A háromszázalékos csapda - Rózsa Péter jegyzete
A kormány magánberuházásokat minősít nemzetgazdaságilag kiemeltté? A Szilas-park nevű vállalkozás ennek az állatorvosi lova.
Hulladékok - Szénási Sándor jegyzete
Trump mintha csak arra emlékezne, ami a fejében motoz, a külvilág csupán zaj a számára.
Megbuktak? - Selmeci János jegyzete
Nekik a védtelen gyerekeket megillető biztonságnál, és a korábbi áldozatoknak járó elégtételnél sokkal fontosabb volt, hogy őket senki se tehesse felelőssé az államra bízott gyermekek bántalmazásáért, és a Szőlő utcai botrány ne veszélyeztesse a választási győzelmüket.
Csak tömören, kevesebb dumát – Szénási Sándor jegyzete
Az ég szerelmére, hiszen egy félfordulat már megtörtént, a rezsim és az ő ura egyre nyíltabban, egyre durvábban fenyeget, egyre kevésbé csomagolja nemzeti érdekbe a saját érdekeit, igaz, a hamisítás, a csalás, a gátlástalan hazudozás, sőt a társadalomnak szóló hízelkedés is ott marja, roncsolja a társadalom maradék ítélőképességét. Márpedig a hazugság lehet pusztítóbb, mint a verőlegények vicsorgása.
A géniusz megint megcsinálta! - Selmeci János jegyzete
Hát ez is sikerült, a külpolitika géniusza, minden idők legfurfangosabb magyar miniszterelnöke végül összehozta az országnak, amit egyetlen régiós ország vezetője sem tudott; több pénzt fizetünk be a magyar költségvetésből az Uniónak, mint amennyit kapunk tőlük. Na de hogy?
Minden törvényt át lehet írni, hogy a törvénytelenség is védhető legyen -Rózsa Péter jegyzete
Megismétlődik most ez is, amiből levonhatjuk azt a következtetést, hogy bármi áron, bármilyen jogi csavarral, jogsértést kiküszöbölve tisztességtelen törvény módosításokkal a hatalom bebetonozására készül a Fidesz.
Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Gábor György: A lentnél még lejjebb
27/03/2023 14:41
| Szerző: Gábor György
Minden máshogy, minden fordítva van: a fölfele ebben a világban valójában lefele, a kifele emitt valójában befele, az alj lentről tart felfele, megfordulva, hiszen a gyökér virágzik, a virág pedig egészen biztosan lefele kényszerül. Semmiből lett 60 milliós semmi, míg eközben mások meghalni mennek a lefele süllyedő kórházakba, meghülyülni a lefele süllyedő iskolákba, emitt éheznek, amott fáznak, de kell még pénz az EU-tól, követeljük, elvégre nekünk az jár.
Friedrich Hölderlin: Hardt-i szöglet
Lefele sűlyed az erdő,
És bimbókként függnek
A lombok befele, nékik
Lentről virágzik fel az alj,
Nem éppen kiskorún,
Tudniillik Ulrik
Itt ment; gyakorta töpreng a lábnyom felett
Egy nagy végzet
Készen, a helyen mi még hátravan.
Sejtelmesen gyönyörű költemény, Weöres Sándor fordításában. Ebben a világban minden fordítva történik: az erdő nem fölfele, hanem lefele sűlyed (nem süllyed!), a lombok nem kifele, hanem bimbókként függnek befele, lentről virágzik fel az alj, s emelkedik a magasba, a lábnyom felett pedig egy nagy végzet töpreng, készen, mi még hátravan.
Minden máshogy, minden fordítottan: a fölfele ebben a világban valójában lefele, a kifele emitt valójában befele, az alj lentről tart felfele, megfordulva, hiszen a gyökér virágzik, a virág pedig egészen biztosan lefele kényszerül, egyenest a föld alá, a láthatatlanságba, mert itt virágnak helye nincs, s az eljövendő, a várva várt jövő megkerülhetetlen végzetként már ott van készen a jelenben.
Iszonyatos világ, szörnyű világ, kilátástalan világ: az őrület világa, a semmi máshoz nem hasonlítható rettenet világa, megcsavarodott, önmagából kifordult, értelmezhetetlen és megszokhatatlan ellen-világ.
Most próbáljuk ezt a rettentő erdőt közelebbről szemügyre venni. Mondjuk egy lombkorona sétányról.
Lentről virágzik az alj, az erdő nem fölfele, hanem lefele, bele a talajba, az anyaföldbe, ahonnan az akkumulátorgyárak hamarosan még a maradék nedvességet is magukba szívják, hiszen kell majd a víz, dögivel, a lombok nem kifele, hanem befele függenek, bimbókként, egyenest bele jól körülhatárolható zsebekbe, az alj, a lent felettünk, már mindenki lehagyott, mindenki elhagyott, mindenki fölénk nőtt, a nagy végzet, a várakozás, a remény, a sok-sok ígéret pedig már rég készen, reményvesztetten, fátumként és balszerencseként, rendeltetésszerűen, itt, ezen az istenverte helyen, mi még hátravan.
De vajon mennyi lehet még hátra ebből a végzetből?
A verset Hölderlin írta. Az a Hölderlin, aki a tübingeni egyetemen együtt tanult Hegellel és Schellinggel.
Nem lett pap, pedig annak szánták. Szerelme meghalt, rettentő magány vette körül. Környezete elmebeteggé nyilvánította, s élete végéig egy becsületes asztalosmester viselte gondját.
Ma aligha akadna asztalosmester, avagy bárki más, aki megtenné ugyanezt. Ma nem tisztességes asztalosmesterekből, hanem lombkoronasétányból akad bőven. Arról lehet nézni a felfelé törő aljzatot, a befelé lombosodó bimbókat és a föld alá süllyedő fákat.
És az ótvaros nagy hazugságot.
A végzet pedig a szó legvalóságosabb értelmében itt tényleg készenáll. A jövő, amelyről az egykor volt múlt éppen adott jelenében már annyian írtak, Mikszáth és Eötvös, Ady és Móricz, a lábnyomról, ami sohasem változik.
A lábnyom, amelynek gazdája épp a 60 millió forintos támogatással a zsebében halad tovább, köszönve a sok pénzt az EU-nak, jó vétel volt, semmiből lett 60 milliós semmi, alulról fölfelé, kintről befelé, míg eközben mások meghalni mennek a lefele süllyedő kórházakba, meghülyülni a lefele süllyedő iskolákba, emitt éheznek, amott fáznak, de kell még pénz az EU-tól, követeljük, elvégre nekünk az jár, finn és svéd adófizetőktől, rohadjanak meg inkább ők, meg az olasztól és a hollandtól, meg a dántól és a némettől, a franciától és az osztráktól, nyomorultak, haláltusájukat vívják, döglődnek, elveszőben vannak, kihalóban vannak, minek is nekik a pénz, minek is nekik a lombkorona sétány, nekik már annyi, közben a többiek mindenben előrébb tartanak, már lassan a románok is, de hát fordított itt minden, mi vagyunk előrébb, föntről lefele, jó mélyen, bele az anyaföldbe, és követelünk és toporzékolunk, hogy még és még és még és még, mert kell megint az EU-s pénz, jól jön az, most épp föld alatti fagyökérsétányra, alulról pillantva felfele, kuratóriumokba rendeződve, hallod, rohadék EU, adj még, kell még, ennél lejjebb már aligha süppedhetünk, merülhetünk, ereszkedhetünk, és lentről virágzik fel az alj.
A legalja.
