"A magyar miniszterelnöknek alighanem az a legnagyobb baja a Nyugattal, Ursula von der Leyennel és az egész Európai Unióval, hogy kilóg belőle a kormányával együtt."

"A szövegértés tesztelését elvégezhetjük mondjuk a kormány politikai szlogenjeinek értelmezését vizsgálva, a számolásban pedig a jövedelmek és az árak összefüggéseinek elemzésével."

A rendszerváltást követő évek óta nem volt ennyire vad pénzromlás Magyarországon.

Mit tehet az, aki úgy gondolja, hogy ő nem áll a zsarnok mellé, még akkor sem, ha most, amúgy éppen a demokrácia lehetőségeit kijátszva, olyanok kerültek hatalomra, akik erősen ott vannak a “legpocsékabb nemzet” cím megszerzéséért indított versengésben?

"A miniszterelnök kolbászai és rezsiszilárd pacaljain edzett magyar közvélemény azért tud olvasni a sorok, vagy inkább pixelek között."

Dacára annak, hogy Orbán hónapok óta ismét vétóval fenyegetőzött Ukrajna EU-s tagfelvétele ellen, most, hogy pénzt kap az igazságügyi reformos trükkjéért, kiszaladt a teremből a szavazás elől. Alakoskodás, meghunyászkodás, árulás, önmegtagadás, törleszkedés, csak folyjék a lé.

Az azonban biztosnak látszik, hogy a Nyugat nem tud, nem is akar annyit adni, ami elegendő Ukrajna győzelméhez. A népnek, akinek ma nagyrészt azért kell háborúznia, mert a Nyugat felé akart fordulni, csak a reményt adhatjuk meg arra, hogy ha majd egyszer elhallgatnak a fegyverek, szabad útjuk lesz a nagy közös Európába.

A porcelán törékenységű forint árfolyamának jót tesz, elköltése növeli majd GDP-t.

Nem örültem őszintén annak, hogy népszavazást is kezdeményeztek az eutanázia kérdésében, mert az emberek önrendelkezési jogairól, érintsen egy kérdés akármennyire kevés embert is, nem a többségnek kell döntenie. De a társadalmi diskurzushoz, az egyéni döntések szabadságáról szóló vitához, sőt annak a kérdésnek a feszegetéséhez, hogy nem kerültek-e túl messzire tőlünk a halottaink, akár még ez is hozzájárulhat, mert többen érezhetik úgy, hogy hozzászólhatnak a vitához.

Meglehetősen szelektív ez az orbáni értelemben vett szuverenitás.

Mostanában sokszor előkerül, hogy lehet-e valamikor legalább kiegyezés, ha nem is béke feltétlenül mondjuk az oroszok és az ukránok vagy a zsidók és a palesztinok között, fideszesek és demokraták, szerbek és horvátok, katolikusok és protestánsok, tuszik és hutuk között – ráadásul a sor még hosszan-hosszan folytatható. A gyors és hirtelen válasz általában az, hogy nem, nem, sohasem.

Nem akkor ismerszik meg a hatalom ereje, amikor dől a lé Brüsszelből vagy Moszkvából és Pekingből, hanem akkor, amikor valamit meg kellene oldani.