Gábor György: A technikai landolás mint Nemzeti Hitvallás

A görög „techné” fogalom, amelyből a technika és a technológia szavunk származik, Heidegger értelmezésében eredetileg a teremtő tevékenységre vonatkozott, s a tudáshoz kapcsolódott, a lét feltárulkozását elősegítve. A techné ugyanis nem a csinálással azonos vagy az eszközhasználattal, hanem az igazság feltárásával. Később a techné egyszerű gyártássá, előállítássá vált, s az ember messzire távolodott önmagától.

Martin Heidegger kifejezetten értékelte volna Orbán Viktor – mint mondják – „technikai landolását”, amely esetben ugyan az utas nem száll ki a gépből, ám Orbán valahogyan mégis kiszállt (vagy nem szállt ki, ez még rejtély, mindenesetre kiszállva látták őt kicsit később, Firenzében, de persze lehet, hogy az nem is ő volt, csak egy puszta intencionális élmény, avagy csak a maga testiségében tűnt annak, csupasz testi mivoltában, ám valójában spirituális énje a repülőgépen maradt, s ez így van rendjén, miért is ne eresztenénk el a maga kívánkozó útjára hol a testet, hol a lelket. S ahogy Orbán a „technikai landolás” következtében elszakadt önmagától, majd visszatalált önmagához, az az egész emberiség önmagához való visszatérésének tipológiai előképe, vagyis az ember meghosszabbítása, kollektív visszatalálásának jelképe, amely a miniszterelnök esetében azonos a Firenzében tanuló leányához való eljutás létbe vetettségének állapotával. És mindezt a heideggeri filozófiában jártas magyar választó roppant mód értékeli is, s eszében sincs rákérdezni arra, hogy drága miniszterelnök úr, miközben nekem duplájára (sőt!) nőtt a kenyér, meg a tej, meg a parizer, meg a trappista, meg a májkrém, meg a WC-papír ára, hogy ne is soroljam tovább, addig miért az én pénzemből tetszik sokadszorra lebonyolítani a különféle familiáris ügyeket, nyaralásokat, családi látogatásokat vagy a focimeccsek megtekintésében kicsúcsosodó privát hobbijait, pont mindezekkel el- és visszatalálni önmagához? De hát miért is kellene erre rákérdeznie a heideggeri hagyományokon pallérozódott fideszes választónak, meg miért is kellene arra rákérdeznie, hogy az én fiamnak és lányomnak, ahogy tetszett intézni, drága miniszterelnök úr, semmi Erasmus, amúgy nagyon helyesen, mert nemzetileg védeni és óvni kell őket az irgalmatlan, kíméletlen és kérlelhetetlen, elvadult, kegyetlen és az önmaga okozta romhalmazaiba saját maga által belepiszkító Nyugattól, amíg Ön, heroikus bátorággal küldte ki a saját lányát Erasmussal a firenzei poklok legmélyebb bugyrába, akár a saját leányát a közösség oltárán feláldozni kész Agamemnón Iphigeneiát, vagy mint Jefte a győzelem után elébe siető lányát, szóval minek is felesleges kérdésekkel ostromolni a Várhegy csúcsain megképződött világrendet, amikor épp a mi miniszterelnökünk állította helyre a heideggeri értelemben megbomlott világharmóniát. S ebből semmit sem ért a Medián, meg a többi közvéleménykutató, és jönnek a tenyérjósok meg a megmondó emberek, a nagyokosok, hogy minden marhaságot összehordjanak, és persze megint nem lesz igazuk, de kit zavar ez, jókat lehet forgós-gurulós székekben ezekről semmitmondani különféle tévékben, hogy így, meg úgy, miközben csak arról van szó, hogy a fentieket helyesen tudják, látják és értelmezik a velejéig heideggeriánus fideszes választói tömegek, s ennek hatására nőtt újabb 10 százalékkal az elégedettek tábora, továbbá állt le a Fideszről való lemorzsolódás folyamata.

Mert hogy is írta Heidegger? „De egy utasszállító repülőgép, amely a kifutópályán áll, mégiscsak tárgyként tárgyalható. Persze, tárgyként is lehet képzeletünk tárgya. Ekkor azonban elrejtőzik abban, ahogy és amint van. Csak mint állomány áll feltárultan a kifutópályán, amennyiben az a dolga, hogy a szállítás rendelkezésére álljon.” (Martin Heidegger: Kérdés a technika nyomán, in: A későújkor józansága II. Göncöl Kiadó, Bp. 2004. Fordította Geréby György)

Nos, ezt tudja pontosan a magyar választó, nem nagy titok ez, csak Heidegger ismerete szükségeltetik hozzá, de az nagyon.

És így válik a választó előtt tisztává és világosan felfoghatóvá (clare et distincte – hogy a magyar karteziánus választóknak is kedvükre legyünk) annak technéje, ahogy a legprogresszívebb hazai hagyományokhoz idomuló ötös számú pártpropagandista agitátor maradéktalanul elvégzi a szellemi csúcsteljesítményként nyilvántartott Muppet show-jában a rá kirótt minimalista, repetitív pártfeladatot (nevezzük ezt technikai landolásnak), majd pofafürdőt vesz a Párt legkülönfélébb gyűlésein, végül visszatalál önmagához (lásd Heidegger), s a pénztárnál belapátolja a pult alatt neki félretett 40 milliót.

Vagyis épp, mint a mindeneket irányító vezérlő csillag, ő is maradéktalanul visszatalál önmagához.

Felfogtátok már végre, pupákok? Nem a Fideszt kellene végre megérteni (azt nem is lehet), vagy a magyar választó nevű elvont entitást (azt pláne nem lehet), hanem Heideggert.