Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete
A lebírhatatlan kíváncsiság és határt nem ismerő kukkolásvágy ma is jellemzi az oroszokat, nincs ebben semmi rossz, az SZVR, az FSZB, a GRU számára a magyar politika titkai közötti matatás csak olyan, mint a beszabadulás a moszkvai GUM áruház gyerekosztályára.
Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Az élet vége – Selmeci János jegyzete
13/12/2023 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
Nem örültem őszintén annak, hogy népszavazást is kezdeményeztek az eutanázia kérdésében, mert az emberek önrendelkezési jogairól, érintsen egy kérdés akármennyire kevés embert is, nem a többségnek kell döntenie. De a társadalmi diskurzushoz, az egyéni döntések szabadságáról szóló vitához, sőt annak a kérdésnek a feszegetéséhez, hogy nem kerültek-e túl messzire tőlünk a halottaink, akár még ez is hozzájárulhat, mert többen érezhetik úgy, hogy hozzászólhatnak a vitához.
Ki döntsön arról, hogy milyen halálom legyen? Ha pedig ennél is nehezebbet akarok kérdezni magamtól, akkor az kérdezném, rábíznám-e a szomszédra, hogy egy népszavazáson döntse el, meddig szenvedjen még a testvérem.
Nagyapám szomorúan mesélte egyszer, hogy az akkor száz év körüli nagynénje, aki – úgy emlékszem, az eszénél volt, de nem nagyon mozgott és látott már – a hospice ágyán panaszkodott neki: haragszik a papokra, amiért még élnie kell. Persze haragudhatott volna az aktuális kormányra, a társadalmi többségre vagy a Jóistenre is, a lényeg az, hogy én akkor, még nagyon gyerekként, bizony azt éreztem, hogy valami nincsen rendben itt.
Pár évvel később vitatkozni tanultunk valamilyen gyakorlati kommunikációs órán, az én csapatomnak az eutanázia ellen kellett érvelni. Próbálkoztunk a hittel, meg azzal, hogy amíg még lehet, az életet kell választani, hogy még az utolsó együtt töltött óra is fontos a szeretteinkkel annyira, hogy ne vehessék el tőlünk, a vitát csúnyán elbuktuk, aztán kiderült, hogy senki sem volt a teremben, aki nem támogatta az élet végi döntések szabadságát.
Ezt a vitát emelte most országos szintre Karsai Dániel kiállása, és azt hiszem, egyelőre abban a ritka helyzetben vagyunk, amikor egy-két kellemetlen kivételtől eltekintve ez jót tesz nekünk; nem csak azért, mert van egy történet, amiben Kósa Lajos végre jófejnek tűnik, hanem mert különböző világnézetű emberek egymás anyázása nélkül tudnak beszélgetni arról, ami talán mindnyájunkat a legfontosabb; az életünkről és annak végéről.
Nem örültem őszintén annak, hogy népszavazást is kezdeményeztek a kérdésben, mert az emberek önrendelkezési jogairól, érintsen egy kérdés akármennyire kevés embert is, nem a többségnek kell döntenie. De a társadalmi diskurzushoz, az egyéni döntések szabadságáról szóló vitához, sőt annak a kérdésnek a feszegetéséhez, hogy nem kerültek-e túl messzire tőlünk a halottaink, akár még ez is hozzájárulhat, mert többen érezhetik úgy, hogy hozzászólhatnak a vitához. Ez pedig nagyon fontos, mert rengeteg mindent kell megbeszélnünk; az aktív eutanázia bonyolult kérdését, a mentális betegek esetleges érintettségét, az orvosok szerepét bizony nem lehet Facebook-posztokban meg néhány mondatos határozati javaslatokban tisztázni, és bizony meg kell engednünk magunknak, hogy akár évek teljenek el, mire a vita végére érünk.
Azoknak pedig, akik hozzászólnak meg kell adni a tiszteletet; sem a médiának sem a politikusoknak nem kell igazságot tenni, még egy haldoklóval sem kötelező egyetérteni, és ahogy a méltó halálhoz, úgy a saját világnézetéből fakadó véleményéhez is joga van mindenkinek.
Olyan jó lenne, hát miért ne csinálhatnánk ezt most méltón, tisztességesen?
Kiterítenek úgyis.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2023. december 13-i adásában hangzott el.
