A Klubrádió publicisztikai oldala
A Klubrádió munkatársainak - Dési János, Hardy Mihály, Józsa Márta, Kárpáti Iván, Kárpáti János, Rózsa Péter, Selmeci János és Szénási Sándor - jegyzetei hanggal és írásban.
A Klubrádió publicisztikai oldala
A Klubrádió munkatársainak - Dési János, Hardy Mihály, Józsa Márta, Kárpáti Iván, Kárpáti János, Rózsa Péter, Selmeci János és Szénási Sándor - jegyzetei hanggal és írásban.
Mindezt azért mondtam el, mert az a politikai bódulat, amelyet Orbán gátlásnélküli hatalomvágytól, vagyongyarapodástól, az ellenzék, a "progresszívok" elleni gyűlölettől vezetve, immár több mint egy évtizede gyakorol, úgy nyerhette el hitelét hárommillió embernél, hogy még a vele nem egyetértő értelmiség számára is – mint most láttuk – eladta önmagát és ezt a kiszera méra bávatag nyelvet egy új világ teremtő varázslójaként.
És csak szíves emlékeztetőül hoznám fel Ferenc pápa elhíresült szavait, őszintén remélve, hátha még Kövér agytekervényeit is képes lesz bejárni ennek a "demens vénembernek" a sűrűn idézett álláspontja: Sokkal inkább egy irgalmas ateista, mint egy templomba járó, de szívtelen keresztény!"
Annak idején, Rákosi Mátyás születésének 60. évfordulóján az Operaházban rendezett ünnepségen Dobi István a beszédét azzal kezdte, hogy a nagy ünnep fényét azon nyomban igyekezett kozmikus magasságokba emelni, s rétori bravúrral mindjárt az első mondatában, internacionalista auftaktként és nemzeti antréként, mintegy dialektikusan, továbbá leheletszerű eleganciával kifejezve a politikai miheztartás halkan, ámde annál határozottabban javasolt és támogatásról biztosított ösvényét, felhívta a figyelmet arra, hogy Rákosi elvtárs születésnapja növeli hálánkat és hűségünket a nagy felszabadítónk és támaszunk, a testvéri Szovjetunió és a hatalmas Sztálin iránt.
Suhajda Szilárdnak egy számomra nehezen érthető extrém sport, Szilágyi Józsefnek az igazság és a magyar szabadság volt a szenvedélye. De vajon lehet-e bármilyen szenvedély fontosabb egy gyermeknél, aki kizárólag azért született a világra, mert mi így döntöttünk?
Az biztosan alapkérdés, hogy érdemes-e akkora kockázatot vállalni, amelyet Suhajda Szilárd vállalt azért, hogy oxigénpalack nélkül megmássza a Mount Everestet.
"A szépen, nemesen és választékosan élő Orbán-elitnek Orbán nyomdokaiba lépve el kell jutnia a közpénz magáncélra való felhasználásától (sikkasztás), az ellenfél ellenséggé nyilvánításáig, majd a közösen elfogadott szabályok saját személyes érdekeikre írásától az idegen érdekek gátlástalan kiszolgálásáig."
A tanulás zsidó hagyományából átvett újszerű elemmel jelentkezett a Corvinus Egyetem és a miniszterelnök saját lábán álló és a saját férjének cégét képviselő Orbán Ráhel. A család, Ráhel és István a zsidó sávuot elsőrendűen fontos üzenetét közvetítették, amelynek készséggel biztosított helyet a Corvinus Egyetem.
"Magyarország zsugorodik. A szó szoros értelmében, mennyiségi és minőségi szempontból, gazdaságilag és kulturálisan és képletesen is, szava semmit nem ér, álláspontja megkerülendő, szándékai tisztátlanok."
Ha diplomáciai toporzékolásból, felesleges hangulatkeltésből és vétófenyegetésből energiát lehetne termelni, akkor talán már régen a világ energiaexportőrei közé tartozhatnánk, ám a szomorú valóság az, hogy dumából, magánrepülős rongyrázásból és hepciáskodásból nem lesz több energiánk most sem.
Pártunk és Maffiánk helyesen teszi, ha ledarálja a lélegeztetőgép dokumentumait, s velük minket, a mi munkánkat, adónkat és összespórolt pénzünket, mert autópálya-matrica ügyben 63 év múltán is hősiesen, bátran, elszántan és öntudatosan reklamálunk, ám ha ledarálják többszáz milliárd forintunkat, az senkit sem zavar, azért nem emeljük föl a hangunkat, nem reklamálunk, nem küldjük el őket oda, ahová leginkább tartozónak gondoljuk mindüket, hanem szépen és fegyelmezetten négyévenként újraválasztjuk őket.
Ha a nomenklatúrához tartozol, akkor lényegében bármit megengedhetsz magadnak. A hatalom nem csupán védelmébe vesz az igazsággal szemben, hanem valójában támogat a törvénysértésben.
Roppant szerencséje ennek az országnak, hogy a tizenhárom éve regnáló hatalom teljes mértékben, szívvel-lélekkel elköteleződött a keresztényi értékeknek: a magyar állam a gaz gyilkosokat és becstelen szolgalelkeket éppen úgy szereti, mint tenmagát.
Jelenleg nincs rendszerellenzéke az orbáni diktatúrának, éppen ezért valójában csakis „ellenzéki” pártok és némi civil mozgolódás van.
Ha nem nevezzük valódi nevén a rendszert, vagyis nem nevezzük diktatúrának, akkor úgy fogunk járni, mint az a zoológus, aki a halakra vonatkozó attribútumokat, pikkely, uszony stb. az elefántokra alkalmazná, és azt mondaná, hogy bár az elefántnak nincs kopoltyúja, de azért "illiberális hal". Magyarék ezen példája kiválóan mutatja, hogy nem érdemes tizenhárom év diktatúra után a rendszert olyan illiberális halnak nevezni, amely nem vízben él.
És pusztán azért, mert Orbán diktatúrájának és önkényuralmának „bejön” ez a manipulált „konzultáció”, akkor most mi meg nekiállunk lakógyűlni? És ahogyan a Fidesz hazug hirdetményein 97%-os győzelemnek állította be nem tízmillió, hanem másfél millió ember válaszát, meghamisítva minden számot a siker érdekében, akkor a Lakógyűlés jegyzőkönyve ebben is követni fogja a maffiaállamot?!
A nemzeti konzultáció épületes kérdései ekképpen foglalhatók össze: "Most minden nagyon jó, sőt, annál is jobb. Akarja-e Ön, hogy szarabb legyen Brüsszel és Soros Gyuri bácsi ármánykodása következtében?" Ellenben a lakógyűlés három kérdésének vektora más irányba mutat: "Most elég szar a helyzet a fővárosban. Szeretnéd (itt tegeződés van, nehogy összekeveredjenek a dolgok), hogy még szarabb legyen, vagy nem szeretnéd?"