Orbán reakciója önmagáért beszél, de most már nem arról van szó, hogy „nem válaszol”, gyalázkodik, gúnyolódik, ráadásul mucsaizik is. Nem. Arról van szó, hogy Orbán sem szuflával, sem tehetséggel nem bírja a maga által felépített diktatúrát követni. Kényszeredett vigyora, NB III-as legyalázása Hadházynak szánalmas és nevetséges, de egyben végtelenül leverő. Milyen szintre mászott le ez a diktatúra?

A kollaboráció elkerülésének egyszerűek a szabályai, amennyiben valaki képes minimális kockázatvállalásra, ha már politikus akar lenni ebben az országban. A legfontosabb az lenne, hogy felismerjék a politikai rendszer természetét. Ehhez kellene igazítani magatartásukat. Egy demokratikus elkötelezettségű politikai szereplő antiparlamentáris, jogállamot szimuláló rezsimben nem áll be a szimulátorral játszani.

Azt hiszem, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke a hazai politikai élet, egyúttal önmaga mélypontját abszolválta, a legsötétebb, szédítő mélységet, amelyhez foghatót aligha találni a civilizáltnak mondható országok sorában. Ezzel a produkciójával önmagát is állattá kvalifikálta, olyanná, amely nem is létezik: neki Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve c. munkájában a helye. Mondjuk ő a Kiméra, ez az oroszlánfejű, kecskehasú, kígyófarkú lény, vagy ahogy Vergilius megemlékezik róla az Aeneis VI. énekében, ő a „lángköpő”; Plutarkhosznál szimpla kalózkapitány, amúgy sosem látott vagy tapasztalt szörnyeteg, aki téveszméiről, fenyegető, félelmet keltő kijelentéseiről vált ismertté. Rabelais, a XVI. századi zseniális francia író találó iróniával tette fel a kérdést: „egy semmiben imbolygó kiméra vajon ehet hátsó gondolatokat?”

Egy balul elsült római vakáció, és annak következményei.

Elsősorban éppen azok hagyják most el a pedagógus pályát, akik mélyen elkötelezettek az oktatás ügyének, akiknek szívügye a jövő nemzedékének tanítása, nevelése. Akiknek nemcsak szakmájuk, hanem hívatásuk is a pedagógus pálya. És akik nem bírják tovább elviselni azt a gúzsbakötést, ostobaságot, maradiságot, tanár- és diákellenességet, amit a kormány oktatáspolitikája rájuk kényszerít.

Ugyan még lehet is fokozni a bosszú nyelvét, lehet hazaárulózni a végtelenségig, hadat üzenni Brüsszelnek, Amerikának, csakhogy a diktatúra mámoros légkörébe porszem került: sem az inflációt, sem az árrobbanást, sem a csirkefarhátot nem lehet úgy elvarázsolni, mint a nemváltó mesekönyveket ledarálni.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a maga kiérdemelt abszolút világhírnevével méltán a világ legjobb előadó-művészeti egyetemei között van számontartva, ám az oda nem illő tahóság és nagypofájúság immár ide is betette koszos végtagjait.

Orbán Viktor Berlusconi temetésén járva interjút adott: munkaalapú társadalom, dirigista Brüsszel, patriotizmus, gender ideológia, mint társadalmi modell. Minden mondható, csak legyen hitbéli dallama. Nincs mit cáfolni, itt dallani kell. Szó, szó, szó. Hit, hit, hit. Csend, csend, csend. Drága jó ötmillió magyar honpolgár, aki nem esik be az asztal alá a gyönyörtől, ha meghallja, hogy Soros hazaáruló: hallgatás, de meddig? Ellenzék hiányában az ellenállás évtizedekre szünetel. Ennél szívszorítóbb mondatot nem ismerek.

Hogyan lehetséges az, hogy az elméletben Pál utcai Szijjártó mindennel tisztában van a vörösingesek viselt dolgairól, s birtokában lehet a vörösinges-KBSZSZ legbelsőbb információinak?

Mi a baj a rövid ujjú inggel? Kedveltségét annak köszönheti, hogy hosszú ujjú rokonaihoz képest jobban szellőzik.

A Bild újságírója megkérdezi, Orbán mit szól ahhoz, hogy sokan, politikusok és civilek is, diktátornak tartják Orbánt. Az első válasz az, hogy ők "nem az én szavazóim".

Hiszen az EU akár el is lophatta volna a magyarok pénzét, s oda is adhatta volna Ukrajnának, ám minthogy Orbán konkrétan a magyarok pénzét keresi, s aki keres – a hegyi beszéd szerint –, az talál, ezért Orbánt első nekifutásra máshová irányítanám, ha már a magyarok pénze után óhajt kutakodni.