Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
Publicisztika
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Mennyezet – Józsa Márta jegyzete

Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”

Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Publicisztika

Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete

Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.

Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete

Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.

Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Vörös kód – Józsa Márta jegyzete

Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.

A mindenható állam jóindulata – Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

A mindenható állam jóindulata

A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.

Gábor György: Kurzuskeresztények

21/07/2023 16:16

| Szerző: Gábor György

Jézus a beteg gyermekekről azt mondta: "Aki befogad egy ilyen gyermeket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék." (Máté 18,5-6).

Fogalmam sincs, mennyi malomkő áll rendelkezésre, s jut-e abból valamennyi fideszes kormánytag és illetékes nyakába, de miután az Orbán-kormány Triesztben épp tengerparti kikötőt vásárolt, tengerből garantáltan lesz elég.

"Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. De a tanítványok elutasították őket. Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. 'Hagyjátok – mondta –, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz övék az Isten országa. Igazán mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyerek, nem jut be oda.' Azután ölébe vette és kezét rájuk téve megáldotta őket." (Márk 10,13-16)

Hát így tett Jézus a gyermekekkel.

És vajon mit tesz a gyermekekkel a tizenharmadik éve regnáló Fidesz-KDNP rezsim, amely – mint az köztudott – a zsidó-keresztény hagyomány egyedüli európai őrizőjeként, s rendre konfrontálódva a kereszténységét elveszejtő, dekadens nyugati világgal, határozottan kiáll a keresztény értékrend mellett, s utolsó bástyaként védelmezi azt?

A zsidó hagyományban a gyermekek tanítása elsődleges. A Talmud több helyén is olvasni ezzel kapcsolatos egyértelmű gondolatokat. Például azt, hogy "a tanulás az imánál is fontosabb", "az iskolának nagyobb a szentsége, mint a zsinagógáé", "egy művelt fattyú előnyt élvez a tudatlan főpappal szemben", s minden olyan helyen, ahol zsidók élnek, iskolát és zsinagógát kell építeni, ám ha nincs pénz a kettőre, akkor az iskoláé az elsőbbség.

A zsidó-keresztény hagyományra hivatkozó Orbán-rezsim nyilvánvalóan a fenti hagyomány alapján lehetetleníti el a tizenéves magyar gyerekek alapjogait, a tanuláshoz való jogot, s a pályáról elüldözött és kiutált tanárok vészes fogyatkozásával párhuzamosan a minőségi oktatáshoz való jogot, azon fáradozva, hogy a brutálisan szétrombolt, lassan csupán a gyermekmegőrzési feladatokat ellátó oktatási rendszer totálisan alkalmatlanná tegye a gyerekeket a nemzetközi munkaerőpiacokon való megmérettetésre, ám ugyanez az oktatási rendszer gondoskodjék a jelen és a jövőben is remélt fideszes arisztokrácia nélkülözhetetlen szolga- és cselédállományáról.

Aztán egy másik szép példázat.

2016. júliusában Ferenc pápa lengyelországi látogatásakor meglátogatta a krakkói egyetem gyermekkórházát, amely egyébként az USA-ban élő lengyel diaszpóra pénzéből épült fel, s az alábbiakat mondta: "Meg szeretnék állni minden beteg gyermek ágya mellett, egyenként átölelni benneteket, akár csak egy pillanatra is mindegyikőtöket meghallgatni, és csendben szembesülni azokkal a kérdésekkel, amelyekre nem létezik azonnali válasz. És imádkozni", majd hozzátette: nagyon szeretné, ha a keresztények képesek lennének úgy a betegek mellett lenni, ahogy Jézus volt: "hallgatással, öleléssel, imával".

De felidézhetjük a pápa budapesti látogatását is, ahol szintén szakított időt arra, hogy találkozzék halmozottan sérült gyermekekkel.

Ferenc pápa rosszul gondolkodik a kereszténységről, ez nem vitás, s ezt most már a hülye is láthatja. Ugyanis vele szemben az igaz kereszténység útját az a Fidesz-KDNP kormány járja, amely az Európai Uniós támogatásból épült, s 2015-ben felavatott, teljesen akadálymentesített agárdi hotelt, amelyet súlyos izomsorvadásban szenvedő gyermekek és családjaik táboroztatására hoztak létre, a keresztényi szeretet, s a gyermekek, kiváltképp a rászoruló betegek iránti jézusi magatartás felelevenítésével a sérült gyermekeket kihajította a számukra felépített hotelből, hogy végre a helyükre költöztethesse az iváncsai akkumulátorgyárban dolgozó koreai és mongol vendégmunkásokat. (Ha a Fidesz-KDNP ezt minden további nélkül megtette, az akkumulátorgyár vendégmunkásait részesítve előnyben a súlyosan beteg, rászoruló gyermekekkel szemben, akkor semmi okunk sincs azon csodálkozni, hogy nagyban is ugyanezt teszi, az akkumulátorgyárakat részesítve előnyben az ország jövőjével, egészségével, termőföldjeivel és vízkészletével szemben.)

A "minden súlyosan beteg gyerek helyett koreai és mongol vendégmunkásokat" akció mellett egyúttal a kormány elrendelte, hogy a Libri könyvesboltjaiban lévő Bibliákat azonnali hatállyal fóliázzák le, mert azokban olyan képtelen és a gyermekeket súlyosan veszélyeztető mondatok olvashatók, amit a híresen családbarát és még híresebben gyermekvédő kormányzat nem tűrhet el. Például Jézus alábbi mondata: "Aki befogad egy ilyen gyermeket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék." (Máté 18,5-6).

Fogalmam sincs, mennyi malomkő áll rendelkezésre, s jut-e abból valamennyi fideszes kormánytag és illetékes nyakába, de miután az Orbán-kormány Triesztben épp tengerparti kikötőt vásárolt, tengerből garantáltan lesz elég.

Vízkereszt - Házszentelés a Karmelitában
 
Semjén Zsolt Orbán irodájának szentelésén
 
Budapest, 2022. január 6. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Bese Gergő római katolikus plébános házszentelést tart a kormányfő hivatalának otthont adó Karmelita kolostorban vízkereszt napján, 2022. január 6-án. Mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
 Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
 

 

SZABADSÁG KLUB KOMMENT GOMB