Kedvenc szakpolitikusod – Selmeci János jegyzete
Szóval a Tisza Párt most kap tőlem egy pontot az orvosáért, és a kitűnően felismert lehetőségért, és annak különösen drukkolok, hogy ők megmutassák magukat, végül is nem ártana megtudnunk, hogy végül is kikre szavazott a választók harminc százaléka.
Bohócok Posványoson – Hardy Mihály jegyzete
Talán a hely szelleme, Bálványos okozza Németh Zsolt fejében ezt a nagy Trump-bálványozást. Még szerencse, hogy pár órával korábban ugyancsak ő, ünnepélyesen átadott egy szippantós kocsit is Posványoson. Úgy látom, szükség lesz rá…
Jönnek a hírek! – Szénási Sándor jegyzete
Mármost a nemtürk, nemorosz, és egyéb, ezektől elhatárolódó média felhívja arra a figyelmet, hogy Azerbajdzsánban a kormánykritikus aktivistákat 1. börtönben tartják, 2. meg is kínozzák őket, arról meg szó sem lehet, hogy az azeri nyilvánoságban bárki összevissza fecsegjen, ha mégis megteszi, lásd az első, és a második pontot.
1500 milliárd már a zsebben
Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont, vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni.
Nemzeti Múzeum 2222 – Dési János jegyzete
Demeter Szilárd azon aggódik, hogy lesz-e 2222-ben (miért pont akkor?) még magyar kultúra. Ezt kell megvédeni a libsibolsi brüsszelista, migráns csürhétől vagy mi. Fogalmam sincs, mi lesz 2222-ben, és csak remélni tudom, ha lesz magyar nyelv és kultúra, amely talán olyan erős, hogy még D. Sz-t is túlélheti, akkor elhelyezik ezt a kiperelt pályázatot egy múzeumban, ahol bemutatják az orbáni rendszerben tenyésző szolgalelkűséget, pitiánerséget, politizáló nagyképűséget, a mindent a politikai haszonszerzés szolgálatába állító világot.
Kommandósok – Józsa Márta jegyzete
Milyen reggele lesz majd az asszonynak? Nincs otthon a gyerek, cserébe az egész lakást feldúlták.
Az erősebb felrúgja a gyengébbet
Nem mondom, hogy azért rúgja fel egy karateedző a rábízott gyermeket, mert a belügyminiszter vezeti az oktatás ügyét – de valamiféle összefüggés – metaforikus változat – mégiscsak felsejlik. Hiszen a rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet, szakszerűen, kíméletlenül.
Klímamisszió – Selmeci János jegyzete
Néhány hét múlva azonban eltűntek a címlapokról az elromlott klímákról szóló hírek. Az utasok újra használni tudták a vasutat, és el sem párolognak közben, a kórházakban újra műtöttek, és a meleg miatti halálozások száma is csökkent. A gazdasági minisztériumban egy lakossági klíma pályázaton dolgoztak, ügyelve arra, hogy a legszegényebbeket kizárják belőle, klímát pedig csak bizonyos cégektől vásárolhassanak a családok.
Gábor György: A sunyi vidéki róka és a sörhab esete
26/07/2023 07:58
| Szerző: Gábor György
Tusványoson a tömeg a politikus nyersanyaga, akit az érzelmek nyelvén kell megszólítani, az igen és nem, a fekete és fehér dichotomizált világával hatni rá, csábító vezényszavakkal, s a jövőre vonatkozó ködös és délibábos, levegőben lógó ígéretekkel, ahol messze nem az ígéret potenciális realitása vagy irrealitása az érdekes, hanem a közös mítoszba való beágyazottsága.
Voltaképpen az orbáni „mondjuk meg neki, hogy ő egy sunyi, szőrét hullató rossz vidéki róka, na, mondjuk meg neki” szöveg ugyanarra a pszichológiai alapszituációra épült, mint ami a tusványosi fellépésének körülményeit jellemezte. A parlamenti folyosón a falkaszellem kiváltotta jellegzetes regresszív viselkedésmód, vagyis a meghaladott fejlődési szakaszok tünetei váltak érzékelhetővé. Mindazt, ami ott történt, azt jellemzően a félénk (Orbán esetében nyugodtan mondjunk gyávát), ám a falkában felbátorodó kiskorú gyermek műveli, aki egyedül ugyanezt nem tenné meg, ahhoz persze erős benne a félsz, ám a társaktól körülvéve annál nagyobb lesz a szája, s még bíztatja, hergeli is a többieket, hogy csoportba verődve, a nyáj- vagy hordaösztöntől hajtva az egyedül maradt ellenében közösen, egymást gerjesztve lépjenek fel, hogy létrejöhessen a hatalom (omnipotencia) csábító és csiklandozó, boldog, felhőtlen és annyira, de annyira kívánt érzete.
