„Támogassa
Publicisztika
Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete

A lebírhatatlan kíváncsiság és határt nem ismerő kukkolásvágy ma is jellemzi az oroszokat, nincs ebben semmi rossz, az SZVR, az FSZB, a GRU számára a magyar politika titkai közötti matatás csak olyan, mint a beszabadulás a moszkvai GUM áruház gyerekosztályára.

Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete

Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.

Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Élőkép – Józsa Márta jegyzete

Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.

Vetemedés – Dési János jegyzete
Publicisztika

Vetemedés – Dési János jegyzete

Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.

Gábor György: A Magyar Rektori Konferencia istenére esküszünk, esküszünk…

6/08/2023 11:00

| Szerző: Gábor György

Így nem marad más, mint az, hogy a pedagógusok az eskü megtétele alatt a Magyar Rektori Konferencia tagjainak csípője alá helyezzék majd a kezüket. Tudom, ez várhatóan tömegeket fog elriasztani a pedagógusi pályától, de azoknak az elszánt kollégáknak, akik hivatástudatból mégis vállalják a fenti megpróbáltatást, csak azt tudom javasolni, hogy vegyék komolyan az eskütételt, s ennek jelképeként a lehető legerősebb szorítással, mintegy vasmarokkal tegyék a kezüket a Rektori Konferencia tagjainak "csípője alá".

A Héber Bibliában több helyen olvasható az a hagyományos esküforma, amelyre akkor került sor, ha az a személy, akinek az ígéretet tették, nem tudta ellenőrizni az esküvel vállalt kötelezettség teljesítését, ugyanis vagy már nagyon öreg volt, vagy az eskü teljesítése eleve a halála utáni időszakra vonatkozott. Ilyenkor az eskütevő az illető "csípője alá" (értsd: a nemiszervéhez) tette a kezét, ugyanis a nemiszerv a nemzőerőt fejezte ki (1Királyok 8,19; 2Krónika 6,9), vagyis az ókori világban a hatalom, s a családi-nemzetségbéli elsőbbség jelképe volt, amelynek a fenti esetben az eskütevő alárendelte magát, kifejezve a hűségét és az eskü megkövetelte fel nem oldható kötöttséget. Így tett esküt Ábrahám szolgája Ábrahámnak (1Mózes 24,9), "kezét urának, Ábrahámnak a csípője alá téve", hogy Ábrahám fiának, Izsáknak feleséget nem a kánaániták lányai közül fog hozni, hanem Ábrahám szülőföldjéről. De hasonlóképpen tett esküt apjának, Jákobnak József is, "kezét csípője alá téve" ígérve meg, hogy apját nem Egyiptom földjén fogja eltemetni (1Mózes 47,29). Szép és szimbolikus hagyomány, s miután már Platón óta tudja a politikafilozófia, hogy sok esetben a szimbólumoknak a politikában nagyobb és meghatározóbb a szerepük, mint a valóságos politikai gyakorlatoknak, a tradíció átvételre alkalmasnak tűnik.

Mindez azért jutott most az eszembe, mert olvasom, hogy jövő év május 31-től minden frissen végzett pedagógusnak egy olyan esküszöveget kell elmondania, amelyet a Magyar Rektori Konferencia fog megírni számukra.

Az a Magyar Rektori Konferencia, amely békésen és hűségesen átszunyókálta az elmúlt esztendőket, s egy szava sem volt a CEU száműzetésbe kényszerítésekor; egy szava sem volt az SZFE gyalázatos szétverésekor; egy szava sem volt az állami egyetemek szétlopása és fideszes alapítványokba való átmentésekor; egy szava sem volt, amikor ezeket az alapítványokat a Fidesz, tán még a tőle megszokott gátlástalanságát is felülmúlva, saját minisztereivel, államtitkáraival töltötte fel; egy szava sem volt, amikor a hülyének nézett EU ezt szóvá tette, ám a kormány továbbra is mindenkit palira véve, az EU-t pedig fejőstehénnek tekintve a miniszterek és államtitkárok helyébe saját csókosait, neki elkötelezett vállalkozókat ültetett; egy szava sem volt, amikor a hatalom páros lábbal lépve bele az egyetemi autonómia ősi és alapvető intézményébe, előírta, hogy mit nem lehet tanítani az egyetemeken; egy szava sem volt akkor, amikor ugyancsak fittyet hányva az egyetemi autonómiára a hatalom a saját soraiból küldte az egyetemekre a pártfeladatokkal ellátott, s kancellároknak becézett pártalkalmazottakat; egy szava sem volt, amikor a kormány szakmányban kezdte el egyetemi tanárokká kinevezni azokat a talpasait, akik sem szakmai-tudományos, sem oktatói eredményekkel nem rendelkeztek, akik tehát nem habilitáltak; s a Magyar Rektori Konferencia szó nélkül végig asszisztálta, ahogy a hatalomnak ezzel a páratlanul durva beavatkozásával az egyetemi oktatók évtizedes munkával megszerzett presztízse, felkészültségükkel és oktatói képességükkel kivívott rangja és tekintélye, valamint – ismételten – az egyetemi autonómia szelleme leértékelődött és elvesződött. És csak akkor szólaltak meg, akkor is a Párt és a kormány udvarias és hűséges visszhangjaként, amikor az alapítványokba átlopott egyetemek elveszítették az Erasmus- és a Horizont-támogatásaikat, minthogy az Európai Bizottság – sajnos teljes joggal – innentől kezdve súlyos költségvetési kockázatnak tekintette ezeknek az egyetemeknek a támogatását (ne feledjük, az állami egyetemeknek megmaradt felsőoktatási intézmények hallgatói, oktatói és kutatói továbbra is részesedhetnek a fenti lehetőségekből).

Még sorolhatnám kedvemre (vagy kedvetlenségemre) a Magyar Rektori Konferencia nagy némaságának heroikus pillanatait, de nem teszem. Inkább csak jelzem, hogy az általuk megírt eskü szövegének beteljesedését Ábrahámhoz vagy Jákobhoz hasonlóan ők sem fogják tudni személyesen ellenőrizni, hiszen hozzájuk képest túl sokan fogják letenni az esküt, s ráadásul idővel – remélhetően – a Magyar Rektori Konferencia csendes visszafogottsággal és decens lojalitással zümmögő kórusának névsora is változni fog.

Így nem marad más, mint az, hogy a pedagógusok az eskü megtétele alatt a Magyar Rektori Konferencia tagjainak csípője alá helyezzék majd a kezüket.

Tudom, ez várhatóan tömegeket fog elriasztani a pedagógusi pályától, de azoknak az elszánt kollégáknak, akik hivatástudatból mégis vállalják a fenti megpróbáltatást, csak azt tudom javasolni, hogy vegyék komolyan az eskütételt, s ennek jelképeként a lehető legerősebb szorítással, mintegy vasmarokkal tegyék a kezüket a Rektori Konferencia tagjainak "csípője alá".    

SZABADSÁG KLUB KOMMENT GOMB