Kardos András: "Andi" és "Gabi"

A diktatúráknak megvan az a kétségtelen jellegzetessége, hogy miközben elég bonyolult feladat az egész szerkezet értelmezése, aközben a rendszer szimbolikus megjelenése és a szimbolika értelmezése faék egyszerűségű. Ennek az az oka, hogy a diktatúra mindennapjai nagyon is átlátható és átélhető evidenciával mutatják a rendszer valós arcát. Az persze más kérdés, hogy mint az a mostani diktatúra esetében is látszik, a magyarázatok és rendszerleírások igen sokfélék és bonyodalmasak olykor.

Mi sem hálásabb feladat, mint e szimbólumok értelmezése, hiszen éppen az átlátszóság és a faék egyszerűség okán lehetnek egy diktatórikus rendszer „emberarcú” emblémái. Már most szögezzük le: az a giccsparádé, amit azok vállalnak, akik emblematikus figurái lesznek egy autokráciának, nos ez a parádé nem más, mint a dehumanizálása azoknak, akik ezt szerepet elvállalják, és a mégoly populista primitívség sem menti fel őket ez alól, magyarán: a diktatúra eszközként használ bizonyos embereket, matyó babának vagy minek maskarálja fel őket, ezzel megszűnteti voltaképpeni személyiségüket, és egy olyan életvitelt tár a nép elé, hogy szegény nép elájul ennyi giccsélet példaszerűségén.

Természetesen ez a rettenetesen macsó rendszer olyan nőket választ ki erre a faék szerepre, akik vagy semmit nem értenek semmiből, vagy nagyon is értenek, de mindent elvállalnak a csillogó giccsgazdagság és az állandó médiafigyelem adta permanens önmutogatás mézédes hazugságszimbolikájáért. Sőt: minden szerepet elvállalnak, alakítanak, magánéletet raknak ki az ablakba, mindent és annak az ellenkezőjét is vallják, a rendszer aktuális elvárásai szerint.

És bizony a médiákok, balról, jobbról, középről, bárhonnan, mennek utánuk, öntik ránk a napi szintű giccsmagatartások apró jeleit és tüneteit, hamis és hazug boldogság- és válságnarratíváit, egyszóval: a média kezet csókol a faék egyszerűségű szimbolikák napi pletykáiért, képeiért, villanásaiért. Előre bocsátom, hogy amit ennek a szerencsétlen Tóth Gabinak már nem is napi, hanem óránként változó állétének minden percéről ránk öntött minden médiákok, az egyfelől a magyar újságírás nagyon rég látott annál is mélyebb szintje, másfelől persze pontosan tükrözi ennek a hazug, parvenü rendszernek a primitív akrobatikáját.

Mindez olyan rémületes, hogy nem foglalkozom sem „Gabi” sem „Andi” rettenetes sztorijainak a részletezésével. Aki arra kíváncsi, hogy mi van Lölő ladikjával, „Andi” pszeudokávéjával, „Gabi” szét- és összemenéseivel, keresztény hitével, exével, kekszével, az ne olvassa ezt a szöveget tovább. Ugyanis ezen faékszimbolikák olyan mélyen vannak, ladikkal, milliárdokkal, hittel, válással, fellépéssel, lelépéssel, hogy eme puritánságig lebutított primitívség meghaladja ama szükségletünket, hogy pletykaanyuk pletykáiból értsük meg a rendszert.

Ugyanis azt értjük, köszönjük a segítséget.

De azt nem hagyhatom ki, hogy amikor „Gabi” és „Andi” mint rendszerszimbolikák átmennek vallomásos filozófusba, akkor előbújik belőlem az értelmezés ördöge. Lássunk egy szép példát először „Gabi” szimbóleum vallási ihletettségű vallomásából:

„Megmagyarázhatatlan erő húz vissza a vidéki lét felé, és lelki szemeim előtt már csak egy olyan kép lebeg, hogy egy szép téli délelőtt én játszom Hannival a vidéki házunk nappalijában, az ablakon át látni a havas tájat, a kandallóban ropog a fa, és Krauszom készíti az ebédet… Ezt most nagyon szeretném, úgyhogy drukkoljatok, hogy jövőre már így ünnepelhessem a születésnapomat.”

Nem a szupergiccses hangnemmel van a baj, még azzal sem, hogy közli világgal, hogy míg „Krauszom” ebédet főz, addig „Gabi” a kislányával élvezi házukból a vidéki élet gyönyöreit. Nem, nem ez a baj, ez csak szánalmas szirup. Hanem az, hogy „Gabi”, a valahai nyilván nem rossz hangú énekes, a nemzet (keresztény) csalogányává képezi át magát. Hazug itt minden, az első szótól az utolsóig. És szegény rajongók már azt sem tudják, hogy mit köll imádni. Na jó, Orbán Viktort biztos. És ebben a vallomásos révületben „Gabi”, mint keresztény megtért szerény anya jelenik meg, aki két imádság között vidéki háza ablakából imitálja a szent család földi megtestesülését. Példakép és szimbólum akarna lenni, és az is: egy hazug és ócska diktatúra arca.

Na és akkor nézzünk egy másik tanítást a milliárdosok pszichológusának „Andinak” a „tudományos” művéből. Mert ő bizony nem a nemzet csalogánya, mint „Gabi”, hanem a milliomosok tudós pszichológusa. Jacht előtt, jacht után, „Andi”, szintén a nemzet tanitónénije akar lenni, sőt Lőrinc oldalán, ki szintén példaképe a magát önerőből megalkotó autonóm vállalkozónak, szóval Lőrinccel a zsebben „Andi” is mutatja az utat:

„Ha a férjem hazajön, és nekem esik, mert nincs tiszta zoknija, holott amúgy nem ilyen ember, és általában cukin szól az utolsó három zokninál, hogy lassan fogynak, és majd mosol-e esetleg, akkor jó, ha észreveszem, hogy valószínűleg nem velem van baja.”

Hát én népem, sugallja „Andi” pszichológus, íme a jó házasság titka, két önálló, szabad ember intim közössége, mintegy a ZSEBNER létmódja, egyszerű tanításokba foglalva. Hazajön Lőrinc, gondja ezer, zokni se tiszta, pedig cukin mos az „Andi”, de hát ugye néha hiba csusszan a mosásba, akkor nekiesünk asszonykának, hogy hát ezért hogy is van ez nemzetem pszichológusa? Sehun egy tiszta zokni, pedig az önálló, autonóm nemzetasszony első dolga, hogy legyen legalább három pár kimosva, ha megfáradt testem hazavetődik valamelyik milliárdos bankocskámból. Ám „Andi” mindent megold: Édes Uram, társam a Mosásban és a Nemzetben mint példakép, nem reám haragszik, nem ám. Nem velem van baja, hanem a ronda büdös zoknikkal, hogy nem mosták ki magukat időre! Van az úgy, hogy a szolgaszemélyzet, akik helyettem, mosnak főznek, takarítanak, egyszerűen belefeledkeznek „Andi” tanításaiba, és az istennek se rakják be a mosást a váteszasszony helyett.

Nem ragozom. Csak kívánni lehet, hogy „Andi” és „Gabi” egyszer visszatérnek idézőjel nélküli létmódjukhoz, ha volt nekik valaha, és végre valahára békén hagyják a nemzetet.