Tréning – Szénási Sándor jegyzete
A kihívások, a kényelmetlen faggatózások elmaradása következében az inger nélkül élő, stimulálatlan ember, bár nem állítjuk, hogy feltétlenül elbutul, viszont mégiscsak bepókhálósodik, lelassul, hasonlítani kezd az öregasszonyok fájós térdére, ami, ha elindulnak vele, lassan olajozódik be, idő, amíg végre járni tud vele az ember.
Orbán megtartja Orbánt - Kárpáti Iván jegyzete
Hamarabb ránt elő Orbán Viktor egy államfőt, tök mindegy, hogy az egy habókos nagybácsi figura, egy közepes vidéki ügyvéd, akit saját jelentéktelensége repített már az Alkotmánybíróság élére is.
Hazugság, diktatúra a neved – Dési János jegyzete
A Fidesz 2010-es hatalomra jutása után a diktatórikus rendszer újbóli kiépülésével drámaiak a változások s egész újságíró nemzedékek nőnek bele a direkt hazugságok gyártásába a kormánypárti médiában dolgozva, amely ellen nincs nyoma, hogy tenni próbálnának.
"A" Lajos – Józsa Márta jegyzete
Mivel járhat, ha egy település polgárainak többsége úgy dönt, menjen az addigi fideszes polgármester? Többféle következménye is lehet.
A kompország esete a büntetővámmal
Nem egyértelmű, hogy hosszú távon jó vagy rossz a mi kontinensünk autógyártóinak és a beszállítóknak a büntetővám. Ami viszont aggasztó, az az elektromos autók piacának bezuhanása.
Munkatársunktól – Selmeci János jegyzete
A Fidesz házi lapjának titokzatos szerzőjéért aggódik Selmeci János.
Egy magyar nábob - Hardy Mihály jegyzete
Az Egyesült Arab Emírségek nagyszerű búvóhely az egyszerű, kétkezi adócsalóknak, piramisjáték szervezőknek vagy az FBI elől menekülő Wall Street-i farkasoknak.
Kocsmaszegények - Szénási Sándor jegyzete
A kispiszkosok, a köpködők halálát persze sokan üdvözlik, míg mások arra mutatnak rá, hogy a kádárkori kocsma már amúgy sem nagyon létezett, bár az elmaradott vidékeken élő múzeumként nagyon is megvoltak még.
Gábor György: Az arany almafa – magyar népmese
29/07/2023 07:17
| Szerző: Gábor György
Magyarország már a saját oktatási rendszerét sem tudja önerőből fenntartani, s kénytelen Brüsszelhez fordulni, holott erre még a Magyar Dolgozók Pártja által vezetett, szép emlékezetű vas és acél országa is képes volt, közvetlenül a második világháború után, egy romhalmazzá lőtt országban.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Rétvári Bence, aki terelgette nyáját, fújta furulyáját, aztán üstöllést megállott, amint egy égig érő bokor mögül eléje ugrott egy csúf, varangyos béka, s Rétvári ijedten imigyen szóla: 800 milliárd forinttal tartozik a magyar pedagógusoknak Brüsszel. Ám a csúf, varangyos béka mégsem változott át aranyló hajú, szépséges királylánnyá.
