Kedvenc szakpolitikusod – Selmeci János jegyzete
Szóval a Tisza Párt most kap tőlem egy pontot az orvosáért, és a kitűnően felismert lehetőségért, és annak különösen drukkolok, hogy ők megmutassák magukat, végül is nem ártana megtudnunk, hogy végül is kikre szavazott a választók harminc százaléka.
Bohócok Posványoson – Hardy Mihály jegyzete
Talán a hely szelleme, Bálványos okozza Németh Zsolt fejében ezt a nagy Trump-bálványozást. Még szerencse, hogy pár órával korábban ugyancsak ő, ünnepélyesen átadott egy szippantós kocsit is Posványoson. Úgy látom, szükség lesz rá…
Jönnek a hírek! – Szénási Sándor jegyzete
Mármost a nemtürk, nemorosz, és egyéb, ezektől elhatárolódó média felhívja arra a figyelmet, hogy Azerbajdzsánban a kormánykritikus aktivistákat 1. börtönben tartják, 2. meg is kínozzák őket, arról meg szó sem lehet, hogy az azeri nyilvánoságban bárki összevissza fecsegjen, ha mégis megteszi, lásd az első, és a második pontot.
1500 milliárd már a zsebben
Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont, vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni.
Nemzeti Múzeum 2222 – Dési János jegyzete
Demeter Szilárd azon aggódik, hogy lesz-e 2222-ben (miért pont akkor?) még magyar kultúra. Ezt kell megvédeni a libsibolsi brüsszelista, migráns csürhétől vagy mi. Fogalmam sincs, mi lesz 2222-ben, és csak remélni tudom, ha lesz magyar nyelv és kultúra, amely talán olyan erős, hogy még D. Sz-t is túlélheti, akkor elhelyezik ezt a kiperelt pályázatot egy múzeumban, ahol bemutatják az orbáni rendszerben tenyésző szolgalelkűséget, pitiánerséget, politizáló nagyképűséget, a mindent a politikai haszonszerzés szolgálatába állító világot.
Kommandósok – Józsa Márta jegyzete
Milyen reggele lesz majd az asszonynak? Nincs otthon a gyerek, cserébe az egész lakást feldúlták.
Az erősebb felrúgja a gyengébbet
Nem mondom, hogy azért rúgja fel egy karateedző a rábízott gyermeket, mert a belügyminiszter vezeti az oktatás ügyét – de valamiféle összefüggés – metaforikus változat – mégiscsak felsejlik. Hiszen a rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet, szakszerűen, kíméletlenül.
Klímamisszió – Selmeci János jegyzete
Néhány hét múlva azonban eltűntek a címlapokról az elromlott klímákról szóló hírek. Az utasok újra használni tudták a vasutat, és el sem párolognak közben, a kórházakban újra műtöttek, és a meleg miatti halálozások száma is csökkent. A gazdasági minisztériumban egy lakossági klíma pályázaton dolgoztak, ügyelve arra, hogy a legszegényebbeket kizárják belőle, klímát pedig csak bizonyos cégektől vásárolhassanak a családok.
Gábor György: A Magyar Rektori Konferencia istenére esküszünk, esküszünk…
6/08/2023 11:00
| Szerző: Gábor György
Így nem marad más, mint az, hogy a pedagógusok az eskü megtétele alatt a Magyar Rektori Konferencia tagjainak csípője alá helyezzék majd a kezüket. Tudom, ez várhatóan tömegeket fog elriasztani a pedagógusi pályától, de azoknak az elszánt kollégáknak, akik hivatástudatból mégis vállalják a fenti megpróbáltatást, csak azt tudom javasolni, hogy vegyék komolyan az eskütételt, s ennek jelképeként a lehető legerősebb szorítással, mintegy vasmarokkal tegyék a kezüket a Rektori Konferencia tagjainak "csípője alá".
A Héber Bibliában több helyen olvasható az a hagyományos esküforma, amelyre akkor került sor, ha az a személy, akinek az ígéretet tették, nem tudta ellenőrizni az esküvel vállalt kötelezettség teljesítését, ugyanis vagy már nagyon öreg volt, vagy az eskü teljesítése eleve a halála utáni időszakra vonatkozott. Ilyenkor az eskütevő az illető "csípője alá" (értsd: a nemiszervéhez) tette a kezét, ugyanis a nemiszerv a nemzőerőt fejezte ki (1Királyok 8,19; 2Krónika 6,9), vagyis az ókori világban a hatalom, s a családi-nemzetségbéli elsőbbség jelképe volt, amelynek a fenti esetben az eskütevő alárendelte magát, kifejezve a hűségét és az eskü megkövetelte fel nem oldható kötöttséget. Így tett esküt Ábrahám szolgája Ábrahámnak (1Mózes 24,9), "kezét urának, Ábrahámnak a csípője alá téve", hogy Ábrahám fiának, Izsáknak feleséget nem a kánaániták lányai közül fog hozni, hanem Ábrahám szülőföldjéről. De hasonlóképpen tett esküt apjának, Jákobnak József is, "kezét csípője alá téve" ígérve meg, hogy apját nem Egyiptom földjén fogja eltemetni (1Mózes 47,29). Szép és szimbolikus hagyomány, s miután már Platón óta tudja a politikafilozófia, hogy sok esetben a szimbólumoknak a politikában nagyobb és meghatározóbb a szerepük, mint a valóságos politikai gyakorlatoknak, a tradíció átvételre alkalmasnak tűnik.
