„Köszönjük,
Publicisztika
Kedvenc szakpolitikusod – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Kedvenc szakpolitikusod – Selmeci János jegyzete

Szóval a Tisza Párt most kap tőlem egy pontot az orvosáért, és a kitűnően felismert lehetőségért, és annak különösen drukkolok, hogy ők megmutassák magukat, végül is nem ártana megtudnunk, hogy végül is kikre szavazott a választók harminc százaléka.

Bohócok Posványoson – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Bohócok Posványoson – Hardy Mihály jegyzete

Talán a hely szelleme, Bálványos okozza Németh Zsolt fejében ezt a nagy Trump-bálványozást. Még szerencse, hogy pár órával korábban ugyancsak ő, ünnepélyesen átadott egy szippantós kocsit is Posványoson. Úgy látom, szükség lesz rá…

Jönnek a hírek! – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Jönnek a hírek! – Szénási Sándor jegyzete

Mármost a nemtürk, nemorosz, és egyéb, ezektől elhatárolódó média felhívja arra a figyelmet, hogy Azerbajdzsánban a kormánykritikus aktivistákat 1. börtönben tartják, 2. meg is kínozzák őket, arról meg szó sem lehet, hogy az azeri nyilvánoságban bárki összevissza fecsegjen, ha mégis megteszi, lásd az első, és a második pontot.

1500 milliárd már a zsebben – Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

1500 milliárd már a zsebben

Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont, vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni.

Nemzeti Múzeum 2222 – Dési János jegyzete
Publicisztika

Nemzeti Múzeum 2222 – Dési János jegyzete

Demeter Szilárd azon aggódik, hogy lesz-e 2222-ben (miért pont akkor?) még magyar kultúra. Ezt kell megvédeni a libsibolsi brüsszelista, migráns csürhétől vagy mi. Fogalmam sincs, mi lesz 2222-ben, és csak remélni tudom, ha lesz magyar nyelv és kultúra, amely talán olyan erős, hogy még D. Sz-t is túlélheti, akkor elhelyezik ezt a kiperelt pályázatot egy múzeumban, ahol bemutatják az orbáni rendszerben tenyésző szolgalelkűséget, pitiánerséget, politizáló nagyképűséget, a mindent a politikai haszonszerzés szolgálatába állító világot.

A rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet – Dési János jegyzete
Publicisztika

Az erősebb felrúgja a gyengébbet

Nem mondom, hogy azért rúgja fel egy karateedző a rábízott gyermeket, mert a belügyminiszter vezeti az oktatás ügyét – de valamiféle összefüggés – metaforikus változat – mégiscsak felsejlik. Hiszen a rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet, szakszerűen, kíméletlenül.

Klímamisszió – Selmeci János jegyzete
Esti gyors

Klímamisszió – Selmeci János jegyzete

Néhány hét múlva azonban eltűntek a címlapokról az elromlott klímákról szóló hírek. Az utasok újra használni tudták a vasutat, és el sem párolognak közben, a kórházakban újra műtöttek, és a meleg miatti halálozások száma is csökkent. A gazdasági minisztériumban egy lakossági klíma pályázaton dolgoztak, ügyelve arra, hogy a legszegényebbeket kizárják belőle, klímát pedig csak bizonyos cégektől vásárolhassanak a családok.

Gábor György: A lentnél még lejjebb

27/03/2023 14:41

| Szerző: Gábor György

Minden máshogy, minden fordítva van: a fölfele ebben a világban valójában lefele, a kifele emitt valójában befele, az alj lentről tart felfele, megfordulva, hiszen a gyökér virágzik, a virág pedig egészen biztosan lefele kényszerül. Semmiből lett 60 milliós semmi, míg eközben mások meghalni mennek a lefele süllyedő kórházakba, meghülyülni a lefele süllyedő iskolákba, emitt éheznek, amott fáznak, de kell még pénz az EU-tól, követeljük, elvégre nekünk az jár.

Friedrich Hölderlin: Hardt-i szöglet

Lefele sűlyed az erdő,
És bimbókként függnek
A lombok befele, nékik
Lentről virágzik fel az alj,
Nem éppen kiskorún,
Tudniillik Ulrik
Itt ment; gyakorta töpreng a lábnyom felett
Egy nagy végzet
Készen, a helyen mi még hátravan.