Hát én most nem a fenti állítás értelmetlenségével és Rétvári Bence szervilis gondolattalanságával fogok bíbelődni, inkább adnék egy kimondottan jószándékú, országépítő és nem utolsó sorban ingyenes tanácsot Rétvárinak és kormányának, hátha eddig mindez még nem jutott az eszükbe. Jelesül azt, hogy legközelebb változtassanak a számukra legalábbis jól bevált gyakorlaton és próbálják úgy intézni a dolgokat, hogy ők, vagyis a magyar kormány fizesse meg a magyar oktatási rendszer legmeghatározóbb alanyait, a pedagógusokat, hogy legyen komolyan vehető magyar oktatás a jövőben, s legyenek felkészült, a nemzetközi megmérettetésben is helyüket megálló diákok, az ország jövőjének letéteményesei. Ám cserében inkább tartozzon Brüsszel például Bayer Zsolt cégének, amely cég „értékteremtés” címen nyelt le a minap súlyos állami milliókat; tartozzon Brüsszel a nyilas kitörés-túra neonáci-hungarista szervezőjének, aki épp most gereblyézett be 70 milliós állami támogatást; tartozzon Brüsszel Mészáros Lőrincnek azzal a 800 millióval, amit a felcsúti fedett, műfüves focipályára biztosított a Mészáros-vezette futsalos kuratóriumnak az állam; tartozzon Brüsszel azzal a 30 milliárddal, amit nemrég a református egyház zsebelt be az államtól; tartozzon Brüsszel a közpénzekből felújított és fideszes körökben privatizált kastélyok okán és tartozzon Brüsszel a közpénzekből épülő és csinosodó felcsúti étterem miatt – és természetesen nagyon-nagyon hosszan tudnám még sorolni a tételeket.
És ha a fentieket sikerül Rétvárinak teoretikusan összeraknia és átgondolnia, arra is megkérném, legyen kedves értelmezni a brüsszeli tartozás kérdését, összefüggésben mindazzal, amit Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatosan fogalmazott meg: mint mondta, Ukrajna szuverenitása megszűnt, hiszen amelyik ország nem tudja ellátni magát, az nem szuverén. Ha az orbáni következtetést igaznak tekintem, akkor ugyanennek igaznak kell lennie Magyarország vonatkozásában is: Magyarország már a saját oktatási rendszerét sem tudja önerőből fenntartani, s kénytelen Brüsszelhez fordulni, holott erre még a Magyar Dolgozók Pártja által vezetett, szép emlékezetű vas és acél országa is képes volt, közvetlenül a második világháború után, egy romhalmazzá lőtt országban.
S ha a fenti két kérdés megnyugtatóan összeállt Rétvári Bence világot pásztázó gondolkodásában, talán már maga is képes lesz megválaszolni a miniszterelnök másik felvetését, amely szerint bizonyára azért nem kapunk az Európai Uniótól pénzt, mert azt mind odaadták Ukrajnának.
Nos, a felkészült és az összefüggéseket immár átlátó Rétvári bölcs és titokzatos mosolya mögé rejtőzve bátran felfelelhetne az ő elöljárójának, s mondván mondhatná: kedves Viktor, te most bizony tévedsz! Nem azért nem kapunk pénzt az Európai Uniótól, mert ugyanazt a pénzt már odaadták Ukrajnának, nem és nem, drága jó Viktorom, egészen másért nem kapunk. Azért nem kapunk, mert azt a pénzt is pont ugyanúgy ellopnánk azzal a csúnya kis enyves kezünkkel, mint ahogy elloptuk a korábbiakat is, mind egy szálig: kiloptuk a tanárok zsebéből, az iskolák pénztárcájából, kihordtuk az egészségügyi intézményekből, elcsentük a tűzoltók elől, a rendőrök elől, a vadakat terelő juhászok elől, ahonnan csak lehetett, s kérded, hová és kiknek loptuk el? Hát lásd a fenti felsorolást: elsősorban magunknak, aztán a talpasainknak, a saját (kizárólag a saját!) egyházainknak, a degenerált és infantilis mániáinknak, stadionoknak, privatizált kastélyainknak és ha akarod, kedves Viktor, három nap, három éjjel sorolom a többit is, megállás nélkül.
És Rétvári csak sorolta, csak sorolta, megállás nélkül, három nap és három éjjel, sorolta míg közben leesett a hó, aztán megint nyár lett, majd újra beköszöntött a tél, de Rétvári csak sorolta és sorolta, és sorolja még mindig, egészen addig, míg meg nem halnak.
Mert csak akkor jön el az „itt a vége”, igaz, addigra már elfutottak véle.