Vásárhelyi Mária: "Elporlik, szétpereg…" – Három T a nyilvánosságban

Nem kell ahhoz cenzúrahivatal, nincs szükség hatósági tiltásra és szankciókra, hogy a független média utolsó mohikánjai is kidőljenek a sorból. Talán észre sem vesszük, hogy a szabad nyomtatott sajtó szó szerint az utolsó óráit éli és az online médiában is jól láthatók a bomlás jelei. Az államkapitalizmus olyan szörnyeteg, amely úgy végzi el a piszkos munkát, a neki nem tetsző, kritikus hangok elhallgattatását, hogy látszólag még tiszta is marad a keze.

Elég, ha úgy dönt az állam, hogy az évi sok százmilliárdos reklámköltésből egyetlen fillért sem kaphatnak a kormánnyal szemben kritikus médiumok, ill. ezek közül azok, amelyek nem hajlandóak a hatalom szája íze szerinti, tartalmi önkorlátozásra. Csak néhány témát jelöl meg a propaganda hivatal, amellyel nem tanácsos foglalkozni – pl. a miniszterelnök családjával kapcsolatos hírek – ezek azonban a rendszer legszikárabb alapjait érintik. Ha ezt megígéri az orgánum tulajdonosa, akkor csurran-cseppen a reklám megrendelésekből, ám ha nem, akkor ne számítsanak állami reklámra.

De ne aspiráljanak a céges reklámozók megrendeléseire sem, mivel a hatalom arról is gondoskodik, hogy a feketelistára került orgánumok ebből a forrásból se kapjanak egyetlen fillért sem. Jutalmazással, fenyegetéssel, zsarolással eléri, hogy a multik és a hazai magánvállalkozások kedvét elvegye attól, hogy a valóban szabad médiumoknál költsenek reklámra, függetlenül attól, hogy kik olvassák, hallgatják, nézik az adott orgánumot. Normális országokban ez úgy van, hogy a reklámra szánt pénzt ott költik el a cégek, ahol az – számításaik szerint – a legjobban hasznosul, nálunk azonban oda áramlik a pénz, ahová a politika irányítja. Lényegében mérhetetlenül alacsony, néhány százalékos hallgatottságú, nézettségű, olvasottságú médiumok roskadoznak a reklámmegrendelésektől, más, jelentős közönséggel rendelkezőket viszont egyetlen komolyabb magáncég sem talál meg.

 

S ha mindez nem elég a független média elhallgattatására, akkor következnek az adminisztratív módszerek. Elég, ha az állami tulajdonban lévő Magyar Posta egyik napról a másikra bejelenti, hogy bezár 300 postahivatalt és a továbbiakban felhagy a lapterjesztéssel. A kistelepüléseken eddig vagy megrendelték, vagy a helyi postán vásároltak az olvasók újságot, mostantól ennek vége. Az olvasó újság, a lap vásárló nélkül marad.

És sok esetben hatékonynak bizonyul az is, ha a nagyobb üzletláncok tulajdonosaival az állam közli, hogy melyek azok a lapok, amelyeket nem szeretne az üzletek polcain látni.

És adott esetben a nyomdának is oda lehet szólni, hogy lenne egy nagyobb állami megrendelés, ha nem nyomtatja ki a kritikus lapot.

Amikor az Élet és Irodalom szerkesztősége vészhelyzetet hirdet, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nagyon nagy a baj. Amikor azt olvashatjuk a lapban, bekeretezett felszólításban, hogy ha mi, olvasók nem segítünk, akkor az 1957. óta hetente megjelenő újság nem éli túl ezt a válságot, akkor nincs okunk kételkedni abban, hogy a végső tartalékaikat is felélték.

Amikor a Jelen c. – alig néhány éves múltra visszatekintő – hetilap egyszer nem jelenik meg, mert nem tudják kifizetni a nyomdaszámlát, akkor nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy lássuk, milyen anyagi helyzetben van a szerkesztőség.

Amikor a legnépszerűbb internetes portáloktól egymás után távoznak az alapító tagok, akkor feltételezhetjük, hogy megindult a belső bomlás ezekben a szerkesztőségekben, és nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy ebben a gazdasági nyomorúság mellett a Fidesz maffiának is szerepe van.

Mindeközben pedig ezeknek az orgánumoknak a közönsége folyamatosan szegényedik el, csúszik le a középosztályi létből, jelentős részük már arra is képtelen, hogy megvásárolja ezeket a lapokat, előfizessen az internetes portálokra, nem hogy arra, hogy külön támogassa is ezeket. Az is valóságos csoda, hogy a Klubrádiót életben tudja tartani közönsége, de ennél többre bizonyára nem képes.

A Kádár-rendszerben a vezető kultúrpolitikusok osztályozták a szerzőket és műveiket támogatott, tűrt és tiltott kategóriákba. Ma ismét virágzik ez a kategorizálás. A piszkos munkát pedig a hatalom által manipulált piac elvégzi el.