Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.
Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.
Időjárás – Szénási Sándor jegyzete
Most éppen nem esik, de fog. Aztán egyszerre süt majd a nap, és esik. Az ördög, a felesége, és a családon belüli erőszak.
Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.
A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.
Gábor György: A sunyi vidéki róka és a sörhab esete
26/07/2023 07:58
| Szerző: Gábor György
Tusványoson a tömeg a politikus nyersanyaga, akit az érzelmek nyelvén kell megszólítani, az igen és nem, a fekete és fehér dichotomizált világával hatni rá, csábító vezényszavakkal, s a jövőre vonatkozó ködös és délibábos, levegőben lógó ígéretekkel, ahol messze nem az ígéret potenciális realitása vagy irrealitása az érdekes, hanem a közös mítoszba való beágyazottsága.
Voltaképpen az orbáni „mondjuk meg neki, hogy ő egy sunyi, szőrét hullató rossz vidéki róka, na, mondjuk meg neki” szöveg ugyanarra a pszichológiai alapszituációra épült, mint ami a tusványosi fellépésének körülményeit jellemezte. A parlamenti folyosón a falkaszellem kiváltotta jellegzetes regresszív viselkedésmód, vagyis a meghaladott fejlődési szakaszok tünetei váltak érzékelhetővé. Mindazt, ami ott történt, azt jellemzően a félénk (Orbán esetében nyugodtan mondjunk gyávát), ám a falkában felbátorodó kiskorú gyermek műveli, aki egyedül ugyanezt nem tenné meg, ahhoz persze erős benne a félsz, ám a társaktól körülvéve annál nagyobb lesz a szája, s még bíztatja, hergeli is a többieket, hogy csoportba verődve, a nyáj- vagy hordaösztöntől hajtva az egyedül maradt ellenében közösen, egymást gerjesztve lépjenek fel, hogy létrejöhessen a hatalom (omnipotencia) csábító és csiklandozó, boldog, felhőtlen és annyira, de annyira kívánt érzete.
Tulajdonképpen ugyanez történik Tusványoson is. Az összegyűlt tömeg nem kritikus tömeg, s nem a magyarországi mindennapos helyzeteket a saját bőrén (pénztárcáján, egészségén, egzisztenciális megfélemlítettségén, gyermekei oktatási helyzetén, félrevezetettségén, kihasználtságán, meglopottságán stb.) ismerő és megtapasztaló, azoktól maximálisan érintett tömegről van szó, hanem az „áhítatos tömeg”-ről, amelyet mitikus képzetek kötnek egybe. A szónok itt nem kényszerül racionális-kognitív érvelésre, ezek a háttérbe szorulnak, s a rétornak itt elegendő szimbólumokban beszélni, szimbolikus üzeneteket eljuttatni a sokasághoz, amely épp sokaság jellegével az igazság megkérdőjelezhetetlen mércéjének tűnik, s ezzel a biztos és megrendíthetetlen tudattal tekint önmagára. Holott, ha ismernék és értenék az itt egybegyűltek a rendre meghivatkozott magyar kulturális hagyományból teszem azt Berzsenyit, akkor pontosan tudnák: „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”
A tömegben az egyéni viselkedés jelentősen módosul, s az elsajátított(nak vélt) kulturális mintázatok jelentősen elhalványulnak. Tusványoson a tömeg a politikus nyersanyaga, akit az érzelmek nyelvén kell megszólítani, az igen és nem, a fekete és fehér dichotomizált világával hatni rá, csábító vezényszavakkal, s a jövőre vonatkozó ködös és délibábos, levegőben lógó ígéretekkel, ahol messze nem az ígéret potenciális realitása vagy irrealitása az érdekes, hanem a közös mítoszba való beágyazottsága.
Ebben a világban a politikai ellenfelet dehumanizálni szükséges: a parlamenti folyosón az állatot kell benne meglátni, a gusztustalan kinézetű, szőrét hullató sunyi rókát, emitt, Tusványoson az ízletes sörön éktelenkedő, teljesen felesleges és egy laza kézmozdulattal lesöpörhető sörhabot. Itt, a tusványosi szakrális térben lesz igazán érthető, hogy vannak a haza pártján álló mieink, vagyunk mi, akik különbek vagyunk, mindezzel a történelemből jól ismert élcsapat-élmény érzületét felelevenítve, s velünk szemben ott van az ellenség, a sörhabként lesöpörhető „azok”, akik a sörre és a hazára egyként veszélyt jelentenek. A lelkiismeret elhallgattatása épp az ilyen közegben látszik a leginkább biztosítottnak, itt válik szükségessé a saját értékrend folyamatos igazolása, s az ellenség feláldozásának legitim lehetősége a saját értékrend oltárán.
A kényszeres azonosulás, a konformizmus itt kéz a kézben jár a kritikai észrevételek teljes hiányával, elsorvadásával.
A szertartás során a bűnbakfelmutatás élményéről folyamatosan gondoskodni kell: így szükséges rámutatni az Egyesült Államokra, Brüsszelre, a nyugati hatalmakra, s elengedhetetlen szóba hozni az egyetemes (nem mellékesen legfőképp a zsidó-keresztény hagyományból táplálkozó) nyugati értékek silányságát, amelyeken az új, feltörekvő, avantgárd erők, így Kína is csak nevetni képes.
Az adott helyszín a vezérkultusz legjobb termőtalaja. A vezér itt már nem is személy, hanem elvont szimbólum, bölcs gondviselő, megmentő és szabadító, gubernátor, a jövő mérnöke.
Itt, akár egy pékségben, komoly munka figyelhető meg: a nagy és szent kollektivitás közös kenyerének előállítására alkalmas egyentészta megmunkálása zajlik több napon át.
Hogyan is írta József Attila a Tömeg című versében?
„Kenyértésztaként dobódik,
hánykolódik, dagasztódik
a tömeg.
Tömény őssejt, püffeteg
tapogatóit kibontja,
nyúlik, válik amőbaként,
más dudorait bevonja.”
