„Klubrádió
Megbeszéljük...

"Amíg nem derül ki mindenki számára, hogy ez diktatúra, addig Iványiék ügyében se lesz változás"

18/10/2023 21:54

| Szerző: Klubrádió

Határozatlan idejű demonstráció indult Iványi Gábor lelkész állami elvonásoktól sújtott szervezetei mellett a héten. Demszky Gábor volt főpolgármester szerint ez a szép kezdeményezés nem elég; amíg az Európában egyedülállóan magas infláció, a gazdasági válság, az oroszbarátság, az egészségügy, az oktatás tönkretétele miatt nem lesz komolyabb társadalmi mozgalom, ütközés a hatalommal, addig nem lesz változás ebben sem – hangsúlyozta.

2023. október 18. Megbeszéljük / részlet, Demszky Gábor (23.10.18.)
11:57
00:00

Határozatlan idejű demonstrációt indított a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület a héten, mert mint írták, a magyar állam eddig nagyságrendben 700 millió forint normatív támogatást, és 71 millió forint 1%-os felajánlást vont el tőlük, „ezzel végveszélybe sodorva 20 000 kiszolgáltatott, kihívásokkal és mélyszegénységben élő gyermek és felnőtt ellátását, étkeztetését, oktatását országszerte”.

Erről kérdeztük Demszky Gábor volt főpolgármestert, aki példaként említette, hogy sehol máshol nem fogadják be azokat a hajléktalan párokat, akik együtt akarják tölteni az időt, ez csak a Dankó utcai Fűtött Utcában lehetséges, amit az ő főpolgármestersége idején hoztak létre. A '90-es években nem a főváros kötelessége volt a hajléktalanokról gondoskodni, hanem a kerületeké, ennek ellenére foglalkoztak vele. Hatvan ágy volt, amikor átvette a tisztségét, elkezdték fejleszteni az intézményrendszert, és négyezerre bővült az ellátottak köre 2010-ig. „Ezek az emberek, ha mi betartjuk a törvényt, meghaltak volna” – jelentette ki. És most Iványi Gáborék esetében is meghalnának azok az emberek, akiket ott segítenek, ha kitennék őket a Dankó utcai intézményből az utcára. Itt nem jogászkodni kell, hanem emberségről van szó – mondta, hozzátéve: egy keresztény ember akár felvethetné azt is, hogy a többi egyház miért nem szólal meg, miért nem hozza fel, hogy a keresztény tanítás szerint segíteni kell az elesetteket. Ennek tesz eleget Iványi Gábor, amikor fenntartja országos szervezetét.

Elmondta, az ügyben ő is érintett, mert az Oltalom Karitatív Egyesület fenntart egy főiskolát is, ahol tanít. Jelenleg nincs pénz fűtésre, vagyis nincs fűtés az intézményben, és amíg az órájára készült, ő is megfázott. A konyhán pedig általában 1-2 ezer embernek főznek, ők most nem fognak enni kapni. És ha nem a keresztény elvekből indulunk, ki szerinte az állam akkor se mondhat le a civil szervezetekről, egyházakról ennek a feladatnak az ellátásában.

Arra a kérdésre, hogy miért lett célpont Iványi Gábor és egyháza, Demszky Gábor úgy válaszolt, „én nem szívesen mondom ki ennek az úrnak a nevét, Cerberusnak szoktam hívni, az az ördög kutyája volt”, és ez az ő személyes bosszúja. (Orbán Viktorról szokták megjegyezni, hogy bár ő keresztelte az első két gyerekét, később megromlott a kapcsolata a lelkésszel, ezért személyes bosszújának is tekinthetők a MET és az Oltalom elleni eljárások.)

Aki végigsétál a nyolcadik kerületen, az látja, hogy ez alapvető feladat, és ha nem bent lennének ezek az emberek, akkor ott lennének a kapualjakban, és ez azokat a polgárokat zavarná, akik most nem szólalnak fel. Közben délután derült ki, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség alkotmányjogi panaszát elutasították; Demszky szerint az alkotmánybíróságban többsége van a „Cerberus” embereinek, ezért az nem tekinthető a jogállamiság részének.

A volt főpolgármester nem hisz abban, hogy szavakkal változtatni lehet a rendszeren. Hangsúlyozta, amíg ütközés nem lesz a hatalommal, amíg nem derül ki nyilvánvalóan mindenki számára, hogy ez egy autokráciának nevezett diktatúra, addig változás sem lesz. Mindezek közben „a cinikus urak röhögnek a markukba” – tette hozzá.

Amíg az Európában egyedülállóan magas infláció, a gazdasági válság, az oroszbarátság, az egészségügy, az oktatás tönkretétele miatt nem lesz komolyabb társadalmi mozgalom, addig nem lesz változás – ismételte meg, hozzátéve: sajnos a pártok képviselőit nem látta ott a Dankó utcában. Reméli, hogy érzékelik, nemcsak a saját ügyeikről van szó, hanem 20 ezer ember életéről. Például nemcsak az oktatók, hanem például azok sem kapnak bért nyár óta, akik a konyhán dolgoznak.

Demszky Gábor úgy látja: a kormány politikájának fontos eleme, hogy lemondtak a hajléktalanokról, szegényekről, munkanélküliekről, a betegekről, akiknek drága az ellátásuk vagy nehezen megoldható az ellátásuk. A társadalom egyharmada leszakadt, és erre semmilyen program nincs, csak hazug propagandával és pénzzel szavazatokat vásárolnak, mert ez a legkönnyebb – fogalmazott.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Megbeszéljük...
2023. október 18., szerda 16:25
Műsorvezető: Bolgár György