Csillag István: A korbácsfonó
A tengerkorbácsolás meg folytatódhat tovább, hiszen a jó nép – ha már nem fussa kenyérre – kajolja a demagógiát, a koncra váró oligarchák meg előre örülnek, ha néhány multi ennyi szakszerűtlenség után bedobná a törölközőt és ők – a főnök jóváhagyásával – megvásárolhatnák (szarért-húgyért) üzleteiket.
Arató A.: Novák Katalin felnőtt a feladathoz
Gondolatainak szárnyalása megközelíti, talán meghaladja a Nemzet Fürkészéét is, máshoz meg nem hasonlítjuk, mert el akarjuk kerülni a szentség- és felségsértés gyarló bűnét. Államfőnőnk nem elégedett meg azzal, hogy egy pontot kanyarítson a 12 már meglévő elé (amelyikben sajtószabadságról, Unióról és egyéb zavaros és liberális eltévelyedések delirálnak), hanem megalkotott egy komplett, vadonatúj tucatos művet, a magyar családok 12 pontját.
Gábor György: Újév előtt, elmúlt éveink után
E sorok írója nem mondana igazat, ha reménytelinek próbálná láttatná a helyzetet, de tisztességtelen volna, ha a fentiek ellenére nem kívánna mindenkinek, akit csak megillet, mézédes újévet! Sáná tová umetuká!
Arató A.: Életeteket, véreteket, adótokat
Reptér nélkül nincs teljes élet! A mostani kiszolgáltatott helyzetet meg kell változtatni, hiszen ha a nyugati tulajdonos egyszercsak úgy dönt, összecsomagolja és hazaviszi a Liszt Ferencet, itt maradunk rapszódia nélkül, a repülők meg éppúgy nem tudnak leszállni, mint kócsag a magyar tenger lebetonozott partján. És még olcsó is, pusztán két atomblokk negyven százalékába kerül. Ráadásul megvehetjük a saját pénzünkből, annak ellenére, hogy az állampolgár adójának mértéke folyamatosan csökken: míg pár éve egy átlagkereső havonta 25 kiló paradicsommal járult a nemzet kasszájához, ez most már alig 10 kiló.
Arató András: Sci-fi, kabaré, tragikomédia? – hírek özöne
"Nehéz átlátni, miként tud valami egyre gyakrabban, továbbá újra és újra kiderülni, annak ellenére, hogy egy-két "újra és újra" tapasztalata már a hátunk mögött van." – Arató András a hét híreit sózza-borsozza és tálalja.
Gábor: Lázár János, avagy a mindent elborító sötétség
L. Simon László is szólásra emelkedett, miután Lázár János „kivételes államfőnek”, „igaz magyar hazafinak” nevezte Horthy Miklóst. Szerinte figyelembe kell venni zsidó származású honfitársaink érzékenységét. Nos, zsidó származású honfitársaink érzékenysége mellett más érzékenységeket is említhetett volna, mondjuk, hogy világossá tegye, érdemes volna nem zsidó aspektusból is szemügyre venni a kormányzó tevékenységét.
Arató András: Neveitek napjára
A történelem szekere nem olyan, mint a vonat, akkor sem áll le, ha nincs hozzá masiniszta. Korunk is megszülte a maga Lőrincét, a lepkék barátját, akinek a kedvéért a legfontosabb csillagok, konkrétan az Isten, a tehetség, a szorgalom és Orbán Viktor ismét összejöttek együttállni, megteremtendő korunk hősét, a legújabb Lőrincet, aki kitűnő példázata annak, hogy az ország kincseit nemcsak szétosztani, hanem összegyűjteni is lehet, ha a feladatra alkalmas bátorak ugyanannak a kornak a szülöttjei.
Holoda Attila: Megrendült napelem – II. rész
Az első részben leginkább arról volt szó, hogy a háztartási napelemek építését vállaló emberek csalódtak a magyar kormányban, met az utólag rájuk terhel egy olyan elszámolási rendszert, aminek jóvoltából a korábbiaknál sokkalta többet kell fizetniük az áramért. A második részben azt mutatom be, hogy maguknak a szolgáltatóknak sem könnyű a helyzetük, hiszen egy, az időjárástól változó teljesítményű villamos energia termeléssel kell megküzdeniük.
