Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Gábor György: Budapest felett az ég
11/07/2023 14:31
| Szerző: Gábor György
A mai naptól már azt is mindenki tudhatja, mit ért ez a szemérmetlenül és hatalmas pofával összevissza hazudozó maffia a sűrűn hangoztatott nemzeti szuverenitás alatt.
Emlékezetes, amikor Hamlet szabályosan hülyét csinál Poloniusból, s három apró kérdéssel nyilvánvalóvá teszi, hogy Polonius nem önmaga, nem autonóm személyiség, hanem kizárólag a felettes énjéhez, a mindenkori hatalomhoz igazodni törekvő, annak kiszolgáltatott szolgalélek, folyamatosan megfelelni igyekvő nyalonc.
Hamlet: Látja-e azt a felhőt? Majdnem olyan, mint egy teve.
Polonius: Isten engem, valóságos teve alakú.
Hamlet: Nekem úgy tetszik, menyéthez hasonlít.
Polonius: A háta olyan, mint a menyétnek.
Hamlet: Vagy inkább cethalforma?
Polonius: Nagyon hasonló a cethalhoz.
Azt már pontosan tudjuk, mit ért nemzeti elkötelezettségű kormányzás alatt a legelemibb nemzeti érdekeket semmibe vevő és eláruló (a sok-sok példából lásd most a közoktatással és a felsőoktatással történteket), továbbá az országot idegen, vagyis orosz érdekeknek szakmányban kiszolgáló Orbán-rezsim. Azt is tudjuk, hogy mit ért keresztény kormányzás alatt a minden létező bűnt, erkölcstelenséget, aljasságot és árulást elkövető, a legalapvetőbb keresztény értékeket semmibe vevő álkeresztény társaság. S ha eddig valamiért nem, hát a mai naptól már azt is mindenki tudhatja, mit ért ez a szemérmetlenül és hatalmas pofával összevissza hazudozó maffia a sűrűn hangoztatott nemzeti szuverenitás alatt.
Pár hete még arról szónokoltak, hogy Svédország és Magyarország politikai kapcsolatai rettenetesen rosszak, tisztességtelen svéd politikai nyilatkozatokról hadováltak, s ezek alapján halogatták Svédország NATO-csatlakozásának magyar megszavazását.
Ám hirtelenjében, miután tegnap Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára bejelentette, hogy Erdoğan török elnök támogatja Svédország NATO-csatlakozási törekvését, Szijjártó Péter ma reggel már Polonius jelmezét öltötte magára, s határozottan kijelentette, hogy a felhő tényleg olyan, mint egy teve, vagyis menyétre emlékeztet, azaz nagyon hasonlít a cethalhoz. A szuverén Magyarország szuverén kormányának szuverén külügyminisztere tudniillik felébredt éjszakai álmából, ahol még kurucos hősiességgel hadakozott a tisztességtelen svéd politikusokkal, de aztán megpillantotta a hírekben, hogy Erdoğan hozzájárult a svéd csatlakozáshoz, s azonnal megvilágosodott előtte, hogy a felhő mostanra már Svédország alakú. Kidörzsölte az álmot a szeméből, s azon nyomban nyilatkozott is: „a kormány támogatja Svédország NATO-csatlakozását, ezért is terjesztettük már hosszú hónapokkal ezelőtt az erről szóló javaslatot az Országgyűlés elé. Már csak technikai kérdés a ratifikációs folyamat lezárása.”
Szóval ma reggelre a tisztességtelen svéd politikai nyilatkozatok és a tisztességtelen svéd politikusok „technikai kérdéssé” magasztosultak.
Magyarország felett ragyog a derűs, nyári égbolt, de ez senkit se csábítson könnyelműségre: az ország keleti részén továbbra is gyülekeznek a hol Putyin, hol Erdoğan alakú viharfelhők.


