Arató András: Végre megjött nekem!

Nagy izgalommal vártam, hogy végre megjöjjön, nem mindegy ám, sorsfordító az ilyen élemedettebb korban is, noha már többször volt ilyen – vagy megjön, vagy nem.

Nem, még nincs karácsony, nem az ajándékok kicsomagolásának közhelyes rezegése emelte a tenziót, a lottószámok alakulásában meg nem vagyok érdekelt, lóversenyt is csak a Sose halunk meg című filmben láttam.

Nem néz ki hülyén viszont az a mű, aminek a tartalmát már ismerem egy ideje, de most végre van belőle saját példányom. Volt régen nekünk Állam és forradalmunk, Kommunista kiáltványunk (pontosabban megidézve: A Kommunista Párt kiáltványa), kisebb kutatómunkával talán még most is fellelhetők valahol a Szikra Kiadó gondozásában megjelent kis füzetecskék, most meg itt nyugszik előttem, frissen kibontva, keretezés előtti stádiumban a

„Nemzeti (itt egy kis trikolór jelzi, melyik nemzeté) konzultáció

SZUVERENITÁSUNK VÉDELMÉRŐL”

Megírtam már, miről is szól, mint a szülő, aki nem képes magában tartani, és elárulja a gyermekének, mit is ad néki karácsonyra. A meglepetés így sem marad el: jé, tényleg azt kaptam! Nem ért felkészületlenül, mert a Magyar Nemzet bátor oknyomozói valahogy megszerezték és jóelőre közzétették a szövegét, sőt, a dizájnját is a műnek – most meg minden kétség kizárva, az és úgy van benne, ahogy a sajtótörténelem reprezentánsa tálalta. De így is maga a boldogság megsimogatni. Nem mondhatjuk, jobb, mint a szex, nehogy fóliába zárják, maradjunk a semlegesebb „kész beszarás” jelzős szerkezetnél.

A Rómeó és Júliának például két protagonistája van, noha más szereplők is nélkülözhetetlenek a végkifejlet eléréséhez, például Lőrinc barát, aki ugyan tele van jószándékkal, csakhogy annyival okosabbnak hiszi magát mindenkinél, hogy abba bele kell pusztulni; Az ember tragédiája látszólag három főszereplős történet, ám ha belegondolunk, közülük csak az egyik hoz valódi döntéseket, amelyek elvezetnek minket az akkor még ismeretlen jövőbe, az illiberális falanszterbe.

Ez a csúcsmű a jó és a rossz örök harcát mutatja be. Van a Brüsszel nevű Lucifer, aki színről színre bűnbe csábítja az olvasót, ám a katasztrófa bizton elkerülhető, mert a legváratlanabb pillanatban, de mindig időben ott terem a legkisebb testvér, a makulátlan – semmi homoszex –, és megvéd mindenkit, mint Timur és csapata – azt is, aki akarja, azt is, aki még nem ismerte fel, mi a jó neki.

A Szerző nagykorúnak tekinti a közönséget, mert minduntalan, azaz tizenegyszer kérdezi meg tőle: Ön mit gondol erről? Nem tegezi le, mint holmi IKEA, hanem tisztelettel önözi. Intellektuális segítséget is nyújt a népnek, sőt, szabad választási lehetőséget kínál fel: pontosan kettőből kell beikszelni a helyes feleletet. Vagy ezt gondolod, vagy azt. Ennél több variáció már tapintatlanság lenne, még ha bátran feltételezhetjük is, a válaszadásra jogosultak tisztában vannak minden szó jelentésével, amelyek közül a szuverenitás, az extraprofit az ő adójával, a migránsgettó, a génmódosítás minden átlagos család konyhájában nap mint nap terítékre kerül vacsora közben.

Az alkotás 11 fejezetes, de tartalmaz egy szimfóniát is, mert Ukrajna 4 tételben üti fel a fejét. Oroszország ezúttal nem szerepel, valószínűleg kerüli a feltűnést.

Ezekben a nehéz időkben, amikor infláció sújtja hazánkat az elhibázott brüsszeli szankciók következtében, a szép kivitelezés mellett ügyeltek a tervezők a rájuk oly jellemző takarékosságra is, ezért kétoldalas nyomtatás mellett döntöttek. Nem sikerült a szabványos A4 formátumba beszorítani a szöveget, merő tapintatból, nehogy a túl apró betűk elolvasása idősebb honfitársaink számára nehézséget okozzanak.

A postaköltség redukálása érdekében egyazon borítékban levél érkezett a miniszterelnöktől is. Ebben ugyan van egy sikertelen hadakozás az egyes és a többes szám használatával – „Brüsszel most újabb veszélyes tervekkel állt elő. Korlátozni akarják hazánk szuverenitását, stb.”, ám ezt a kis malőrt szépen kompenzálja Gyurcsány nevének az említése, továbbá a káoszé, ami a világban ma van.

Van még egy lap az envelopban, amelyiken kéri Magyarország Kormánya, hogy maradjunk kapcsolatban. Itt azonban nem kínál föl alternatív megoldást…

*

Azt még a hülye is látta eddig is, létfontosságú a "nemzeti konzultáció kitöltése", ám Semjén fő vicemagyar elméjének fénye világosságot adott a miértisre. (Szó szerint zárójelben jegyezzük fel az állampolgári kötelezettség teljesítési módjának fizikai valóságát leíró kifejezés mérföldkő jellegét: a nemzeti konzultáció egy olyan valami, amit kitölt az ember.)

Szóval, Magyarország keresztény civilizációját meg kell védeni az Európára zúduló iszlám inváziótól – nem ennek az evidenciának az információtartalma hat revelációként ránk, egyszerű kisemberekre, hanem most végre Semjén állatbaráttól végre megtudtuk, hogyan is tehetünk eleget e kötelezettségünknek: "úgy védhetjük meg (Magyarországot a zúdulástól), ha kitöltjük a nemzeti konzultációt." Sic! És ha ez még lógna is kissé a levegőben, a gondolati ív megkapja mintegy az ő végső célját: ezzel felhatalmazást adunk a kormánynak, hogy "Brüsszelben is meg tudja védeni a keresztény kultúránkat, nemzeti szuverenitásunkat, családjainkat".

A felhatalmazásnak, mint olyannak kitűnő csengése van 1933 óta.