Ez a kérdés - Szénási Sándor jegyzete
A hatalom úgy tudja, és lehet, hogy nem rosszul, hogy a magyarok szabadságfogalma ritkán fogja át a nemzet, a nemzeti intézmények, és a nagy polgári alaptételek, a sajtó-, a gyülekezés-, a véleménynyilvánítás szent jogát, viszont ettől még magát a fogalmat ismeri.
Nyakukban a bili tartalma - Kárpáti Iván jegyzete
Ez nem baleset volt, nem üzemzavar, nem félreértés. Ez állami asszisztálással végrehajtott környezeti és munkahelyi erőszak.
A Fidesz antitézise - Dési János jegyzete
Az Iványi elleni eljárás nem véletlen, és annyiban mindenképpen koncepciós, hogy hatalmi erőfitogtatás. Iványi Gábor az antitézise a Fidesznek. Amíg az újfasiszta Fidesz rombol és rabol, addig Iványi nyilvánvalóan egy olyan eszmét jelenít meg, amelyet a fideszesek hírből sem ismernek.
Hadisarc – Józsa Márta jegyzete
Na most az történt, hogy a szomszédban zajló háborúra való hivatkozással a hatvanpusztai főherceg által mozgatott úgynevezett törvényhozás, pontosabban rendeleti kormányzás úgy döntött, hogy einstand. Mint Ács Feriék a Füvészkertben. Hogy hiába a törvényszék, a törvény betűje és szelleme, most úgy lesz, ahogy ő akarja.
A megfelelő ember – Rózsa Péter jegyzete
A pályázatra meglepően sokan jelentkeztek, de amint elkezdődtek az állásinterjúk, lehangoló eredménnyel, jobban mondva eredménytelenséggel szembesültek. Elsősorban a NER-ben eddig favorizált, úgy mondjuk, oligarchacégektől érkeznek a jelöltek. Feszengenek a meghallgatásokon, jól látható mennyire szokatlan számukra az ilyen megméretés...
Egy InterCity vécéjében unatkozva - Selmeci János jegyzete
Az állami rádióban aztán Orbán Viktor megpróbált kimászni a vécéből, és menteni a menthetőt; beszélt kicsit arról, hogy februári béremelés, meg nyugdíj, meg adókedvezmény, ha pedig sikerül továbbra is nemet mondani Brüsszelnek, akkor a nemzeti gazdaságpolitikát folytatni tudják, ami a repülőrajt nem láttán ugye annyira sikeres, hogy egy életem, egy szuverenitásom, én lehet megpróbálnék mégis inkább igent mondani Brüsszelnek, aztán lesz ami lesz...
Mini-Minneapolis – Hardy Mihály jegyzete
Mert egy parlamenti választás előtt álló országban mégsem normális, hogy a valamennyire is épeszű szavazóknak nem kínálnak fajsúlyos baloldali vagy liberális alternatívát.
A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Gábor György: A sunyi vidéki róka és a sörhab esete
26/07/2023 07:58
| Szerző: Gábor György
Tusványoson a tömeg a politikus nyersanyaga, akit az érzelmek nyelvén kell megszólítani, az igen és nem, a fekete és fehér dichotomizált világával hatni rá, csábító vezényszavakkal, s a jövőre vonatkozó ködös és délibábos, levegőben lógó ígéretekkel, ahol messze nem az ígéret potenciális realitása vagy irrealitása az érdekes, hanem a közös mítoszba való beágyazottsága.
Voltaképpen az orbáni „mondjuk meg neki, hogy ő egy sunyi, szőrét hullató rossz vidéki róka, na, mondjuk meg neki” szöveg ugyanarra a pszichológiai alapszituációra épült, mint ami a tusványosi fellépésének körülményeit jellemezte. A parlamenti folyosón a falkaszellem kiváltotta jellegzetes regresszív viselkedésmód, vagyis a meghaladott fejlődési szakaszok tünetei váltak érzékelhetővé. Mindazt, ami ott történt, azt jellemzően a félénk (Orbán esetében nyugodtan mondjunk gyávát), ám a falkában felbátorodó kiskorú gyermek műveli, aki egyedül ugyanezt nem tenné meg, ahhoz persze erős benne a félsz, ám a társaktól körülvéve annál nagyobb lesz a szája, s még bíztatja, hergeli is a többieket, hogy csoportba verődve, a nyáj- vagy hordaösztöntől hajtva az egyedül maradt ellenében közösen, egymást gerjesztve lépjenek fel, hogy létrejöhessen a hatalom (omnipotencia) csábító és csiklandozó, boldog, felhőtlen és annyira, de annyira kívánt érzete.
