Gábor György: A magyar korrupció mitológiája

„Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” – cseng a fülünkben a nagy Lánczi András elhíresült mondata, amihez – ha ezt már nem is szokták idézni – még hozzátette: „Politikai nézőpont kérdése, mi a korrupció, itt valójában a korrupció szó mitikussá tételéről van szó” – zárta értekezését Orbán Viktor ideológiájának oszlopfője és világnézetének kariatidája.

Hogy megmaradjunk a mítosznál, akkor most fel kell tennünk a kérdést: elkezdődött hát a theomachia, az istenek harca, amelynek nyitánya Lánczi András és Pesthy László közötti véres ütközet? Avagy Pesthy László afféle Hermészként, vagyis az istenek küldötteként épp azon munkálkodik, hogy elterelje a figyelmet a legfőbb istenekről, segítségükre siet, éppen úgy, ahogy Hermész segítette egykoron Zeuszt, s hogy a főisten „legfőbb politikája”, a nők gondtalan meghódítása sikerre vezessen, kijátszotta és félrevezette a szigorú ellenőrzésre odarendelt százszemű Argoszt, a pásztort, akit kegyetlen módon meggyilkolt, hogy a nagyfőnöknek, az istenek között a legnagyobbnak vesződség nélkül beteljesedhessék nedvektől buzogó vágya, s megszerezhesse magának Iót.

Azt most nem tudom, hogy éppen mi a Fidesz „legfőbb politikája”: vajon továbbra is megmaradt annak a korrupció, mert persze megmaradt, elvégre a gránitszilárdságú „legfőbb politikán” nem változtatgatunk hétről hétre, hónapról hónapra, avagy a „legfőbb politika” immár a korrupció hermészi feltárása, netán sokkal inkább a korrupció hermészi elkenése, elmaszatolása, s a korrupció százszemű ellenőrének a meggyilkolása. 

És ha már Pesthy László a mitológiából jól ismert Hermész alakját és meglehetősen kétes tulajdonságait magára öltötte – ne feledjük, Hermész azzal kezdte felettébb problematikus karrierjét, hogy születésének éjszakáján, a pólyából kirúgva magát, hihetetlen rafinériával ellopta Apollón híres csordáját, és egy barlangba terelte, gondosan ügyelve arra, hogy mindent „lepapírozzon”, akarom mondani, hogy minden nyomot eltüntessen – szóval Hermész, az istenek küldötte, egyebek mellett az atlétika és a tolvajok védelmezője volt, aki furfangjával és ravaszságával vívta ki az olümposziak elismerését, s aki arra esküdött, hogy ha nem fogadják be maguk közé az olümposziak, akkor rablóbandát szervez, és ő maga áll annak élére.

 

Fidesz farkas

Fotó: Klubrádió

 

De ha folytatjuk a Lánczi András proponálta mitológiai kirándulást, a pompásan és úri kényelemmel ellopható eurómilliárdok időszakának lassú végéhez közeledve a tolvajok apropóján nem feledkezhetünk meg Autolükoszról (szépen csengő és roppant kifejező nevét önfarkasként fordíthatnánk), szóval a fogyatkozó pénzek híján rejtekükből lassan-lassan előbúvó önfarkasokról, akik a pénz fogytán immár egymásnak lesznek farkasai. Vesd össze homo homini lupus est – az ember embernek farkasa, amivel Plautus Szamárvásár c. komédiájában még a pénz kiváltotta aljas emberi tulajdonságra utal, „…arra mégsem vehetsz rá ma engem, hogy a pénzt neked, kit nem ismerek, odaadjam. Ember embernek farkasa, ha nem ismeri, nem ember”, de Hobbes De Cive c. művében már antropológiai állandóként és társadalmi együtthatóként jelenik meg. Mindenesetre Autolükosz a görög mitológia egyik legravaszabb alakja, aki a lopásban és a hamis eskütételben az élen járt, s amihez hozzáért, azt láthatatlanná tette, valahogy úgy, ahogy az országba beáramló eurómilliárdokkal művelték ugyanezt a NER mitikus hősei, így aztán sem Autolükoszra, sem a NER nemzeti-keresztény erkölcsi-morális hegyfokaira sem lehetett rábizonyítani a megannyi lopást, hiszen ez utóbbiak azt is megtanulták, ami előttük csak Autolükosznak sikerült, pedig ez utóbbinak nem volt sem MTV-je, sem TV2-je, sem ATV-je, de még egy rozzant Mandinerre sem futotta: a fehéret feketére változtatni.

Viszont Pesthy Hermész Lászlónak üzenem: ha valóban eredményes akar lenni, s el kívánja kerülni annak vádját, hogy maga is a manipulációs gépezet fogaskerekévé és eszközévé váljék, tegye ugyanazt, amire egyedül Sziszüphosz volt képes, aki ténylegesen lebuktatta Autolükoszt: az ellopott marhák patáit megjelölte betűkkel és ólommal, az alábbi felirattal: „Autolükosz lopott el engem”, s így a marhák minden lépésükkel megjelenítették a földön az egyértelmű nyomot: a tolvaj nevét.   

Sok a kifosztott marha e honban is, úgyhogy bízvást akad annyi pata majd, amelyekre az összes fideszes önfarkas káder és a teljes önfarkas holdudvar neve elfér. Meglehet, ismét a történelmi Nagy-Magyarországban kell gondolkodni, mert a 93.030 négyzetkilométer talán elég sem lesz a földön nyomként megmaradt sok-sok fideszes nevének.