Minden törvényt át lehet írni, hogy a törvénytelenség is védhető legyen -Rózsa Péter jegyzete
Megismétlődik most ez is, amiből levonhatjuk azt a következtetést, hogy bármi áron, bármilyen jogi csavarral, jogsértést kiküszöbölve tisztességtelen törvény módosításokkal a hatalom bebetonozására készül a Fidesz.
Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
Kardos András: A túlmozgásos Puzsér
10/08/2023 17:55
| Szerző: Kardos András
Puzsér Róbert bizonyos értelemben korunk hőse. Ha valaki ennyit szerepel és beszél nyilvánosan, ráadásul ekkora elánnal, ott akkor is jelen van a hibázás, a túlbeszélés, és a túlhevülés veszélyfaktora, ha akkora a rutinja, mint neki. Tévedései közé tartozik, hogy vélt radikalitásában tovább szítja a liberális háttérhatalom legendájánák tüzét, s noha tudom, hogy nem akarja, mert másfelől Orbánék fontos kritikusa, de a liberális kulturális elit démonizálásában sajnos pont ugyanazt csinálja, mint az általa joggal mélyen megvetett Bayer Zsolték.
Puzsér Róbert bizonyos értelemben korunk hőse. Már amennyiben a megmondóemberek egyre bővülő sajátos osztályának egyik legtöbbet szereplő figurájaként nem csupán mindenről is van véleménye, de ráadásul jelen sorok írója meglepetten tapasztalta, hogy az évek múlásával egyre többször ért vele egyet, mindenesetre hajdani teljes elutasításom személyét illetően már a múlté.
Ha valaki ennyit szerepel és beszél nyilvánosan mint Puzsér, ráadásul ekkora elánnal, ott akkor is jelen van a hibázás, a túlbeszélés, és a túlhevülés veszélyfaktora, ha akkora a rutinja, mint neki.
Történt, hogy véletlenül egymás után két Puzsér élményem volt. Először Gulyás Marcinál a Gang emlékműsorában, másodszor néhány órával később a Jelennek adott interjúban. Sok közös van e két megszólalásban, most csak arról fogok beszélni, amiben Puzsér, szerény nézetem szerint eltévedt a mindent is tudás erdejében.
A Partizánban hősünk alaposan nekiment a liberális értelmiségnek, pontosabban a kultúra megmondó embereinek, akiket egyrészt azonosított, másrészt ötven-száz főre becsülte a „taglétszámot”, sokadrészt a balliberális kormányok kvázi „háttérirányítóinak” nevezte őket, akiknek, ha pozíció szerint nem is volt hatalmuk, de annál inkább ők voltak a „háttérhatalom.” És még ez se elég, Orbánék emiatt a száz liberális kultúraformáló ember miatt kerültek 2010-ben kormányra.

Mondja mindezt Puzsér 2023-ban. Az ugyan igaz, hogy az Orbánék által vívott kultúrharc oka, hogy a diktátor úgy érezte: a lipótvárosi liberálisok (hiszen róluk van szó, na) egyrészt lekezelik őket, másrészt a kultúrateremtésben erősebbek, mint a magát „konzervatívnak” becéző autokrata hatalom és holdudvara. (Igen az is egy nagy problémájuk, hogy a kultúra terén ez a populista maszlag nem működik.) Mondom: ennyi talán igaz, sőt az is igaz, hogy az SZDSZ-nek, Orbánék mai napig is főellenségének nagyobb értelmiségi holdudvara volt, mint bámely más pártnak. A többi azonban már féltékenység, gyűlölet és legendagyártás.
Puzsér mély átéléssel vette át a liberális kultúramegmondó-emberek utálatát Orbánéktól, csak előjelet váltott: neki az a baja ezzel a száz emberrel, hogy ennek az értelmiségnek a Puzsér által vélelmezett Gyurcsány imádata, karöltve a jobboldal lenézésével végül is Orbán diktatúrájának egyik kiváltó oka.
Az egyszerűség kedvéért egyetlen kis példán mutatnám meg, hogy mekkora hülyeségeket beszél itten Puzsér. Fontos megjegyezni, hogy a Partizánban Para-Kovács és Szily László nagyon pontosan helyrerakták Puzsért. A kis példák pedig azért jók, mert könnyebben át lehet élni a problémákat ezen keresztül, mint a liberális kulturális kánon elleni általánosan hevült osztályharc révületében.
Részlet a Jelennek adott interjúból:
Kérdés:
Nemzetegyesítésről beszélsz, de a korábbi »kurzust« és szimpatizánsait teljesen elutasítod.
