Gábor György: Az EMIH és a nagy hazai világszínház

Olvasom a 24.hu cikkét Köves Slomóék – finoman szólva – zavaros pénzügyeiről, az állami pénzből épülő palotájuknak és színházi épületüknek az elárverezéséről, s nem tagadom, alig-alig vagyok képes felfogni a történteket. Nem azért, mert hülye bölcsészként ne lenne semmi érzékem a pénzügyi-gazdasági tevékenységek és folyamatok iránt, igenis van, roppant mód érdekelnek ezek, s olvasom is az efféle kérdésekkel foglalkozó meghatározó külföldi lapok írásait, legfeljebb a saját életemben nem vagyok képes önmagammal kapcsolatosan ezekből semmit sem érvényesíteni, mert sosem érdekelt igazán a pénz, a pénzcsinálás, pláne nem az üzletelés, így hát én vagyok az, aki (konkrét példa következik) New Yorkban boldogan megvásárolom azt a fityfirittyet, ami hosszú évek óta idehaza már fele annyi áron, viszont sokkalta elegánsabb kiszerelésben kapható. Mellesleg, mielőtt továbbhaladnék, elmondom, hogy az én apai nagyapám (nem ismertem őt, 1853-ban született, úgy bizony!!!) a tomboló gazdasági világválság kellős közepén, a délelőtti órákban adta el a tulajdonában lévő elegáns és remek fekvésű budai utcát (rajta több ingatlannal), s mire délután hazaért, a megkapott teljes vételárért épp egy zsák krumplira futotta belőle.

Nos, tőle örököltem az ereimben csörgedező üzleti szellemet.

Mégsem értem igazából ezt a cikket! Pedig a NER-t kiismerve volt időm hozzászokni (megszokni nem, arra csak a rajongótáboruk képes) ahhoz a tudathoz, hogy Magyarország jelenlegi vezetése, a vezetés családtagjai, barátai, csókosai és haverjai egy valóságos, köztörvényes, bűnözői közösséget képeznek, egy olyan kiterjedt maffiahálózatot, amelyhez képest mondjuk a kínai triádok, a kolumbiai drogkartellek, a szicíliai Casa Nostra vagy az orosz maffia tagjai öt órai teázásra és a legfrissebb komolyzenei kínálat átbeszélésére összegyülekező, finom, gyengéd, törékeny, szubtilis liberális-konzervatív úriemberek.

És akkor itt van ez az EMIH, amelyről látszólag mindent tudhatunk, kezdve azzal, hogy Magyarországon való megjelenésükkor még önmagukat a Chábád mozgalomhoz tartozókként definiálták, hogy aztán a hazai egyházügyi törvények gondos áttanulmányozását követően üstöllést a status quo ante irányzattal azonosuljanak, természetesen kizárólag üzleti megfontolásból, mert ezzel a cselsorozattal biztosították be maguknak az immár őket is megillető állami támogatást. S ez a Chábádból status quo antévá átlényegülő üzleti szellem az elmúlt hetek során status quo antéból ortodox felekezetté metamorfizálódott tovább, kizárólag azért, hogy megkaparinthassák vagy kisajátíthassák vagy ellophassák (a megfelelő aláhúzandó!) az ortodoxnak maradt hittestvéreik zsinagógáit és egyéb ingatlanjait.

 

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija

 

Forrás: zsido.com

 

Szóval még ezzel a háttérrel sem vagyok képes megérteni a jellegzetesen és utánozhatatlanul NER-szagú, orrfacsaróan bűzlő NER-erkölcsiségű és a végtelen pofátlanságáig hamisítatlan NER-szellemiségű EMIH üzleti vállalkozásait és ingatlanos tranzakcióit, még akkor sem, ha az ember életkorának előrehaladtával sem tud sok mindent elfeledni, így például az ugyancsak az EMIH érdekkörébe tartozó, hatalmas, vissza nem térítendő állami támogatásból létrejött, s enigmatikus okokból továbbra is fenntartott, ám milliárdos bukást eredményező csengelei kóser vágóhíd projektjét.