Mindez azért jutott most az eszembe, mert olvasom, hogy jövő év május 31-től minden frissen végzett pedagógusnak egy olyan esküszöveget kell elmondania, amelyet a Magyar Rektori Konferencia fog megírni számukra.
Az a Magyar Rektori Konferencia, amely békésen és hűségesen átszunyókálta az elmúlt esztendőket, s egy szava sem volt a CEU száműzetésbe kényszerítésekor; egy szava sem volt az SZFE gyalázatos szétverésekor; egy szava sem volt az állami egyetemek szétlopása és fideszes alapítványokba való átmentésekor; egy szava sem volt, amikor ezeket az alapítványokat a Fidesz, tán még a tőle megszokott gátlástalanságát is felülmúlva, saját minisztereivel, államtitkáraival töltötte fel; egy szava sem volt, amikor a hülyének nézett EU ezt szóvá tette, ám a kormány továbbra is mindenkit palira véve, az EU-t pedig fejőstehénnek tekintve a miniszterek és államtitkárok helyébe saját csókosait, neki elkötelezett vállalkozókat ültetett; egy szava sem volt, amikor a hatalom páros lábbal lépve bele az egyetemi autonómia ősi és alapvető intézményébe, előírta, hogy mit nem lehet tanítani az egyetemeken; egy szava sem volt akkor, amikor ugyancsak fittyet hányva az egyetemi autonómiára a hatalom a saját soraiból küldte az egyetemekre a pártfeladatokkal ellátott, s kancellároknak becézett pártalkalmazottakat; egy szava sem volt, amikor a kormány szakmányban kezdte el egyetemi tanárokká kinevezni azokat a talpasait, akik sem szakmai-tudományos, sem oktatói eredményekkel nem rendelkeztek, akik tehát nem habilitáltak; s a Magyar Rektori Konferencia szó nélkül végig asszisztálta, ahogy a hatalomnak ezzel a páratlanul durva beavatkozásával az egyetemi oktatók évtizedes munkával megszerzett presztízse, felkészültségükkel és oktatói képességükkel kivívott rangja és tekintélye, valamint – ismételten – az egyetemi autonómia szelleme leértékelődött és elvesződött. És csak akkor szólaltak meg, akkor is a Párt és a kormány udvarias és hűséges visszhangjaként, amikor az alapítványokba átlopott egyetemek elveszítették az Erasmus- és a Horizont-támogatásaikat, minthogy az Európai Bizottság – sajnos teljes joggal – innentől kezdve súlyos költségvetési kockázatnak tekintette ezeknek az egyetemeknek a támogatását (ne feledjük, az állami egyetemeknek megmaradt felsőoktatási intézmények hallgatói, oktatói és kutatói továbbra is részesedhetnek a fenti lehetőségekből).
Még sorolhatnám kedvemre (vagy kedvetlenségemre) a Magyar Rektori Konferencia nagy némaságának heroikus pillanatait, de nem teszem. Inkább csak jelzem, hogy az általuk megírt eskü szövegének beteljesedését Ábrahámhoz vagy Jákobhoz hasonlóan ők sem fogják tudni személyesen ellenőrizni, hiszen hozzájuk képest túl sokan fogják letenni az esküt, s ráadásul idővel – remélhetően – a Magyar Rektori Konferencia csendes visszafogottsággal és decens lojalitással zümmögő kórusának névsora is változni fog.
Így nem marad más, mint az, hogy a pedagógusok az eskü megtétele alatt a Magyar Rektori Konferencia tagjainak csípője alá helyezzék majd a kezüket.
Tudom, ez várhatóan tömegeket fog elriasztani a pedagógusi pályától, de azoknak az elszánt kollégáknak, akik hivatástudatból mégis vállalják a fenti megpróbáltatást, csak azt tudom javasolni, hogy vegyék komolyan az eskütételt, s ennek jelképeként a lehető legerősebb szorítással, mintegy vasmarokkal tegyék a kezüket a Rektori Konferencia tagjainak "csípője alá".