Puzsér válasza:
Nem a kurzust utasítom el, csak azt a szűk brancsot, amelyik elkártyázta a köztársaságot. Csak azt a szűk elitet, amelyik nem vállal felelősséget az Orbán-rendszer létrejöttéért, pedig ők szállították le Orbán lábához Magyarországot. Ha valaki hazudott, csalt, és aztán lebukott, akkor az lemond. Ez a legkevesebb. Ez nem teljesült. Orbán ebbe a következménytelenségbe rendezkedett be. Azt az elitet utasítom el, amelyik Hajós Andrást megrendszabályozta, azt az elitet utasítom el, amelyik hitelesítette Gyurcsány hazudozását, és megerősítette őt a hatalomban, amikor bizalmi szavazást kért maga ellen. Nem lehet a nemzetet egyesíteni addig, amíg a két politikai oldalt ez az árokásó elit uralja. Amíg Rákay Philipek és Molnár Áronok fejezik ki a kurzusok életérzését, akik a kirekesztésben és a hideg polgárháborúban érdekeltek, akiknek az az egyetlen képességük, hogy kijátsszák a magyarságot az európaiság, és az európaiságot a magyarság ellen, addig nyilván nem lesz társadalmi megbékélés, logikus tehát, hogy elsőként őket kell félresöpörni az útból.
Puzsér egyfelől elismétli a vádat: az általa megképzett liberális értelmiség Gyurcsány mellé állt 2006-ban az őszödi beszéd után. Ők „hitelesítették” a bizalmi szavazást, ahelyett, hogy kvázi „elrendelték” volna a lemondást. Na és most jön a példa. Ez az elit „megrendszabályozta” Hajós Andrást, aki Gyurcsány távozását követelte. Puzsér mester mérgében egy apróságot elfelejtett itt is, meg a Partizánban is megemlíteni a „Hajós-ügyben.”
A most következőket nyugodt szívvel írom, mert egyrészt a lényegét sok éve megírtam a facén, másrészt, az élet véletlene okán, néhány hete magának Hajós Andrásnak is elmondtam, egy igen barátságos beszélgetés keretében.
Tehát: amit Puzsér kihagy, az az a csekélység, hogy Hajós András a Gyurcsányt lemondásra felszólító beszédét történetesen a HírTV-ben olvasta fel. Abban a médiumban, amely „furcsa módon” élőben közvetítette az MTV-székház ostromát, amely a tévé előtti gyújtogatásokról és rendőrverésekről mint forradalomról számolt be egyenes adásban, magyarán: Hajós András, négy év orbáni hatalomgyakorlás ismeretében a Fidesz tévéjében szólt a néphez és Gyurcsányhoz.
A helyzet az, hogy Hajósnak, akit én nagy rokonszenvvel figyelek és nézek hosszú ideje, kurzív! igaza volt. Gyurcsánynak szerintem is le kellett volna mondania, ezt gondoltam akkor is, most is. Azonban súlyos hibának tartottam, hogy mindezt Hajós a HírTV teljességgel vállalhatatlan csatornáján adta elő. Értem, hogy miért ott, de nagyon nem értettem vele egyet ebben akkor sem, és most sem, amikor elmondtam neki.
Ezt az „apróságot” Puzsér lehagyta. Ez nem szép dolog. De az meg végképpen egy baromság, hogy bárki bárhol „megrendszabályozta” volna Hajóst. Lehetett vele egyetérteni vagy sem, a Heti Hetesben talán Hernádi Juditra emlékszem, aki nekiment Hajósnak. Na és? Hernádi Judit, akinek akár igaza is lehetett, nem volt sem formális sem informális Központi Bizottság, a Puzsér által megálmodott liberális háttérszázak (vagy ötvenek?) sehonnan nem átkozták ki Hajóst, nem zárták ki a klubból, és egyáltalán az ég áldja meg már a világot: Hajós nem lett kiátkozva egyáltalán sehonnan, hanem: volt, aki egyetértett vele, volt aki nem, és voltak olyanok, mint csekélységem, akik Hajós beszédének tartalmával egyetértettek, a helyszínével meg nagyon nem.
Puzsér mindezt összevissza kutyulja, és vélt radikalitásában tovább szítja a liberális háttérhatalom legendájánák tüzét, s noha tudom, hogy nem akarja, mert másfelől Orbánék fontos kritikusa, de a liberális kulturális elit démonizálásában sajnos pont ugyanazt csinálja, mint az általa joggal mélyen megvetett Bayer Zsolték.
Nyugalom, kedves Puzsér: nincs háttérhatalom, nincs liberális kulturális összeesküvés, továbbá, mint ezt neki is elmondtam: nagyon kedvelem és becsülöm Hajós Andrást.