Gábor György: Az EMIH és a nagy hazai világszínház
16/08/2023 15:38
| Szerző: Gábor György
Szóval az EMIH tervbe vett színházépületének egy részét elárverezték vagy elárverezik. A zavaros história közepette emlékeztetnék, a sosem létezett és most sem létező virtuális színház 2019-ben közel kétmilliárdos előadóművészeti, színházi támogatáshoz jutott. Gyomorforgató tisztességtelenség, hogy ez a támogatás csaknem kétszerese volt az összes magyar független színház éves működési támogatása addigi összegének, azoktól vonták el (szerezték meg, tették zsebre, lopatták el – a megfelelő aláhúzandó), akik valóban létező és nem virtuális független színházakként működtek és működnek.
Olvasom a 24.hu cikkét Köves Slomóék – finoman szólva – zavaros pénzügyeiről, az állami pénzből épülő palotájuknak és színházi épületüknek az elárverezéséről, s nem tagadom, alig-alig vagyok képes felfogni a történteket. Nem azért, mert hülye bölcsészként ne lenne semmi érzékem a pénzügyi-gazdasági tevékenységek és folyamatok iránt, igenis van, roppant mód érdekelnek ezek, s olvasom is az efféle kérdésekkel foglalkozó meghatározó külföldi lapok írásait, legfeljebb a saját életemben nem vagyok képes önmagammal kapcsolatosan ezekből semmit sem érvényesíteni, mert sosem érdekelt igazán a pénz, a pénzcsinálás, pláne nem az üzletelés, így hát én vagyok az, aki (konkrét példa következik) New Yorkban boldogan megvásárolom azt a fityfirittyet, ami hosszú évek óta idehaza már fele annyi áron, viszont sokkalta elegánsabb kiszerelésben kapható. Mellesleg, mielőtt továbbhaladnék, elmondom, hogy az én apai nagyapám (nem ismertem őt, 1853-ban született, úgy bizony!!!) a tomboló gazdasági világválság kellős közepén, a délelőtti órákban adta el a tulajdonában lévő elegáns és remek fekvésű budai utcát (rajta több ingatlannal), s mire délután hazaért, a megkapott teljes vételárért épp egy zsák krumplira futotta belőle.
Nos, tőle örököltem az ereimben csörgedező üzleti szellemet.
Mégsem értem igazából ezt a cikket! Pedig a NER-t kiismerve volt időm hozzászokni (megszokni nem, arra csak a rajongótáboruk képes) ahhoz a tudathoz, hogy Magyarország jelenlegi vezetése, a vezetés családtagjai, barátai, csókosai és haverjai egy valóságos, köztörvényes, bűnözői közösséget képeznek, egy olyan kiterjedt maffiahálózatot, amelyhez képest mondjuk a kínai triádok, a kolumbiai drogkartellek, a szicíliai Casa Nostra vagy az orosz maffia tagjai öt órai teázásra és a legfrissebb komolyzenei kínálat átbeszélésére összegyülekező, finom, gyengéd, törékeny, szubtilis liberális-konzervatív úriemberek.
És akkor itt van ez az EMIH, amelyről látszólag mindent tudhatunk, kezdve azzal, hogy Magyarországon való megjelenésükkor még önmagukat a Chábád mozgalomhoz tartozókként definiálták, hogy aztán a hazai egyházügyi törvények gondos áttanulmányozását követően üstöllést a status quo ante irányzattal azonosuljanak, természetesen kizárólag üzleti megfontolásból, mert ezzel a cselsorozattal biztosították be maguknak az immár őket is megillető állami támogatást. S ez a Chábádból status quo antévá átlényegülő üzleti szellem az elmúlt hetek során status quo antéból ortodox felekezetté metamorfizálódott tovább, kizárólag azért, hogy megkaparinthassák vagy kisajátíthassák vagy ellophassák (a megfelelő aláhúzandó!) az ortodoxnak maradt hittestvéreik zsinagógáit és egyéb ingatlanjait.
