„Zajlik

45 millió forint támogatást kaptak Iványiék

20/09/2023 19:55

| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba

Eddig közel 45 millió forinttal járultak hozzá egyéni adományozók a Magyar Evangélikus Testvérközösségnek, hogy szociális intézményei tovább tudjanak működni.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, Iványi Gábor egyházának összességében 1,3 milliárd forint támogatás járna, ha a NAV nem tartaná vissza ezt az összeget. Ebben a tekintetben egyházként kezeli őket az állam, azonban az egyházaknak kijáró megállapodások tekintetében már nem ilyen megengedőek – mondta Iványi.

Részben ezt követően nyilvános segélykérő kiáltványt fogalmazott meg Iványi, miután veszélybe került a MET szociális intézményeinek működése. Iványi szerint még épp a működőképesség határán vannak, de több kollégája is úgy állt helyt, hogy második hónapja nem kapott fizetést.

 
Iványi Gábor sajtótájékoztatója a MÚOSZ-ban
Fotó: Klubrádió/L.Cs.
 

A felhívás megjelenése óta már 45 millió forintot adományoztak a szervezetnek, hogy munkavállalóikat segíteni tudják. Iványi szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a befolyt támogatásokból 550 munkatársuknak biztosították fizetésük egy részét, és külön köszönetet mondott Budaörs és Szeged közgyűlésének és polgármesterének a rendkívüli, 10-10 milliós támogatásért, amelyet a szegedi Wesley óvodának és iskolának, illetve a budaörsi idősotthonuknak szavaztak meg. Azt is kiemelte, hogy az egyházi 1 százalékát 73 ezer ember ajánlotta fel nekik, így várhatóan másfél milliárd forinttal járultak hozzá a költségvetésükhöz.

A múlt heti kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt, hogy az állam már nem tartozik Iványiéknak. A lelkész úgy reagált a Miniszterelnökséget vezető miniszter állításaira, hogy az állam csak 2016-ig térítette meg a MET kárát, amelyet az egyházi státusz általuk jogtalannak tartott elvonása okozott. Ezt a státuszt azóta sem kapták vissza, ezzel becsléseik szerint évente kétmilliárd forinttól esnek el.

Azt is hozzátette, hogy ellentétben Gulyás állításával nem kaptak idén 963 millió forintot az államtól, csak 304 milliót, a maradékot ugyanis a NAV inkasszózta.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal  szeptember 13-án azt írta, hogy a MET tartozásának végrehajtását hónapokkal ezelőtt felfüggesztették, és jelenleg is szünetel. Ezzel kapcsolatban Iványi azt mondta, valóban így történt, azonban a felfüggesztés határideje szeptember 15-én, tehát két nappal a NAV-közlemény után járt le, ők hosszabbítási kérelemmel éltek, még nem tudni, hogy megkapják-e.