Csillag István: Egy demokrata hiánya

Zorán énekli: „Hogy értsd egy pohár víz mit ér...ahhoz sivatag kell.” Már tizenegy éve bolyongtunk Orbán jóvoltából abban a sivatagban, szülőföldünkön, ami egyre kevésbé akar valamennyiünk hazája lenni amikor Kálmán László meghalt. Tudtuk, hogy egyre inkább csak a miniszterelnök barátainak, rokonainak és üzletfeleinek jut itt víz. Napról-napra kellett átélnünk, hogy víz nélkül halálra vagyunk ítélve és a vizet az értelmes, megértő beszéd jelentette, hiszen tudjuk minden a szavakkal kezdődik. Szavakkal fosztanak meg az éltető víztől, szavakkal taszítanak a sivatagba. Ebben a sivatagosodó Magyarországon Kálmán László értelmes beszéde felért egy pohár vízzel.

Két éve, 2021.október 10-én ment el barátunk Kálmán László – tanult szakmáját, választott hivatását tekintve nyelvész –, akinek okosságát, nyitottságát, megértő módban fogalmazott magyarázatait, kérlelhetetlen igazságszeretetét nem csak diákjai, barátai, hanem a Klubrádió hallgatósága is – Nádasdy Ádámmal együtt vezetett „Szószátyár” című műsoruk jóvoltából – élvezhette. Éppen azért mert társasága, színes és kedves személyisége, hangja hozzánk nőtt, az általa hagyott űr csendje elviselhetetlen. Biztosan tudom, hogy ebben a rovatban olvashatnánk cikkeit ahogyan évekig írta a szabad gondolkodást, az oktatás szabadságát védelmező, a korlátolt gondolkodással, a merev szabályokat önkényes zsarnoksággal ránk kényszerítő fogalmazással szemben kérlelhetetlen logikával nyílt vitát vállaló írásait a Qubit nevű ismert blogon.

 

Kollégánk, Kálmán László (1957-2021)

 

Valójában azt vártuk tőle, hogy beszédünkben, írásainkban, tegyen rendet pedig mindig be tudta bizonyítani, hogy valójában a fejünkben kellene rendet tenni. Tapintatosan, de öniróniával átitatott ironikus modorban próbált ráébreszteni, hogy ne avítt tankönyvek szabályaihoz ragaszkodjunk, hogy gyerekeinket ne nyelvtankönyvekkel kínozzuk, hanem arra figyeljünk, ahogyan a világot látják, ahogy láttatni akarják. Kálmán Laci szabad ember volt, a szabadságot szerette éppen ezért harcolt a beszéd, a gondolat, az önkifejezés szabadságáért. Kálmán Laci szabad tudós volt, aki nem állhatta az önkényt, a zsarnokságot és persze ennyiben demokrata volt, hiszen meg is írta, hogy mindenki inkább demokráciáról beszél akkor is, amikor valójában örökletes úton, örökké fenntartható zsarnokságot épít, ahogy Orbán és példaképei Lukasenka, Putyin, Hszi Csin Ping. Meg is írta, hogy a zsarnoksággal szemben persze ő is a demokrácia híve, ám – ha fogalmazhatom - annak az „északi” demokráciának a híve, amelyben addig vitatják a dolgot, amíg ki nem alakul a szinte mindenki által elfogadott konszenzus, bármennyi ideig tart is, bármennyi érvelést is igényel ennek a tartósnak ígérkező összehangnak a létrehozása. Tisztában volt vele, hogy a demokrácia, a többségi döntés nem csak a kisebbségek elnyomásával jár, hanem az egyenlő szavazati jog elvét kihasználó tömegmanipuláció az egyetértés, az együtt értés hiányával könnyen idézi elő a „többség zsarnokságát” (Tocqueville), amikor is néhány száz, vagy néhány ezer szavatos többséggel megválasztottak a megválasztásuk után mindenki felett basáskodva építik ki saját uralmukat, zúzzák szét azt a mechanizmust, ami a konszenzus létrehozását segítené elő. Kálmán László a szabad gondolkodás, a szabad beszéd, a szabad cselekvés harcosa volt, minden a szabadságklub örökös tagja.

A maga eszközeivel, érveléssel, magyarázattal, ha kell, beadványokkal, tüntetéseken való részvétellel, tudományos dolgozatokkal, cikkekkel az ellen küzdött, hogy bárki ránk kényszerítse az akaratát, hogy „ránk törjön a kény uralma”. Mindent megtett, hogy utolsó erőnkből is védjük a gondolat, a beszéd, a cselekvés, a választás szabadságát. A szabadság védelmében nem sajnálta a szót, noha ekkor sem volt felelőtlenül fecsegő-locsogó, egyszóval szószátyár. Vigyázott a fegyverére, tudta „a szó veszélyes fegyver”, és ő tudott bánni vele. Rá gondolok, ha igyekszem egyértelműen fogalmazni, hogy nincs reménytelen helyzet, mindig van mód érvelni, mindig van lehetőség kérdezni, mindig van más választás.