányába forduló kormánypártok szabad folyást engedtek a hazaárulózásnak. A kifejezés értékét sikerült addig devalválni, hogy ma már nagyjából egyenértékű azzal, ha lehülyéznek valakit. Mindezt pedig olyan durva szövegkörnyezetben, amelyben sem a hülyézésnek, sem a hazaárulózásnak nincs semmiféle súlya.

Hazaáruló az, aki kritizálja a kormány menekültellenes, rasszista politikáját.

Hazaáruló, aki kétségbe vonja Orbán Viktor és kormánya diktátorokhoz és diktatúrákhoz fűződő bensőséges viszonyát.

Hazaáruló, aki nem ért egyet azzal, hogy „Brüsszel” és Soros György maguk a patás ördögök, minden bajunk okozói.

Hazaáruló, aki nem akarja, hogy lakókörnyezetében környezetkárosító beruházásokat indítsanak.

Hazaáruló, aki szerint Magyarországnak Ukrajnát kellene támogatnia az orosz agresszorral szemben.

Hazaáruló, aki a korrupciót nem a nemzeti tőkésosztály megteremtésének, a jövőbe vetett befektetésnek, hanem egyszerű tolvajlásnak, korrupciónak tekinti.

Hazaáruló, aki szerint Magyarországnak a szomszéd országokkal békében kellene élnie és nem kéne állandóan a történelmi sérelmeinket felhánytorgatni.

Hazaáruló, aki úgy gondolja, hogy nálunk is szükség van az államtól független civil szféra működésére.

Hazaáruló az orvos, ha jobb munkakörülményeket, biztonságosabb betegellátást követel.

Hazaáruló a pedagógus, ha tisztességes megélhetésre, nagyobb autonómiára, színvonalasabb oktatási feltételekre vágyik.

Hazaáruló a bíró, aki nemzetközi fórumokon próbálja megvédeni az igazságszolgáltatás függetlenségét.

És a sor vég nélkül folytatható.

Hazaáruló mindenki, aki mást gondol, mást mond, mint amit a hatalom elvár tőle. Aki nem áll be szolgai módon a fejbólogatók csapatába. Aki még nem vesztette el teljesen a kritikus gondolkodásra való képességét.

És ma már ott tartunk, hogy egy demokrata számára a kormány által megfogalmazott koordinátarendszerben, inkább dicsőség, semmint szégyen hazaárulónak lenni.