Szóval nem értek semmit, igaz, eddigi életem során még csak hősies erőfeszítésre sem volt szükségem ahhoz, hogy sikerrel tartsam magam távol mindenféle bűnszövetkezettől, pénzügyi, vagy kábitószerek előállítására vagy forgalmazására szakosodott, netán embercsempészetben sikeres, avagy ingatlanbizniszekben utazó, esetleg emberi szervekkel kereskedő, a prostitúció iparágban prosperáló, vagy a vallási bűnözés különböző útjait járó, s a fentieknek egyfajta szimbiózisát megvalósító szervezettől.

Most pedig egy elmondhatatlanul zavaros históriáról, ingyen kapott irodaházról, kormány által támogatott átalakításról, költségvetési pénzekről, komoly tartozásokról, tetemes összegű zálogkövetelésről, végrehajtásról, árverésről, licitről olvasok, meg az éji homályból felbukkanó hongkongi regisztrációjú cégről, nevekről, méltatlanul ismert és méltán nem ismert nevekről, meg arról, hogy a Baross utcai szép emlékezetű irodaház, amely egykor a józsefvárosi MSZMP-szervezet számára készült, de amelynek maga Thürmer Gyula és Munkáspártja is a lakója lehetett, s amely most az EMIH tulajdonában van, mint leendő kulturális intézmény, most annak egy része milliárdos nagyságrendű tartozás miatt árverés alatt áll.

Csak emlékeztetnék arra, hogy az épületben és az EMIH tulajdonában sosem létezett és most sem létező virtuális színház 2019-ben közel kétmilliárdos előadóművészeti, színházi támogatáshoz jutott, amely addig csak vicc, hogy az állam azt dotálta, ami nem volt, ami nincs, s ki tudja, ami talán nem is lesz sohasem. Ugyanakkor gyomorforgató tisztességtelenség, hogy ezt a közel kétmilliárdos támogatást, amely csaknem kétszerese volt az összes magyar független színház éves működési támogatása addigi összegének, azoktól vonták el (szerezték meg, tették zsebre, lopatták el – a megfelelő aláhúzandó), akik valóban létező és nem virtuális független színházakként működtek és működnek, teljesítettek és teljesítenek, alkottak és alkotnak figyelemre méltó produkciókat, s küzdöttek és küzdenek folyamatosan a puszta fennmaradásukért.

 

Forrás: Picryl 

 

Szóval az EMIH tervbe vett színházépületének egy részét elárverezték vagy elárverezik.

Semmi baj! Ha úgy jönne ki a lépés, hogy épp a színházterem felét árvereznék el, s a másik fele maradna az EMIH tulajdonában, lenne egy jó szakmai ötletem, amiért még sikerdíjra sem tartok igényt!

Ettől kezdve úgy kell szervezni az előadásokat, hogy a színházterem azon részében, amely az EMIH tulajdonában maradhatott, ott lépjenek színpadra a Kreónok, a Bacchánsnők, a Claudiusok, a III. Richárdok, a Macbeth-ek, a Jágók, a Lear királyból Goneril és Regan, az Harpagonok és a Tartuffe-ök, az úrhatnám polgárok, vagyis a Jourdain urak, a Wurmok és a Von Kalbok, A revizor polgármestere és járásbírója, a Biberachok, továbbá Übü király, A nagy Romulus vagy Claire Zachanassian, az öreg hölgy és így tovább. A színház másik részében pedig, ami az új tulajdonoshoz került, ott lépjenek színre az Antigonék, a Hamletek, a Horatiók, a Romeók és Júliák, a Cordeliák, a Lujzák és Miller, az udvari muzsikus, s ott legyen látható a megannyi Kohlhaas Mihály.

Mert az EMIH színházában is jó, ha tudják: színház az egész világ!