Tulajdonképpen ugyanez történik Tusványoson is. Az összegyűlt tömeg nem kritikus tömeg, s nem a magyarországi mindennapos helyzeteket a saját bőrén (pénztárcáján, egészségén, egzisztenciális megfélemlítettségén, gyermekei oktatási helyzetén, félrevezetettségén, kihasználtságán, meglopottságán stb.) ismerő és megtapasztaló, azoktól maximálisan érintett tömegről van szó, hanem az „áhítatos tömeg”-ről, amelyet mitikus képzetek kötnek egybe. A szónok itt nem kényszerül racionális-kognitív érvelésre, ezek a háttérbe szorulnak, s a rétornak itt elegendő szimbólumokban beszélni, szimbolikus üzeneteket eljuttatni a sokasághoz, amely épp sokaság jellegével az igazság megkérdőjelezhetetlen mércéjének tűnik, s ezzel a biztos és megrendíthetetlen tudattal tekint önmagára. Holott, ha ismernék és értenék az itt egybegyűltek a rendre meghivatkozott magyar kulturális hagyományból teszem azt Berzsenyit, akkor pontosan tudnák: „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”
A tömegben az egyéni viselkedés jelentősen módosul, s az elsajátított(nak vélt) kulturális mintázatok jelentősen elhalványulnak. Tusványoson a tömeg a politikus nyersanyaga, akit az érzelmek nyelvén kell megszólítani, az igen és nem, a fekete és fehér dichotomizált világával hatni rá, csábító vezényszavakkal, s a jövőre vonatkozó ködös és délibábos, levegőben lógó ígéretekkel, ahol messze nem az ígéret potenciális realitása vagy irrealitása az érdekes, hanem a közös mítoszba való beágyazottsága.
Ebben a világban a politikai ellenfelet dehumanizálni szükséges: a parlamenti folyosón az állatot kell benne meglátni, a gusztustalan kinézetű, szőrét hullató sunyi rókát, emitt, Tusványoson az ízletes sörön éktelenkedő, teljesen felesleges és egy laza kézmozdulattal lesöpörhető sörhabot. Itt, a tusványosi szakrális térben lesz igazán érthető, hogy vannak a haza pártján álló mieink, vagyunk mi, akik különbek vagyunk, mindezzel a történelemből jól ismert élcsapat-élmény érzületét felelevenítve, s velünk szemben ott van az ellenség, a sörhabként lesöpörhető „azok”, akik a sörre és a hazára egyként veszélyt jelentenek. A lelkiismeret elhallgattatása épp az ilyen közegben látszik a leginkább biztosítottnak, itt válik szükségessé a saját értékrend folyamatos igazolása, s az ellenség feláldozásának legitim lehetősége a saját értékrend oltárán.
A kényszeres azonosulás, a konformizmus itt kéz a kézben jár a kritikai észrevételek teljes hiányával, elsorvadásával.
A szertartás során a bűnbakfelmutatás élményéről folyamatosan gondoskodni kell: így szükséges rámutatni az Egyesült Államokra, Brüsszelre, a nyugati hatalmakra, s elengedhetetlen szóba hozni az egyetemes (nem mellékesen legfőképp a zsidó-keresztény hagyományból táplálkozó) nyugati értékek silányságát, amelyeken az új, feltörekvő, avantgárd erők, így Kína is csak nevetni képes.
Az adott helyszín a vezérkultusz legjobb termőtalaja. A vezér itt már nem is személy, hanem elvont szimbólum, bölcs gondviselő, megmentő és szabadító, gubernátor, a jövő mérnöke.
Itt, akár egy pékségben, komoly munka figyelhető meg: a nagy és szent kollektivitás közös kenyerének előállítására alkalmas egyentészta megmunkálása zajlik több napon át.
Hogyan is írta József Attila a Tömeg című versében?
„Kenyértésztaként dobódik,
hánykolódik, dagasztódik
a tömeg.
Tömény őssejt, püffeteg
tapogatóit kibontja,
nyúlik, válik amőbaként,
más dudorait bevonja.”
