Balásy Gyula drága könnyei - Kárpáti Iván jegyzete
A legfontosabb kérdés, amit nem tettek fel neki: az a közel százmilliárd forint osztalék, amit az elmúlt években kivett ezekből a cégekből, az tényleg az övé lett? Komolyan elvárják, hogy ezt elhiggyük? Hogy egy ilyen rendszerben, ahol minden szál egy központba futott össze, valaki ennyi pénzt "csak úgy" megtarthatott?
Az Index visszafizeti - Dési János jegyzete
Miközben akik csinálják, tudják, hogy hazudnak. Ha nem tudják, akkor meg annyira, de annyira hülyék, hogy nem szabad őket felügyelet nélkül az utcára engedni, mert még villamos alá esnek.
Erős hátszél – Hardy Mihály jegyzete
A feltételek kedvezőek Magyar Péter és a leendő kormánya számára, itthon is és külföldön is, elsősorban az Európai Unió központjában valós támogatásra számíthat. Ígéretes, ahogy nagyon gyorsan reagált a NER-es vagyonkimentési kísérletek hírére. Ahhoz, hogy meg tudja őrizni hitelességét, fontos, hogy gyorsan fordítson azon az elmúlt 16 évben tapasztalható trenden is, hogy nem azokat ültették a vádlottak padjára, akik erre igazán rászolgáltak.
Az oroszok már nincsenek a spájzban - Rózsa Péter jegyzete
Talán egyszer azt is megtudjuk, Orbán és Szíjjártó végül is milyen ellenszolgáltatást kapott az orosz felebarátoktól.
A példa - Szénási Sándor jegyzete
Gondoljuk meg, nagyhatalmú, nemzetközi háttérrel rendelkező, óriási pénzekkel dolgozó emberekről van szó, mégis szinte szó nélkül tűrték el egy kis ország felfuvalkodott pénzügyi zsarnokát.
Orbán semmit nem tanult - Kárpáti Iván jegyzete
Április 12-én milliók mondtak nemet. Nem finoman, nem árnyaltan, hanem egyértelműen: nem kérnek abból a világból, ahol a hazaszeretet párttagsághoz van kötve. Ez nem csak egy sima választási vereség volt. Ez egy értelmezés veresége is volt. Annak a gondolatnak a veresége, hogy a nemzet egy politikai oldal tulajdona lehet.
Mészáros, Andika és a nyolcas kulcs – Dési János jegyzete
E módon aztán hamar összejön az a 60 ezer dolgozó, akiről most a mi gázszerelőnk levelezésbe kezd az új miniszterelnökkel. Hatvanezer, de azért piaci alapon csak te lennél, meg Andika, aki a nyolcas kulcsot adogatná.
Adatszabadság – Józsa Márta jegyzete
A szabadságunk bizony az átlátható adatkezelésen, és az érdemi adatnyilvánosságon is múlik majd – írja Józsa Márta jegyzetében a koronavírus- és a HIV-statisztikák hiányára is alapozva.
Arató András: Anyanyelvünk tréfája
2/10/2023 18:33
| Szerző: Arató András
Vannak helyzetek, amikor a félreértések végül jól sülnek el, Arató András egy szerencsés kalandjáról számolt be.
Szeptember végén, amikor még nyílnak a völgyben a kerti virágok, az USA hazánkba akkreditált nagykövetének helyettese meghívja a hazai média néhány személyiségét egy kötetlen, off-record találkozóra. Jómagam is részesülök sok éve már e megtiszteltetésben, hiába, ha egyszer fölkerülsz a protokoll-listára, akkor ott is maradsz. Ennek az eseménynek a mottója: „uborkaszezon vége”.
Természetesen a beszélgetések tartalmáról nem számolok be, elvégre köt a „háttér-jelleg”, de talán annyit elárulhatok, tavaly váltottam néhány szót a magyar kormányzati körökben oly népszerű David Pressman nagykövettel, aminek keretében lelepleztem, mit is jelent ez az uborkás dolog. (A kovászos uborka egy olyan hungarikum, aminek nincs is korrekt angol fordítása. A Cucumber pickled with bread nem vezet eredményre, egyszerűen meg kell kóstolni.)
Lefolytattam egy-két fontos diskurzust, ezek keretében természetesen magasztaltam a hon állapotát, ám talán nem is említeném e jeles programot, ha nem történt volna egy „esemény utáni cselekmény”.
Baktatok a Bimbó úton az autóm felé, kicsit túl is megyek rajta, visszafordulok, így aztán jön velem szemben egy középkorú hölgy, kisebb guruló táskát húz maga után, megjegyzi, „jól itt hagyott minket”. Motyogok valamit arról, hogy húsz perccel a meghívón szereplő befejezési időpont előtt távozni talán mégsem olyan nagy udvariatlanság. Nem tudom, ki ő, de az ilyen helyzetekkel mindig óvatosan bánok, elvégre a név- és arcmemóriámra nem lehet hegyeket építeni. Ilyenkor általában próbálkozom olyan irányokba terelni a szót, hogy közben megvilágosodhassak. E célra csak mérsékelten alkalmas az időjárás méltatása, az időhúzás taktikáját viszont érdemes alkalmazni, hátha bevillan valami. Igazán akkor kínos a szituáció, ha az illető megkérdezi, „megismersz, ugye?”, amire csak igennel lehet válaszolni, és ügyesen kerülni a lelepleződést.
Udvariasan megkérdezem, hova tart a táskájával, a válaszból sok-sok következtetés levonhatóságát remélem. „Megoperálták a barátnőmet, egyedül van, ezért kivettem egy hét szabadságot. Most költözök hozzá egy hétre.” Ez így rendben is van, a fogadásnak vége, lehet menni szabadságra. Kutatok az emlékezetemben egy frissen műtött ismerős után, de ez a nyom sem használható. „És hol lakik a kedves lábadozó?” A Nánási úton.” A nyomozás újabb tárháza nyílik meg: „Szívesen elviszem, arrafelé lakom.” Kicsit szabadkozik, aztán köszönettel elfogadja a felajánlást, beteszem a bőröndöt a csomagtartóba. Elindulunk, beszélgetünk, csak nem rémlik semmi. Végül rászánom magam a kellemetlen, ám célravezető technikára, és megkérdezem, elnézést kérve, hogy csak úgy nem ugrik be nyilván ősrégi kapcsolatunk eredete: „Honnan is ismerjük egymást?” „Mi még sosem találkoztunk, én csak láttam, hogy az imént ment el a busz, azt hittem, maga is azon bosszankodik, ezért jegyeztem meg, hogy jól itt hagyott minket.” Nagyot derülünk mindketten a félreértésen – „és maga csak úgy beül egy vadidegen kocsijába?” „maga meg fölvesz egy vadidegent? – eldiskuráljuk a bő húszperces utat. Végül is mindenki jól járt, ő megspórolt egy hosszú buszozást, én meg amúgy is arra mentem volna, ráadásul megígérte nekem, hogy megveszi a hamarosan megjelenő új könyvemet. Elhiszem neki, pipáljuk ki: egy példány máris eladva!
