Csák János egy minapi televíziós műsorban elmondta, milyennek vizionálja a Zeneakadémia leendő rektorát: az illető legyen világítótorony, olyan valaki, aki állt már a világ nagy színpadain, aki tudja, milyen zsűriben lenni, aki lemezeket adott ki, s aki érezte a rivaldafényt, minthogy ide sztárok kellenek. Magyarországon az utóbbi időben szakmányban lehet valaki egyetemi tanár és rektor úgy, hogy fel sem merül, vajon rendelkezik-e vezető oktatói alkalmassággal.

Biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan kormánypárti politikus, akinek a családjában vagy környezetében ne lenne a többségtől eltérő szexuális orientációjú ember. Ha éppen nem ő maga az. Ám jól látható, hogy ebben a körben a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás felülír minden erkölcsi, érzelmi, emberi szempontot.

Vajon mennyiért tudnak bejutni egy-egy múzeumba a 18 év alatti fiatalok?

Nemzetünk nagyjai, államtitkárok, miniszterek, frakcióvezetők, a legkülönbözőbb intézmények urai hangsúlyozottan utasítják el „a hagyományostól eltérő családmodellnek” még a gondolatát is.

"Követeljük az Alaptörvény kiegészítését: az anya nő, gyerekeket szül és nem főpolgármester, az apa férfi, nem szül gyerekeket és főpolgármester, vagy vő!"

"Azért írok, hogy felfedjek egy hazugságot, felhívjam a figyelmet egy tényre, és az a fő célom, hogy figyelmet kapjak." Ez utóbbit úgy érti Orwell, hogy az írás értelme az, hogy a figyelem felkeltése által kevesebb hazugság legyen a világon. Miért írok az ellenzékről (is)? Mert, akárcsak Orwell, akihez nem mérem magam természetesen, "Mindig valami partizánlétből, igazságtalanságból indulok ki."

Az Orbán-kormány két napon át a sopronbánfalvi, eredetileg pálos, később karmelita kolostorban ülésezik. Nem árt tudni, hogy 1950-ben (!!!) a kolostor templomában egy bizonyos Básti Zoltán nevű festőművész dolgozott, aki a karzat fölött mind a mai napig látható munkájában megjelenítette Szent Mihály arkangyalt, amint a Sztálin arcvonásait viselő ördög felett diadalmaskodik. Csak csendben kérdem: a kihelyezett kormányülés két napja alatt nem jár véletlenül arrafelé egy festőművész?

A kezdetektől nyílt titok volt, hogy Orbán Erdoğánnal játszik össze, ezzel a gesztussal akarja elnyerni a török diktátor jóindulatát és egyben ismét demonstrálni, hogy egy ilyen kis ország is mennyi kellemetlenséget tud okozni a nagyoknak. Az, hogy mindennek az az ára, hogy hátráltatunk egy folyamatot, amely egy nagyobb biztonságra igényt tartó ország és saját szövetségeseink közös érdeke, semmit nem nyomott a latba. Annyit sem, hogy valami plauzibilisebb hazugságot eszkábáljanak össze.

A mai naptól már azt is mindenki tudhatja, mit ért ez a szemérmetlenül és hatalmas pofával összevissza hazudozó maffia a sűrűn hangoztatott nemzeti szuverenitás alatt.

Olyan baloldali álláspont NINCS, hogy valaki ebben a háborúban nem Ukrajna pártján állna. Aki nem ott áll, az egy hódító, gaz háború pártjára áll. Ez pont olyan, mint amikor valaki baloldaliként ’56-ban az oroszok mellé állt, mikor vérbe fojtották a forradalmat.

Eltemettem a tiszta észt átmenetileg, de nem vagyok hajlandó lemondani se Kant tiszta eszéről, sem az etikáról, sem arról, hogy ellen kell állni az őrületnek, akárhonnan is leselkedik ránk.

Dull Szabolcsnak nem tűnt fel, hogy egy fordított országban él: olyan országban, ahol a munkájukat végző újságírók nem közelíthetik meg a parlamentben a politikusokat; ahol az újságíró nem teheti be a lábát abba az utcába, ahol „védett objektumot” őriznek súlyos kordonok és rohamrendőrök, s amely védett objektum amúgy nem a NATO atomközpontja, hanem a magyar miniszterelnökség hivatala.