„Klubrádió
A lényeg

Iványi: Ti mind a nagy családom vagytok

1/10/2023 16:28

| Szerző: Klubrádió

A Megbékélés Háza templom kertjében tartottak szolidaritási eseményt. A rendezvényen többek közt részt vett Erdős Virág, Hodosán Róza, Bródy János, Kováts Kriszta, Falusi Mariann, Kerekes József, Upor László és Pankotai Lili is. Iványi Gábor megköszönte a támogatást.

Szolidaritási eseményt szervezett vasárnapra a NoÁr Iványi Gábor és munkatársai mellett. Az eseményen, amit a Megbékélés Háza templom kertjében tartottak részt vett többek közt Falusi Mariann, Kerekes József, Upor László és Pankotai Lili is – írja a Telex. Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, a NAV 384 millió forintot vont el Iványiéktól. 

Pankotai Lili a diáktüntetések egyik állandó szereplője arról beszélt, hogy egy keresztény kormány által vezetett országban 2022-ben tízezer ember ellen indítottak lakáskiürítési eljárást, emellett pedig másfél millión élnek mélyszegénységben. "Iványi Gábor és munkatársai ezeket a lyukakat tömködték a kormány helyett. Ahelyett, hogy ezért térden kúszva hálálkoznának, ahelyett Iványi Gábor is megkapja a magáét, mint én is, más is" – mondta.

Kerekes József színművész József Attila Kész a leltár című versét szavalta el. Falusi Mariann Leonard Cohen Hallelujah című dalát énekelte el, majd azt mondta: "jó látni, hogy sokan összegyűltek egy ilyen cél mellett".

Nagy Ervin színész is énekelt.

Erdős Virág költő arról beszélt, hogy arra kérték, hogy egyik régi, pesszimista hangulatú versét szavalja el, de most a helyzet annál sokkal rosszabb, mint azt valaha gondolták.

Upor László dramaturg, a Freeszfe vezetője arról beszélt, hogy ateistaként áll ki Iványi Gábor és közössége mellett. Upor szerint a mostani rendszer a kiváltságosokat szolgálja, az elesetteket pedig megtagadja.

Iványi Gábor mindenkinek megköszönte, aki részt vett a szolidaritási eseményen. "Ti mind a nagy családom vagytok" – mondta, hozzátette: szerencsésnek tartja magát, hogy "ilyen csodálatos emberek közösségéhez” tartozhat".