Szóval még ezzel a háttérrel sem vagyok képes megérteni a jellegzetesen és utánozhatatlanul NER-szagú, orrfacsaróan bűzlő NER-erkölcsiségű és a végtelen pofátlanságáig hamisítatlan NER-szellemiségű EMIH üzleti vállalkozásait és ingatlanos tranzakcióit, még akkor sem, ha az ember életkorának előrehaladtával sem tud sok mindent elfeledni, így például az ugyancsak az EMIH érdekkörébe tartozó, hatalmas, vissza nem térítendő állami támogatásból létrejött, s enigmatikus okokból továbbra is fenntartott, ám milliárdos bukást eredményező csengelei kóser vágóhíd projektjét.
Szóval nem értek semmit, igaz, eddigi életem során még csak hősies erőfeszítésre sem volt szükségem ahhoz, hogy sikerrel tartsam magam távol mindenféle bűnszövetkezettől, pénzügyi, vagy kábitószerek előállítására vagy forgalmazására szakosodott, netán embercsempészetben sikeres, avagy ingatlanbizniszekben utazó, esetleg emberi szervekkel kereskedő, a prostitúció iparágban prosperáló, vagy a vallási bűnözés különböző útjait járó, s a fentieknek egyfajta szimbiózisát megvalósító szervezettől.
Most pedig egy elmondhatatlanul zavaros históriáról, ingyen kapott irodaházról, kormány által támogatott átalakításról, költségvetési pénzekről, komoly tartozásokról, tetemes összegű zálogkövetelésről, végrehajtásról, árverésről, licitről olvasok, meg az éji homályból felbukkanó hongkongi regisztrációjú cégről, nevekről, méltatlanul ismert és méltán nem ismert nevekről, meg arról, hogy a Baross utcai szép emlékezetű irodaház, amely egykor a józsefvárosi MSZMP-szervezet számára készült, de amelynek maga Thürmer Gyula és Munkáspártja is a lakója lehetett, s amely most az EMIH tulajdonában van, mint leendő kulturális intézmény, most annak egy része milliárdos nagyságrendű tartozás miatt árverés alatt áll.
Csak emlékeztetnék arra, hogy az épületben és az EMIH tulajdonában sosem létezett és most sem létező virtuális színház 2019-ben közel kétmilliárdos előadóművészeti, színházi támogatáshoz jutott, amely addig csak vicc, hogy az állam azt dotálta, ami nem volt, ami nincs, s ki tudja, ami talán nem is lesz sohasem. Ugyanakkor gyomorforgató tisztességtelenség, hogy ezt a közel kétmilliárdos támogatást, amely csaknem kétszerese volt az összes magyar független színház éves működési támogatása addigi összegének, azoktól vonták el (szerezték meg, tették zsebre, lopatták el – a megfelelő aláhúzandó), akik valóban létező és nem virtuális független színházakként működtek és működnek, teljesítettek és teljesítenek, alkottak és alkotnak figyelemre méltó produkciókat, s küzdöttek és küzdenek folyamatosan a puszta fennmaradásukért.
Szóval az EMIH tervbe vett színházépületének egy részét elárverezték vagy elárverezik.
Semmi baj! Ha úgy jönne ki a lépés, hogy épp a színházterem felét árvereznék el, s a másik fele maradna az EMIH tulajdonában, lenne egy jó szakmai ötletem, amiért még sikerdíjra sem tartok igényt!
Ettől kezdve úgy kell szervezni az előadásokat, hogy a színházterem azon részében, amely az EMIH tulajdonában maradhatott, ott lépjenek színpadra a Kreónok, a Bacchánsnők, a Claudiusok, a III. Richárdok, a Macbeth-ek, a Jágók, a Lear királyból Goneril és Regan, az Harpagonok és a Tartuffe-ök, az úrhatnám polgárok, vagyis a Jourdain urak, a Wurmok és a Von Kalbok, A revizor polgármestere és járásbírója, a Biberachok, továbbá Übü király, A nagy Romulus vagy Claire Zachanassian, az öreg hölgy és így tovább. A színház másik részében pedig, ami az új tulajdonoshoz került, ott lépjenek színre az Antigonék, a Hamletek, a Horatiók, a Romeók és Júliák, a Cordeliák, a Lujzák és Miller, az udvari muzsikus, s ott legyen látható a megannyi Kohlhaas Mihály.
Mert az EMIH színházában is jó, ha tudják: színház az egész világ!
