Gábor György: Járt utakon, kitaposott ösvényeken
Annak idején, Rákosi Mátyás születésének 60. évfordulóján az Operaházban rendezett ünnepségen Dobi István a beszédét azzal kezdte, hogy a nagy ünnep fényét azon nyomban igyekezett kozmikus magasságokba emelni, s rétori bravúrral mindjárt az első mondatában, internacionalista auftaktként és nemzeti antréként, mintegy dialektikusan, továbbá leheletszerű eleganciával kifejezve a politikai miheztartás halkan, ámde annál határozottabban javasolt és támogatásról biztosított ösvényét, felhívta a figyelmet arra, hogy Rákosi elvtárs születésnapja növeli hálánkat és hűségünket a nagy felszabadítónk és támaszunk, a testvéri Szovjetunió és a hatalmas Sztálin iránt.
Vásárhelyi Mária: Hős apák, cserbenhagyott gyermekek
Suhajda Szilárdnak egy számomra nehezen érthető extrém sport, Szilágyi Józsefnek az igazság és a magyar szabadság volt a szenvedélye. De vajon lehet-e bármilyen szenvedély fontosabb egy gyermeknél, aki kizárólag azért született a világra, mert mi így döntöttünk?
Kardos András: Hős vagy áldozat?
Az biztosan alapkérdés, hogy érdemes-e akkora kockázatot vállalni, amelyet Suhajda Szilárd vállalt azért, hogy oxigénpalack nélkül megmássza a Mount Everestet.
Csillag István: Tízévente
"A szépen, nemesen és választékosan élő Orbán-elitnek Orbán nyomdokaiba lépve el kell jutnia a közpénz magáncélra való felhasználásától (sikkasztás), az ellenfél ellenséggé nyilvánításáig, majd a közösen elfogadott szabályok saját személyes érdekeikre írásától az idegen érdekek gátlástalan kiszolgálásáig."
Gábor György: Ráhel és a pünkösdi tananyag
A tanulás zsidó hagyományából átvett újszerű elemmel jelentkezett a Corvinus Egyetem és a miniszterelnök saját lábán álló és a saját férjének cégét képviselő Orbán Ráhel. A család, Ráhel és István a zsidó sávuot elsőrendűen fontos üzenetét közvetítették, amelynek készséggel biztosított helyet a Corvinus Egyetem.
Fleck Zoltán: Hogyan legyünk nagyon kicsik
"Magyarország zsugorodik. A szó szoros értelmében, mennyiségi és minőségi szempontból, gazdaságilag és kulturálisan és képletesen is, szava semmit nem ér, álláspontja megkerülendő, szándékai tisztátlanok."
Holoda Attila: Kinek lesz erre energiája?
Ha diplomáciai toporzékolásból, felesleges hangulatkeltésből és vétófenyegetésből energiát lehetne termelni, akkor talán már régen a világ energiaexportőrei közé tartozhatnánk, ám a szomorú valóság az, hogy dumából, magánrepülős rongyrázásból és hepciáskodásból nem lesz több energiánk most sem.
A mi kis keresztény-nemzeti darálónk - Gábor György publicisztikája
Pártunk és Maffiánk helyesen teszi, ha ledarálja a lélegeztetőgép dokumentumait, s velük minket, a mi munkánkat, adónkat és összespórolt pénzünket, mert autópálya-matrica ügyben 63 év múltán is hősiesen, bátran, elszántan és öntudatosan reklamálunk, ám ha ledarálják többszáz milliárd forintunkat, az senkit sem zavar, azért nem emeljük föl a hangunkat, nem reklamálunk, nem küldjük el őket oda, ahová leginkább tartozónak gondoljuk mindüket, hanem szépen és fegyelmezetten négyévenként újraválasztjuk őket.
Vásárhelyi Mária: Trágyadomb, amelyen élünk
9/02/2023 05:26
| Szerző: Vásárhelyi Mária
A Völner–Schadl, valójában Varga–Rogán-ügy, nem egy minisztérium, hanem a teljes hatalmi elit működésének lenyomata. Az állam csapdába ejtése.
Mint egy folytatásos krimi epizódjai, úgy bontakoznak ki előttünk az ún. Völner–Schadl-ügy újabb és újabb fejezetei. Lehallgatott telefonbeszélgetések, videóra vett szexjelenetek, hatalmi befolyással elintézett egyetemi vizsgák, nejlonszatyorban átadott vesztegetési pénzek, hatóság által megsemmisített bizonyítékok, és ez csak a jéghegy csúcsa.