Sejtelmesen gyönyörű költemény, Weöres Sándor fordításában. Ebben a világban minden fordítva történik: az erdő nem fölfele, hanem lefele sűlyed (nem süllyed!), a lombok nem kifele, hanem bimbókként függnek befele, lentről virágzik fel az alj, s emelkedik a magasba, a lábnyom felett pedig egy nagy végzet töpreng, készen, mi még hátravan.

Minden máshogy, minden fordítottan: a fölfele ebben a világban valójában lefele, a kifele emitt valójában befele, az alj lentről tart felfele, megfordulva, hiszen a gyökér virágzik, a virág pedig egészen biztosan lefele kényszerül, egyenest a föld alá, a láthatatlanságba, mert itt virágnak helye nincs, s az eljövendő, a várva várt jövő megkerülhetetlen végzetként már ott van készen a jelenben.

Iszonyatos világ, szörnyű világ, kilátástalan világ: az őrület világa, a semmi máshoz nem hasonlítható rettenet világa, megcsavarodott, önmagából kifordult, értelmezhetetlen és megszokhatatlan ellen-világ.

Most próbáljuk ezt a rettentő erdőt közelebbről szemügyre venni. Mondjuk egy lombkorona sétányról.

Lombkorona sétány ösvény nyíradony nyírmártonfalva EU
 
Lombkorona sétány Magyarországon
 
Forrás: Hadházy Ákos, Facebook
 

Lentről virágzik az alj, az erdő nem fölfele, hanem lefele, bele a talajba, az anyaföldbe, ahonnan az akkumulátorgyárak hamarosan még a maradék nedvességet is magukba szívják, hiszen kell majd a víz, dögivel, a lombok nem kifele, hanem befele függenek, bimbókként, egyenest bele jól körülhatárolható zsebekbe, az alj, a lent felettünk, már mindenki lehagyott, mindenki elhagyott, mindenki fölénk nőtt, a nagy végzet, a várakozás, a remény, a sok-sok ígéret pedig már rég készen, reményvesztetten, fátumként és balszerencseként, rendeltetésszerűen, itt, ezen az istenverte helyen, mi még hátravan.

De vajon mennyi lehet még hátra ebből a végzetből?

A verset Hölderlin írta. Az a Hölderlin, aki a tübingeni egyetemen együtt tanult Hegellel és Schellinggel.

Nem lett pap, pedig annak szánták. Szerelme meghalt, rettentő magány vette körül. Környezete elmebeteggé nyilvánította, s élete végéig egy becsületes asztalosmester viselte gondját.

Ma aligha akadna asztalosmester, avagy bárki más, aki megtenné ugyanezt. Ma nem tisztességes asztalosmesterekből, hanem lombkoronasétányból akad bőven. Arról lehet nézni a felfelé törő aljzatot, a befelé lombosodó bimbókat és a föld alá süllyedő fákat.

És az ótvaros nagy hazugságot.

A végzet pedig a szó legvalóságosabb értelmében itt tényleg készenáll. A jövő, amelyről az egykor volt múlt éppen adott jelenében már annyian írtak, Mikszáth és Eötvös, Ady és Móricz, a lábnyomról, ami sohasem változik.

A lábnyom, amelynek gazdája épp a 60 millió forintos támogatással a zsebében halad tovább, köszönve a sok pénzt az EU-nak, jó vétel volt, semmiből lett 60 milliós semmi, alulról fölfelé, kintről befelé, míg eközben mások meghalni mennek a lefele süllyedő kórházakba, meghülyülni a lefele süllyedő iskolákba, emitt éheznek, amott fáznak, de kell még pénz az EU-tól, követeljük, elvégre nekünk az jár, finn és svéd adófizetőktől, rohadjanak meg inkább ők, meg az olasztól és a hollandtól, meg a dántól és a némettől, a franciától és az osztráktól, nyomorultak, haláltusájukat vívják, döglődnek, elveszőben vannak, kihalóban vannak, minek is nekik a pénz, minek is nekik a lombkorona sétány, nekik már annyi, közben a többiek mindenben előrébb tartanak, már lassan a románok is, de hát fordított itt minden, mi vagyunk előrébb, föntről lefele, jó mélyen, bele az anyaföldbe, és követelünk és toporzékolunk, hogy még és még és még és még, mert kell megint az EU-s pénz, jól jön az, most épp föld alatti fagyökérsétányra, alulról pillantva felfele, kuratóriumokba rendeződve, hallod, rohadék EU, adj még, kell még, ennél lejjebb már aligha süppedhetünk, merülhetünk, ereszkedhetünk, és lentről virágzik fel az alj.

A legalja.