Azok, akik megkövetelik Magyarország tiszteletét, vajon most miként reagálnak arra, hogy az 1956-os forradalmat és az 1956-os forradalom résztvevőit egyszerűen fasisztának nevezi a legkorszerűbb putyini tankönyvírás? Ez is a tisztelet jele volna?

Honnan ez a sok erő ebben az óriási kicsi népben, hogy már megint szereztek egy bronzérmet?! És építünk örökérvényű stadionokat, hisz’ látjuk, Róma is inkább építette meg a Colosseumot, mint herdálta a pénzt tanárokra.

"Bődületes hazugságai, csúsztatásai és szándékos torzításai okán felvetném Orbán magatartásának, viselkedésének és megnyilatkozásainak mielőbbi nyelvészeti és szociálantropológiai vizsgálatát, s a vizsgálat eredményeinek sürgős, ambulanter közzétételét."

"Hogy pontosan miben áll itt a lényeg, azt még nem értettük meg. És valószínűleg ebben áll a lényeg: nem kell mindent érteni!"

Amikor Konstantin felvonult Maxentius ellen, a napkorong körül a kereszt jele vált láthatóvá, alatta az alábbi felirattal: "ἐν τούτῳ νίκα", azaz "In hoc signo vinces", magyarul "e jelben győzni fogsz". Konstantin előtt még az éjjel megjelent Jézus, amire a császár megtért, s serege másnap Krisztus jelével indult a csatába, ahol aztán fényes győzelmet aratott.

Minthogy most éppen Itáliában tartózkodom, ezért a cím. Fordított esetben „Itáliában meg” lenne a megfelelő megoldás, feltéve, ha ottan, azaz itten történne valami említésre méltó.

Eljöttek hozzánk a testvéreink távoli tájakból, azer és egy tesó ölelt át minket, felsorolni is nehéz mindet, volt itt mindenféle nagyszerű bratyó, bukott osztrák öcsi, kirgiz, üzbég, türkmén bajtársak a keresztyénység megóvásában, és más jeles, diktálásra készek a Balkánról. Egy csak egy legény hiányzott a táncból, de érthető és igazolt Vlagyimir Vlagyimirovics távolléte, ő most a hazáját védi a szomszéd országban, mi mást, hol másutt.

És vajon a Momentum vagy Ungár Péter arról miért nem szólt egy szót sem, hogy az ország vezetése a nagyszerű vendégsereg sorában önfeledt boldogsággal ölelte keblére "Magyarország barátjaként" azt az Aliyevet, Azerbajdzsán elnökét, akihez hosszú évek óta egy keresztény vértől csöpögő legendás balta fűzi ellenállhatatlanul a magyar miniszterelnököt?

Pintér Sándor nyilvánvalóan kézben tudja tartani a rendvédelmet, Navracsics felkészült szakértője az európai integrációnak, Lázár János pedig kiváló szervező és jól átlátja a rábízott terület belső viszonyait is. Csakhogy ők nem mindezért, hanem mindezek ellenére kerültek be a kormányba. Mert Orbán legfőbb ellenségének nemcsak országos kérdésekben, hanem személyzeti politikájában is az autonómiát tartja.

Emlékezetes jelenése volt az LMP valamilyen beosztású vezetőjének a Klubdélelőttben pár hete. Rögzítsük hamar, az említett jelző nemcsak pozitív töltettel használható gazdag nyelvünkben, noha többnyire mégiscsak a dicséretes távoli rokonaként használjuk, elvégre jobban szeretünk csak a szépre emlékezni, annak ellenére, hogy ez sajnos nem lehetséges.

A kettőnk közötti vita érdemi részét én abban látom, hogy Kőszegnek abból a mondatából, miszerint "Valószínűleg nincs igazam, nem tudom, hogy igazam van-e", Te a magad igazát olvasod ki, Kőszegnek ezzel a kijelentésével is alátámasztandó, hogy "ezt a két órát nem lett volna szabad adásba adni." Nos, én pont fordítva látom mindezt.

Az a helyzet, hogy itt semmi sem fekete-fehér, hibázik, nem egyszer Gulyás, nem egyszer Kőszeg, de még a Helsinki Bizottság is. De, ami engem végleg földhöz csapott: a balról és jobbról is utált-gyűlölt-megtaposott liberális kommentelők hada pont úgy esett neki, főleg Gulyásnak, mint ahogyan a Fidesz vagy a DK rajongók szoktak a liberálisoknak.