Ha eddig esetleg valamelyest bíztunk is a közigazgatásban dolgozók alkalmasságában, az államtitkár sommás véleménye maradék illúzióinkat is elveszi. Szerinte ugyanis „az EMMI az egy tárgyadomb... olyan embereket gyűjtenek itt össze a közszférában, akik sehol nem kellenek, csupa kisebbségi komplexussal rendelkező, irigy, rosszindulatú, lusta ember”. És ugyanő útmutatást ad a tolvajlás etikájáról is: „Aki úgy érzi, hogy nem bírja a felelősséget, az menjen máshova dolgozni, el akarom lopni, de a felelősséget nem akarom vállalni… azt én értem, de egyébként, ha a felelősségről van szó, azt ők megoldják”.
És bár mi tudjuk, hogy kit rejt a Tóni-Barbara-Ádám tengely, akikkel a 35 éves autópálya koncesszió lezsírozása ügyében kell beszélni, az ügyészséget ez egyáltalán nem érdekli.
Ha kétségünk lett volna afelől, hogy ez a mindent behálózó korrupciós inda átfonja a teljes hatalmi „elitet” és a közigazgatást, akkor most bizonyosságot nyerhetünk efelől is, hiszen a Végrehajtói Kar elnöke 50-60 kormánypárti politikus érintettségéről beszél, akik közül néhánynak már a nevét is ismerjük.
A fantázia szüleményeként, kriminek lehet, hogy szórakoztató lenne mindez, ám ha azzal kell szembenéznünk, hogy ez a mai magyar valóság, akkor inkább kétségbeejtő. Mert ne legyenek illúzióink, ami itt kibontakozik előttünk az nem egyetlen „tárgyadomb minisztérium”, hanem az egész magyar közigazgatás és kormányzás látlelete. A korrupció horizontálisan és vertikálisan is behálózza a magyar állam működésének egészét. Hiszen bár a Fidesz szája ízének megfelelően, a közbeszédben Völner–Schadl-ügyként emlegetjük, ez alsó hangon is Varga Judit–Rogán Antal-ügy. Sőt, valójában az is elképzelhetetlen, hogy az igazságügy miniszter és az ő kezét fogó miniszterelnök nem tudott arról, hogy mi folyik a végrehajtói karban. Már csak azért is, mert az új végrehajtási törvényt eleve úgy cikkelyezték be, hogy lehetőséget teremtsen a maffiaszerű működésre.
Világosan kirajzolódik az is, hogy hogyan tartják markukban egymást a hatalmi „elit” tagjai. Az immár börtönben ülő Schadl György mind a mai napig a Végrehajtói Kar elnöke, nyílván azért, mert nem merik leváltani. Mert ő tudja a legjobban, hogy az általa kinevezett végrehajtók közül ki, milyen piszkos ügyletekben vett részt. Völner Pál pedig lebukása után még hónapokig szavazgatott a Parlamentben és zavartalanul folytatta ügyvédi praxisát. Ez csak azért történhetett meg, mert tőle a hatalom csúcsán lévők félhetnek. Félnek, hogyha nem bánnak jól vele, akkor eljár a szája. Esetleg elkezd mesélni arról, hogy a legfelsőbb régiókban ki mindenki érintett az állami koncessziók levajazásában, a korrupciót támogató törvények megalkotásában, ki-kinek a végrehajtói karba történő felvétele érdekében járt közbe vagy mondjuk valójában ki rendelte meg politikusok és közéleti szereplők lehallgatását.
Ügyvéd barátaim gyakran panaszkodtak, hogy nekik nem egy-egy vagyonjogi per megnyerése a nagy feladat, hanem annak elérése, hogy az ítéletet végre is hajtsák. Ebbe csaknem mindenkinek beletört a bicskája. Mert a végrehajtók nem az ítéletek végrehajtásával, hanem a nehéz helyzetbe került, teljesen védtelen emberek kifosztásával voltak elfoglalva. Az elmúlt években nap-nap után láthattuk a tudósításokat, idős, beteg, szegény emberek kilakoltatásáról, családok földönfutóvá tételéről és most összeáll a kép egy velejéig romlott rendszerről, amely a legelesettebbek kíméletlen kifosztásából is hasznot húz.