Tulajdonképpen ugyanez történik Tusványoson is. Az összegyűlt tömeg nem kritikus tömeg, s nem a magyarországi mindennapos helyzeteket a saját bőrén (pénztárcáján, egészségén, egzisztenciális megfélemlítettségén, gyermekei oktatási helyzetén, félrevezetettségén, kihasználtságán, meglopottságán stb.) ismerő és megtapasztaló, azoktól maximálisan érintett tömegről van szó, hanem az „áhítatos tömeg”-ről, amelyet mitikus képzetek kötnek egybe. A szónok itt nem kényszerül racionális-kognitív érvelésre, ezek a háttérbe szorulnak, s a rétornak itt elegendő szimbólumokban beszélni, szimbolikus üzeneteket eljuttatni a sokasághoz, amely épp sokaság jellegével az igazság megkérdőjelezhetetlen mércéjének tűnik, s ezzel a biztos és megrendíthetetlen tudattal tekint önmagára. Holott, ha ismernék és értenék az itt egybegyűltek a rendre meghivatkozott magyar kulturális hagyományból teszem azt Berzsenyit, akkor pontosan tudnák: „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”
A tömegben az egyéni viselkedés jelentősen módosul, s az elsajátított(nak vélt) kulturális mintázatok jelentősen elhalványulnak. Tusványoson a tömeg a politikus nyersanyaga, akit az érzelmek nyelvén kell megszólítani, az igen és nem, a fekete és fehér dichotomizált világával hatni rá, csábító vezényszavakkal, s a jövőre vonatkozó ködös és délibábos, levegőben lógó ígéretekkel, ahol messze nem az ígéret potenciális realitása vagy irrealitása az érdekes, hanem a közös mítoszba való beágyazottsága.
Ebben a világban a politikai ellenfelet dehumanizálni szükséges: a parlamenti folyosón az állatot kell benne meglátni, a gusztustalan kinézetű, szőrét hullató sunyi rókát, emitt, Tusványoson az ízletes sörön éktelenkedő, teljesen felesleges és egy laza kézmozdulattal lesöpörhető sörhabot. Itt, a tusványosi szakrális térben lesz igazán érthető, hogy vannak a haza pártján álló mieink, vagyunk mi, akik különbek vagyunk, mindezzel a történelemből jól ismert élcsapat-élmény érzületét felelevenítve, s velünk szemben ott van az ellenség, a sörhabként lesöpörhető „azok”, akik a sörre és a hazára egyként veszélyt jelentenek. A lelkiismeret elhallgattatása épp az ilyen közegben látszik a leginkább biztosítottnak, itt válik szükségessé a saját értékrend folyamatos igazolása, s az ellenség feláldozásának legitim lehetősége a saját értékrend oltárán.
A kényszeres azonosulás, a konformizmus itt kéz a kézben jár a kritikai észrevételek teljes hiányával, elsorvadásával.
A szertartás során a bűnbakfelmutatás élményéről folyamatosan gondoskodni kell: így szükséges rámutatni az Egyesült Államokra, Brüsszelre, a nyugati hatalmakra, s elengedhetetlen szóba hozni az egyetemes (nem mellékesen legfőképp a zsidó-keresztény hagyományból táplálkozó) nyugati értékek silányságát, amelyeken az új, feltörekvő, avantgárd erők, így Kína is csak nevetni képes.
Az adott helyszín a vezérkultusz legjobb termőtalaja. A vezér itt már nem is személy, hanem elvont szimbólum, bölcs gondviselő, megmentő és szabadító, gubernátor, a jövő mérnöke.
Itt, akár egy pékségben, komoly munka figyelhető meg: a nagy és szent kollektivitás közös kenyerének előállítására alkalmas egyentészta megmunkálása zajlik több napon át.
Hogyan is írta József Attila a Tömeg című versében?
„Kenyértésztaként dobódik,
hánykolódik, dagasztódik
a tömeg.
Tömény őssejt, püffeteg
tapogatóit kibontja,
nyúlik, válik amőbaként,
más dudorait bevonja.”
