Kardos András: Békehadjárat

Véget ért egy korszak. Sajnos nem az, amire 14 éve várok, hanem egy másik, mely, ha jól emlékszem 1984-ben kezdődőtt. A Soros Alapítvány akkor kezdte meg a működését, és a következő években rengeteg támogatást adott az ébredező civil társadalomnak, ösztöndíjakat adott ellenzékieknek, könyvek kiadását támogatta, később szervezeteket és lapokat is. Hatalmas segítség volt ez akkor is, a rendszerváltáskor is. Mint ahogyan nagyszerű intézmény volt az OSA, később a CEU a legjobb magyar egyetem lett.

Nem sorolom, ezek ismert tények, mint ahogyan az is, hogy a Soros által valaha támogatott Fidesz, a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktorral az élen 2010-ben szembefordult Sorossal, az Alapítványával, a nyílt társadalom eszméjével. Sőt, egyenesen ellenség lett Soros Györgyből, a Fidesz telerakta az országot az ellen szóló plakátokkal, már-már a gyerekeket is vele riogatták, mikor 2015-ben Orbán meghirdette a migráció ellen harcot.

Nem kellett hozzá nagy ész, hogy az ember rájöjjön: ebből az országból, mely húsz éven át liberális demokrácia volt, nem csupán diktatúra lett, de Orbánék hadat üzentek a normalitásnak is. Ami azt jelenti NERül, hogy hadban állunk mindenkivel, aki a szövetségesünk. Erőt és ellenállást mutatunk az EU-nak, ellenséggé gyalázzuk Soros Györgyöt, elkezdünk delirálni a Nyugat alkonyáról, barátkozunk Putyinnal, és csak harcolunk és harcolunk, mert így tudjuk azt hazudni a népnek, hogy megvédjük őket.

Akkora már bőven tudtam, hogy a normalitás feladása jegyben jár, nem csupán a diktatúrával, hanem a permanens hadiállapottal, amelyet állandóan fent kell tartanunk ahhoz, hogy közben a törvényeket a Fidesz magára szabja, hogy ellenség lett mindenkiből, akik alkalmasak arra, hogy a hadihelyzet fennálljon. A rajongókban nő a gyűlölet, a Sorosról soha nem hallott emberek rázzák az öklüket, a „Békemenet” gyűlöletmeneteket tart, és a kétharmad fokozódik.

A normalitást meg kiutasítottuk az országból. Meg a nyelvből. És vala a belső hadiállapot, amit megsegítettek a „migránsok”, a Covid, az oroszok valóságos hadjárata az ukránok ellen, no persze abból, mi kimaradunk, és maradt nekünk a „rendkívüli állapot” hadrafoghatósága – a külső-belső „ellenség ellen.

Gyönyörű példája ennek egy másik Orbán, a Balázs, aki az egyik Orbán politikai igazgatója tán, meg MCC meg minden efféle, szóval a Soros kivonulás bejelentése után a másik Orbán ezt írta a Facebookra:

"Az ilyen kérdésekről nekünk, magyaroknak vannak történelmi tapasztalataink: csak akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak a kontinensről, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot."

Értsük meg a postorwelli nyelvet: Nekünk vannak tapasztalataink arról, mondja a másik Orbán, ha az ilyen alapítványhadseregek elhagyják az országot. Igaza van, a Norvég Civil Alap elhagyta. Ezek tehát a „történelmi” tapasztalataink. Nem az oroszok ’89-ben, nem, hanem a norvégok. Ok. Ezek az alapítványok „megszálló csapatokként” tartózkodnak az egész kontinensen. Értsük jól: nem a ’44-es német megszállásról, nem a háború utáni szovjet megszállásról, hanem a ’84-es Soros megszállásról van szó. Ám mi csak akkor hisszük el, hogy felszabadultunk, sőt a kontinens is felszabadult, ha az utolsó „Soros-katona” is elhagyja Európát és hazánkat.

Na most ennek a permanens hadiállapotnak az a szükségszerű következménye, hogy a katonai nyelv elhagyja a normalitás talaját. Mikor 1971-ben katona voltam, az őrség egyik eligazításánál azt mondta a százados elvtárs: „Legyenek éberek, bassza meg, mert egy incidens bármikor átmászik a falon.” Amikor a fegyver összerakását tanultuk, egy másik százados meg azt mondta: „Azt ugye tudják, hogy mi a tárgy? Nem? Hát a tárgy az a kit, meg a mit.”

Erős bizodalmam volt benne, hogy a leszerelés után ezt a hadinyelvet egy életre magunk mögött hagytuk. És erre 50 évvel később a Nyílt Társadalom Alapítványt ellenséges hadseregnek nevezi a kormány, elüldözi a CEU-t Budapestről, és megszálló csapatoknak nevezi a Soros Alapítvány munkatársait, akik civil szervezeteket, a demokrácia sejtjeit és maradványait támogatták szerte Európában és Magyarországon is.

És az MCC Kuratóriumi Elnőke, a szétvert felsőoktatás „megújulásáért” milliárdokkal kitömött szuperintézmény kormányzati főembere egy hadsereg nyelvén posztolgat háborús retorikában az „ellenségről”, arról a Soros Györgyről, akinek ez az ország nagyon sokat köszönhet, és akit, legnagyobb szégyenünkre, 90 éves kora fölött a szülőhazája ellenségnek kiáltott ki.

Hat évi állástalanság után, 1986-ban kaptam egy egyéves alkotói ösztöndíjat a Soros Alapítványtól. Nem Amerikában, hanem idehaza. Egy éven át volt annyi pénzem (5000 forint), hogy a két gyerekem élete akkor egy időre könnyebb lett. Akkor is megköszöntem ezt Vásárhelyi Miklósnak, aki akkor az Alapítvány elnöke volt, és most pedig utólag is köszönöm Soros Györgynek, akivel soha nem találkoztam, de nagyszerű embernek tartom.