A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Az élet vége – Selmeci János jegyzete
13/12/2023 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
Nem örültem őszintén annak, hogy népszavazást is kezdeményeztek az eutanázia kérdésében, mert az emberek önrendelkezési jogairól, érintsen egy kérdés akármennyire kevés embert is, nem a többségnek kell döntenie. De a társadalmi diskurzushoz, az egyéni döntések szabadságáról szóló vitához, sőt annak a kérdésnek a feszegetéséhez, hogy nem kerültek-e túl messzire tőlünk a halottaink, akár még ez is hozzájárulhat, mert többen érezhetik úgy, hogy hozzászólhatnak a vitához.
Ki döntsön arról, hogy milyen halálom legyen? Ha pedig ennél is nehezebbet akarok kérdezni magamtól, akkor az kérdezném, rábíznám-e a szomszédra, hogy egy népszavazáson döntse el, meddig szenvedjen még a testvérem.
Nagyapám szomorúan mesélte egyszer, hogy az akkor száz év körüli nagynénje, aki – úgy emlékszem, az eszénél volt, de nem nagyon mozgott és látott már – a hospice ágyán panaszkodott neki: haragszik a papokra, amiért még élnie kell. Persze haragudhatott volna az aktuális kormányra, a társadalmi többségre vagy a Jóistenre is, a lényeg az, hogy én akkor, még nagyon gyerekként, bizony azt éreztem, hogy valami nincsen rendben itt.
Pár évvel később vitatkozni tanultunk valamilyen gyakorlati kommunikációs órán, az én csapatomnak az eutanázia ellen kellett érvelni. Próbálkoztunk a hittel, meg azzal, hogy amíg még lehet, az életet kell választani, hogy még az utolsó együtt töltött óra is fontos a szeretteinkkel annyira, hogy ne vehessék el tőlünk, a vitát csúnyán elbuktuk, aztán kiderült, hogy senki sem volt a teremben, aki nem támogatta az élet végi döntések szabadságát.
Ezt a vitát emelte most országos szintre Karsai Dániel kiállása, és azt hiszem, egyelőre abban a ritka helyzetben vagyunk, amikor egy-két kellemetlen kivételtől eltekintve ez jót tesz nekünk; nem csak azért, mert van egy történet, amiben Kósa Lajos végre jófejnek tűnik, hanem mert különböző világnézetű emberek egymás anyázása nélkül tudnak beszélgetni arról, ami talán mindnyájunkat a legfontosabb; az életünkről és annak végéről.
Nem örültem őszintén annak, hogy népszavazást is kezdeményeztek a kérdésben, mert az emberek önrendelkezési jogairól, érintsen egy kérdés akármennyire kevés embert is, nem a többségnek kell döntenie. De a társadalmi diskurzushoz, az egyéni döntések szabadságáról szóló vitához, sőt annak a kérdésnek a feszegetéséhez, hogy nem kerültek-e túl messzire tőlünk a halottaink, akár még ez is hozzájárulhat, mert többen érezhetik úgy, hogy hozzászólhatnak a vitához. Ez pedig nagyon fontos, mert rengeteg mindent kell megbeszélnünk; az aktív eutanázia bonyolult kérdését, a mentális betegek esetleges érintettségét, az orvosok szerepét bizony nem lehet Facebook-posztokban meg néhány mondatos határozati javaslatokban tisztázni, és bizony meg kell engednünk magunknak, hogy akár évek teljenek el, mire a vita végére érünk.
Azoknak pedig, akik hozzászólnak meg kell adni a tiszteletet; sem a médiának sem a politikusoknak nem kell igazságot tenni, még egy haldoklóval sem kötelező egyetérteni, és ahogy a méltó halálhoz, úgy a saját világnézetéből fakadó véleményéhez is joga van mindenkinek.
Olyan jó lenne, hát miért ne csinálhatnánk ezt most méltón, tisztességesen?
Kiterítenek úgyis.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2023. december 13-i adásában hangzott el.
