Emlékezetes jelenése volt az LMP valamilyen beosztású vezetőjének a Klubdélelőttben pár hete. Rögzítsük hamar, az említett jelző nemcsak pozitív töltettel használható gazdag nyelvünkben, noha többnyire mégiscsak a dicséretes távoli rokonaként használjuk, elvégre jobban szeretünk csak a szépre emlékezni, annak ellenére, hogy ez sajnos nem lehetséges.

A kettőnk közötti vita érdemi részét én abban látom, hogy Kőszegnek abból a mondatából, miszerint "Valószínűleg nincs igazam, nem tudom, hogy igazam van-e", Te a magad igazát olvasod ki, Kőszegnek ezzel a kijelentésével is alátámasztandó, hogy "ezt a két órát nem lett volna szabad adásba adni." Nos, én pont fordítva látom mindezt.

Az a helyzet, hogy itt semmi sem fekete-fehér, hibázik, nem egyszer Gulyás, nem egyszer Kőszeg, de még a Helsinki Bizottság is. De, ami engem végleg földhöz csapott: a balról és jobbról is utált-gyűlölt-megtaposott liberális kommentelők hada pont úgy esett neki, főleg Gulyásnak, mint ahogyan a Fidesz vagy a DK rajongók szoktak a liberálisoknak.

Összességében elképeszt a minden irányú és minden oldalú szellemi (vagy inkább totálisan szellemtelen) lincshangulat, célozza az akár Kőszeget, akár Gulyást, amelynek jellegzetes hazai okait érteni vélem, ám innen már messzire vezet az út…

A rajongókban nő a gyűlölet, a Sorosról soha nem hallott emberek rázzák az öklüket, a „Békemenet” gyűlöletmeneteket tart, és a kétharmad fokozódik. A normalitást meg kiutasítottuk az országból. Meg a nyelvből.

"Hát akkor itt fogunk élni" – jelezte a Megáll az idő kezdőmondata az időleges belenyugvást a bohózatba, de nem jelentett sem egyetértést, sem elégedettséget. Orbán Nemzeti Elégedettség Rendszere azonban nem bohózat, hanem tragédia. Az, hogy a nép többsége elégedetten veszi tudomásul, hogy „értünk lopnak, nem ellenünk!” az egy tragédia. Az, hogy büszkén felnéz a gázszerelőre, hogy az is milyen magasra jutott, tragédia. Az, hogy a rendszerváltás első húsz éve után a világ Orbán zárt, sötét, kisstílű tolvaj világára szűkült le... tragédia.

Szóval az EMIH tervbe vett színházépületének egy részét elárverezték vagy elárverezik. A zavaros história közepette emlékeztetnék, a sosem létezett és most sem létező virtuális színház 2019-ben közel kétmilliárdos előadóművészeti, színházi támogatáshoz jutott. Gyomorforgató tisztességtelenség, hogy ez a támogatás csaknem kétszerese volt az összes magyar független színház éves működési támogatása addigi összegének, azoktól vonták el (szerezték meg, tették zsebre, lopatták el – a megfelelő aláhúzandó), akik valóban létező és nem virtuális független színházakként működtek és működnek.

"Kit csaptunk be?... Az imperialistákat? Azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!... Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán."

Aki arra kíváncsi, hogy mi van Lölő ladikjával, "Andi" pszeudokávéjával, "Gabi" szét- és összemenéseivel, keresztény hitével, exével, kekszével, az ne olvassa ezt a szöveget tovább. Ugyanis ezen faékszimbolikák olyan mélyen vannak, ladikkal, milliárdokkal, hittel, válással, fellépéssel, lelépéssel, hogy eme puritánságig lebutított primitívség meghaladja ama szükségletünket, hogy pletykaanyuk pletykáiból értsük meg a rendszert.

Éberség, nertársak, az ármányveszély nem múlt el, emlékezzetek csak, ki és miképpen nyert Dávid és Fóliát küzdelmében! Ne hagyjuk, hogy a történelem ismételje önmagát!

Ennél ezerszer jobb volt az összes ótvaros diktátor, köztük Ceaușescu az arany WC csészéjével és WC keféjével, mert ezekben a szörnyetegekben – úgy tűnik – akadt még valami atavisztikus emberi maradvány, minimális szemérem, jóérzés, gátlás vagy nem is tudom, micsoda, szemben Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, aki mindezektől a humán nyomoktól garantáltan mentes, maga a pőre fideszség, hiszen amazok nem múzeumokat csesztek szét, csak a maguk képére és hasonlatosságára rendezték be otthonaikat. A jelenlegi magyar hadügyminiszter viszont ugyanezt az ország egyik fontos, frekventált és kedvelt múzeumával tette meg.

Puzsér Róbert bizonyos értelemben korunk hőse. Ha valaki ennyit szerepel és beszél nyilvánosan, ráadásul ekkora elánnal, ott akkor is jelen van a hibázás, a túlbeszélés, és a túlhevülés veszélyfaktora, ha akkora a rutinja, mint neki. Tévedései közé tartozik, hogy vélt radikalitásában tovább szítja a liberális háttérhatalom legendájánák tüzét, s noha tudom, hogy nem akarja, mert másfelől Orbánék fontos kritikusa, de a liberális kulturális elit démonizálásában sajnos pont ugyanazt csinálja, mint az általa joggal mélyen megvetett Bayer Zsolték.